Párbajozni veszélyes!
A szakirodalom szikár megfogalmazása szerint a párbaj két személy kölcsönös megegyezésén alapuló, a korabeli társadalmi szokások szerint jóváhagyott és a párbajszabályok szerint egymás ellen lefolytatott küzdelem. A párbaj - mint a háború eldöntésének módja - már igen régóta bevett módszer. Az eposzok hősei is párbajoztak, gondoljunk csak Homérosz Iliászára. De miért vívtak párbajt a legendák és az irodalom nagyjai? Legtöbbször, bizony, mi, hölgyek voltunk a baj okozói.
Homérosz hőskölteményében, a szép, erős és szenvedélyes görög Akhilleusz – hogy megbosszulja barátja és rokona, Patroklosz megölését – párviadalra hívta a trójai Hektórt. Le is győzte ellenfelét, majd bosszúszomjától hajtva harci szekere mögé kötötte, és végigvonszolta a görög seregek előtt.
A középkori párbaj indulatai sem voltak kisebbek Akhilleusz haragjánál: azon alapultak, hogy a becsület nem lehet alku tárgya, kötelező érte kiállni. A párbaj lebonyolítására vonatkozó előírásokat a párbajkódexek tartalmazták, a vitás esetekre pedig becsületbíróságokat állítottak fel. A párbajt a polgári államok büntetőkönyve mindig tiltotta: ha valakit párbajban megöltek, az a törvény szerint szándékos emberölésnek számított.
Pisztoly vagy kard
1752-ben már Mária Terézia is rendelkezett a párbajokról. Ennek értelmében fegyvert bosszúból senki ellen nem lehetett fogni. A párbaj résztvevőit fejvesztéssel büntette, a duellum után megszökött tettes javait lefoglalták, és azok jövedelmét „…a királyi ügyész húzza mindaddig, amíg a bűnös elő nem áll, s az elkövetett bűntényről számot nem ad…”
A szigorú törvényeket azonban sem a társadalom, sem a jogalkalmazók nem vették komolyan. Így aztán sértő hangvételű cikkért, kijelentésért vagy csábításért gyakran ragadtak kardot vagy pisztolyt az emberek, főleg Európában. Magyarország történelmében kalandozva már Tinódi Lantos Sebestyén is részletesen beszámolt Krónikájában egy nevezetes párbajról. 1550-ben Hollókő végház magyar parancsnoka, Kapitán György egy rab kiváltása miatt összekülönbözött Hubiár agával, akit párbajra hívott. Először kopjával, majd hegyes tőrrel harcoltak. Végül Kapitány súlyos sérülései miatt a viadalt félbe kellett szakítani, amelynek kimenetele így el is dőlt.
Irodalmárok viadala
Irodalmunk nagyjai is gyakran nyúltak a párbaj eszközéhez. A nagy magyar mesemondó, Jókai Mór például kétszer is párbajozott élete során. Bulyovszky Gyula ügyvéd, hírlapíró azért hívta ki kardpárbajra, mert a Jókai szerkesztette Üstökös című lap sértőn írt az ügyvéd színésznő feleségéről. A második, Pulszky Ferenc Aurél régész-politikussal vívott pisztolypárbajának oka is egy cikk volt a saját lapjában – amely nem is Jókai tollából származott. A történtekről így írt Mikszáth Kálmán: „…Pulszky háromszor lőtt, de a pisztolya mindannyiszor csütörtököt mondott. Jókai a levegőbe sütötte ki a maga pisztolyát. S mikor ezek után kezet fogtak, akkor vallotta be, hogy voltaképpen nem is olvasta a kérdéses cikket, s éppenséggel nem tudja, milyen sértésért verekedett.”
A kitűnő író, újságíró, színműíró Molnár Ferenc pisztolypárbajt vívott Szécsi Illés keramitkőgyárossal 1911. január 11-ének hajnalán a nagykovácsi erdőben: kétszer lőttek egymásra, de egyikük sem sérült meg. A felek a párbajsegédek felszólítására sem békültek ki, ami érthető: a harminchárom éves író elszerette a gyáros harmincöt esztendős feleségét, Varsányi Irén színésznőt.
Egy anekdota szerint vigasztalanul szakadt az eső a párbaj helyszínén, ahol a híres dán költő és meseíró, Hans Christian Andersen toporgott, egyik kezében pisztolyt, másikban esernyőt tartva. A segédek kifogásolták az utóbbit, mire Andersen így válaszolt: - A haláltól nem félek, uraim, de a náthától igen!
A halhatatlan Anyegin költője, Alekszandr Szergejevics Puskin rövid élete során 29 párbajban védte a becsületét vélt vagy valós ellenfeleivel szemben.
A költő szépséges, de kikapós felesége jó hírét védve hívta párbajra a szentpétervári holland követ léhűtő fogadott fiát, D’Anthèst. A párbajra Szentpétervártól északra, egy kis patak partján került sor, mínusz 15 fokos hidegben, 1837. január 27-én. A pisztolypárbajban a költő halálos sebet kapott.
Női párbaj
Noha a vitás kérdések párbaj útján történő rendezése hagyományosan a férfiakhoz kötődik, a szebbik nem is részt kért belőle. Minden idők legismertebb női párbajaként tartják számon az 1552-ben, Isabella de Carazzi és Diambra de Pettinella közötti kardtusát. A „tét” a 16. századi Nápoly leghíresebb agglegénye, Fabio de Zeresola szívének elnyerése volt. A párbaj kimenetele sajnos nem ismert, de az esetet egy spanyol festő, José de Ribera is megörökítette 1636-ban, Duelo de Mujeres (Nők párbaja) címmel.
A női párbaj-legendárium további hősnőkről is regél, például Jeanne d’Arcról. Az „orléans-i szűz” állítólag kardpárbajban győzte le Montmorency herceget, aki leszólta a szűz hadvezetői képességeit. De legendák keringenek bizonyos Saint-Balmon márkinőről is, aki állítólag 400 párbajt vívott. Gyakran visszaköszönő történet Nestle márkinő és Polignac grófnő párbaja, melyet Richelieu herceg kegyeiért folytattak, s a grófnő ellőtte az ellenfele egyik fülét. Azt már nem tudjuk, hogy Richelieu a grófnőnek „gratulált”, vagy a márkinét „vigasztalta”.
Még nincs hozzászólás