Ötórai tea
A britek híresek az udvariasságukról és viszonylag szigorú protokolljukról, etikettjükről. Bár a viktoriánus kor kötöttségei jócskán lazultak a 21. századra, ma Európában még mindig ők számítanak a szertartásokhoz leginkább ragaszkodó nemzetnek.
Néhány olyan viselkedési és udvariassági formával fogunk megismerkedni, amelyek egyszerű turistaként is javunkra válhatnak, de arról is szót ejtünk majd, mit tegyünk (és mit ne), ha véletlenül meghívást kapnánk a királynő kerti partijára.
Az angolok elég távolságtartóak. Találkozásnál csak a családtagok, legközelebbi barátok között szokás a puszi vagy az ölelés, férfiaknál a hátba veregetés, minden egyéb helyzetben a kézfogás a megfelelő üdvözlési forma.
Ezenkívül az átlag magyar nyelvtanulók vagy először Nagy-Britanniába látogatók még mindig elég gyakran elkövetik azt a hibát, hogy a köszönést helyettesítő „hogy vagy?” kérdésre kimerítő választ adnak. Ez súlyos vétek. A britek számára ez egyszerű udvariassági formula, amelyre „köszönöm, jól”-lal illik felelni, majd rögtön visszakérdezni, nem pedig belemerülni aznapi szerencsétlenségeink tárgyalásába.
A köszönést követő „small talk”, könnyed csevej keretében semleges témákról: az időjárásról, a sportról, lovakról vagy kutyákról folyik a társalgás. Szigorúan tilos belemenni kategorikus véleménynyilvánítást igénylő kérdésekbe: politikai, vallási hovatartozásukról, magánéleti problémáikról az angolok csakis közvetlen családjukkal, legrégebbi barátaikkal hajlandók társalogni.
Előszeretettel tarkítják a beszélgetést ironikus kijelentésekkel, a külföldiek ezt veszik észre a legnehezebben, így azt is véresen komolyan gondolják, amit nem kéne. Utóbbi sajátos kommunikációs kódot az „understatement" névvel illetik angolul, ami tulajdonképpen bagatellizálást jelent, s az angol abszurd humor is erre épül.
Hasonlóan fontos, hogy a britek odavannak a bocsánatkérésért, tulajdonképpen töltelékszónak számít, olyan gyakran használják. Igen, akkor is elnézést kell kérnünk a másiktól, ha ő lépett a lábunkra, sőt, a közlekedési eszközről való leszállási szándékot is így illik jelezni. A mozgólépcsőkön a britek természetesen mindig a jobb oldalon állnak (bár ez most már itthon is egyre inkább elvárt), a bal oldal a sietőké, vagy normál lépcső esetében az ellenkező irányból érkezőké.
Természetellenes módon szeretnek sorban állni (még a női mosdóban is), kifejezetten szigorúak ezzel kapcsolatban, súlyos megrovó pillantásokkal illetik azt, aki a sor mellett előremegy megkérdezni valamit a pénztárostól.
A hétköznapi élet e legfontosabb szabályai megsokszorozódnak, ha hivatalos eseményen veszünk részt, vagy kilátogatunk például az ascoti vagy epsomi lóversenypályára, esetleg az ötórai teát a Buckingham-palotában isszuk meg.
Ilyenkor alkalmazkodni kell a dress code-hoz, ami meglepő módon nem is a királynővel vagy a királyi család bármelyik tagjával történő találkozásnál a legszigorúbb, hanem a fent említett derbyken, ahol néha még a ruha színét is szabályozzák, az öltözködési elvárás pedig aszerint változik, hová szól a jegyünk.
Ha netalántán meghívnak a királynő teadélutánjára, akkor nem kell azon fáradoznunk, hogy a ruhánkhoz megfelelő kalapot vagy kesztyűt találjunk, ez ma már nem kötelező. Sőt, ruha tekintetében is elég megengedő a protokoll: laza elegancia („smart day dress”) az elvárás, ami a hölgyeknél minimum térdig érő, nem ujjatlan ruhát jelent zakóval, vagy kosztümöt, esetleg nadrágkosztümöt, a férfiaknál öltönyt.
Amennyiben nem vagyunk brit állampolgárok, úgy nekünk nem kell fejet hajtanunk vagy enyhén pukedliznünk őfelsége előtt, bár a férfiak részéről mindig elvárható a főhajtás, biccentés. A megszólításnál először „Your Majesty”-nek (őfelsége) hívjuk II. Erzsébetet, a későbbiekben pedig az „asszonyom” („Ma’am”) formula az illendő.
A teázás megfelelő módjára nemcsak a fenti esetben érdemes odafigyelnünk, hanem akkor is, ha egy egyszerű teaszalonba tévedünk be. Az igazi teázók sosem emelik fel a kistányért a csészével együtt, sosem hagyják a kanalat a csészében. A teát pedig kortyonként isszák, és minden hörpintés után visszarakják a csészét az asztalra, nem tartogatják a kezükben.
Az elmaradhatatlan vajas-lekváros teasütemény (scone) megkenésének és elfogyasztásának is külön szabályrendszere van, a csámcsogás természetesen minden körülmények közt elítélendő. Ami számunkra nem jelent nagy újdonságot, hiszen, mint tudjuk, „magyar ember teli szájjal nem beszél”. Így már nem is tűnik olyan bonyolultnak ez a brit etikett…
Még nincs hozzászólás