Pekingbe mentem
Peking szélsőséges érzelmeket vált ki az emberből. Ballagunk a nyolc-tíz négyzetméteres udvari lakóházak, a hutongok közötti keskeny sikátorokban, ahol egyébként plédekkel védett méregdrága elektromos autókat is kerülgethetünk a szemetes utcákon. Az éttermek vagy inkább büfék ajatajai tárva-nyitva, a szójaszósz mindent átható szaga meghatározhatatlan fűszerek illatával keveredik, helyenként még füsttel is. A ragyogóan tiszta pékségben viszont klasszikus zene szól, a tálalókon vörös csillagos sütemények pöffeszkednek a croissantok mellett. És még tejet is csapolhatunk tisztára mosott, fertőtlenített üvegekbe. A majd 22 milliós népességű kínai főváros lépten-nyomon arra kényszerít, hogy kilépj a megszokottból.
Peking az Peking, nem egyszerűen Kína – mondja utazásunk előtt Dávid, aki munkája miatt jó néhányszor járt már a világ ezen részén. Ha túl tudod tenni magad az elvárásaidon, ha képes vagy a komfortosból kissé kijjebb lépni, akár még tetszhet is, jól is érezheted magad – hallom messziről, ahogy a lassan permetező őszi esőben sétálunk a helyi telefontársaság egyik üzletéhez.
Döbbenten nézem a kereszteződést, ahol a kétszer két sávos úton egyszerre indul el milliónyi autó, robogó és biciklis. Itt kellene átkelni. Zebra híján nem marad más, mint kivárni, amíg valahol piros lesz, és a másodpercnyi űrben átrohanni a másik oldalra. Bevallom, nem ez lesz itt a kedvenc sportom, még a zebrákon sem, ahol szintén nincsenek tekintettel a gyalogosokra.
A telefontársaság boltjához azért igyekszünk, mert szállodánk concierge-e nyugodtan magyarázza el: ha normálisan akarunk tájékozódni a városban, ahhoz utazástervező kell. Ahhoz pedig mobilnet, mert a wifi errefelé nem opció. Megyünk tehát a boltba, próbáljuk felvenni a ritmust, de most valahogy minden roppant zajos, fojtó szagú, az utcákon ácsorgó férfiak tekintetét kerülve szaporázom a lépteimet.
Adminisztrálunk, ellenőrzünk, átvizsgálunk
Az üzletben szélesre tárják előttünk az ajtót, az idősebb férfi mosolyánál valószínűleg nincs is szélesebb a világon, jól látható tehát meglehetősen hiányos fogazata is. De semmi baj, a külföldi vásárlóhoz angolul jól beszélő fiatalembert küldenek, hamar tisztázzuk, hogy mire lenne szükségünk. Neki ehhez az útlevelemet kell beszkennelnie, bocsánat, szabadkozik, de minden oldalát. Aztán ujjlenyomatot vesz, na ne, de igen, ez is kell.
(A teljes cikket elolvashatja a Ridikül Magazin 2025. évfolyama 1. számának 53. oldalán!)
Még nincs hozzászólás