Párok a szakmában is
„Téptük egymást, de mi értettük egymást legjobban. Amit én csináltam, senki nem tudta úgy szeretni, mint ő…” – utalt a minden premiere után kapott szerelmesen csengő levelekre Ruttkai Éva, az egyik legendás színészpár női tagja, akinek a színészkirályként is emlegetett Latinovits Zoltán írta a dicséretet zengő sorokat.
Pavel Kohout Ilyen nagy szerelem című drámájának próbáin szerettek egymásba, és viharos kapcsolatuknak csak Latinovits tizenhat évvel későbbi tragikus halála vetett véget.
Talán a színházi világban fedezhető fel a legtöbb, a szakmához mindkét fél révén kapcsolódó házasság, élettársi viszony: Gombos Katalin és Sinkovits Imre, Domján Edit és Szécsi Pál például az előző nagy generációból, vagy Polyák Lilla és Homonnay Zsolt, Sára Bernadette és Cseke Péter a mostaniból. Vajon a művészek vonzódnak inkább a velük azonos pályán mozgó társaikhoz, vagy ők azok, akik reflektorfényben vannak, és közülük kevesen tudják a magánéletüket okosan magánügynek megtartani?
A civil környezetben láthatunk tanárpárokat, cukrászdinasztiát, akiknél az iparon belül házasodás apáról-anyáról fiúra-lányra öröklődik, a rendszerváltás óta férj-feleség által üzemeltetett éttermet, pár éve nyitott éjjel-nappali kisboltot, amelynek fiatal tulajdonosai ki tudja, mikor alszanak. Saját életük összefonódik a vállalkozásuk működtetésével.
A jó, vagy egyáltalán működő kapcsolatok titka részint abban rejlik, hogy a feleknek legyen miről beszélniük a házastársi feladatokon, teendőkön és kötelezettségeken kívül is. Közös érdeklődési kör, közös hobbi – vagy közös foglalkozás – szükségeltetik ehhez.
A folyvást együtt, ráadásul egy térben, egy családi vállalkozásban dolgozóknál a fásultság, a monotónia, a bezártságérzet okoz gondot, amennyiben személyiségük nem alkalmas ennek az áthidalására. Ritka az a sziporkázó egyéniség, aki hosszú évtizedeken át el tudja bűvölni a másikat. Hiába közös a cél, a siker, vagy a megoldandó feladat, ha az egymás melletti tervezőasztalon dolgozó építész férj-feleség még gondolatban sem tud meglepetést okozni egymásnak. A munkában áldás, a magánéletben átok.
A szerelem azonban nem döntés kérdése, hanem a hormonok, és mindenféle, eddig felfedezetlen rezgések játéka, pillanatnyi lelkiállapotok és körülmények folytán létrejövő (később szelíd szeretetté, vagy akár gyűlöletté átalakuló), ellenállást nem tűrő, heves érzelem.
A jelenlegi társadalmi berendezkedés ismeretében nemcsak a közös szakma, de a közös munkahely is egyre bizonyosabban kerítővé válik. A fiataloktól már nem csak a versenyszférában követelik meg a 10-12 órás munkaidőt, s azt, hogy szívük-lelkük a cégé legyen. Hol máshol, mint ott találnának ilyen körülmények között társat maguknak. Már a multiknál is felfigyeltek erre. És nem nézik jó szemmel, néhol tiltják is a „házinyúl” vadászatát, vagy elbocsátás várja a frigyre lépőket. A munkaadók érvelése szerint döntési helyzetben, viták esetén, szerződéskötéskor előnytelen lehet a vállalatnak, ha valakik titkon egymást támogatva „játszanak”.
A szerelem azonban, a régi mondás szerint, mindent legyőz. De ha mégis elavult volna a szállóige, akkor… a szingliké lesz a jövő?
Még nincs hozzászólás