Ridikül Magazin logo

Örömtánccal a gyógyulásért

Az Újjászületés Rehabilitációs Alapítvány és Táncklub tagjait súlyos sorsközösség tartja össze, de a Krúdy-ház színpadáról, ahol meglestem a fellépésüket, az életigenlés, az öröm sugárzott. A táncukat és a mosolyukat nézve többünknek összeszorult a torka a nézőtéren.

Fotó: Komka Péter

Ropták a diszkót, lengették a szoknyát a flamenco ritmusára, végül örömtáncban törtek ki a Macskajaj című film zenéjére. Ezek az összejövetelek, fellépések nem a betegségről, sokkal inkább az örömről, az együtt-levésről, és a közösségen belül is az egyéni „jól-lét”-ről szólnak.

„A klubot 2010-ben alakítottuk, néhány emlődaganaton átesett sorstársammal – kezdi Legéndi Veronika, a tánccsoport vezetője a fellépés után. – A mozgás nagyon fontos, a tánc szépsége, akár nézi, akár gyakorolja az ember, mindenképp felszabadít, testileg és lelkileg is. Daganatos betegeknek szervezett rendezvényeken, egészségnapokon, fesztiválokon lépünk fel, azért, hogy megmutassuk az egészséges embereknek: mi nem lettünk mások, és ha valaki megbetegszik, nem kötelező padlóra kerülni, hanem küzdeni kell, és akkor lehetséges a gyógyulás” – biztat Veronika, aki tizenhárom éve gyógyult ki az emlőrákból.

Egyre több helyen
A klubtagok hetente kétszer, a saját örömükre gyűlnek össze, hogy különböző mozgásformákat sajátítsanak el. Nem mindenki gyógyult még meg, van, aki most is küzd a betegséggel. Az alapítás óta sokan csatlakoztak, van, aki elment, van, aki egy ideig szünetelteti a táncot a fájdalmak vagy a kezelések miatt, de akad olyan is, aki vállalni merte, hogy egészségesek között táncol tovább. Az alapító tagok közül azonban mindenki itt maradt, például Kovács Ibolya is, aki szintén fellépett a csoporttal: „A kórházban ismerkedtem meg valakivel, aki egy másik klubba hívott táncolni. Ott ismertem meg Veronikát, így kezdődött a barátságunk. Korábban idegen volt tőlem a tánc, de nagyon jól érzem magam a próbák során: a mozgás feltölt.”

És minden bizonnyal nem csak Ibolyát, hiszen egyre több helyre hívják őket fellépni szerte az országban, sőt, külföldre is. Együttműködnek a Magyar Rákellenes Ligával, az Egészséges Táplálkozásért Egyesülettel, a XVII. kerületi Cukorbetegek Klubjával is. A debreceni klubban, amit az ottani Rákellenes Ligával alakítottak, hastáncot tanulhatnak az érdeklődők, s további két megyeszékhelyen szeretnének még az ottani daganatos betegeknek is klubot alakítani.

A táncklub munkáját Szabó Krisztina művészeti vezető segíti, aki társadalmi munkában csatlakozott hozzájuk 2011-ben. Ő készíti a koreográfiákat, betanítja, színpadra viszi azokat, valamint a ruhatervezésben is részt vesz. „Meghívtak, hogy készítsek nekik egy koreográfiát, de akkor még nem gondoltam, hogy az együttműködésünk hosszú távú lesz – meséli Krisztina, aki végzettsége szerint is színpadi táncművész. – Veronika elmondta, hogy nem tudják honorálni a munkámat, de én azt feleltem, nem baj, ez az én ajándékom nekik. Nagyon szeretem ezt a közösséget, lelkesek, szívesen fogadják, amit mondok, vagy kérek tőlük. Öröm számomra, mikor látom, mekkora boldogság ez nekik: tulajdonképpen ők adnak nekem erőt.”

„Sok szeretetet kapunk”
A klubban nemcsak a mozgás, hanem a közösség szerepe is kiemelt jelentőségű, mivel mindenki igyekszik támogatni a másikat: az együtt sírás-nevetés ugyanis rengeteget segít a gyógyulási folyamat során.
„Nagyon hiszek a közösség erejében. Ha építjük, és közösen alkotunk benne, az nagyon jó dolog. És barátokra is találunk közben” – mondja Kézdi Ildikó, aki az imént remekül szólózott a roma táncban, most pedig kislányát öleli át mosolyogva.

 „Csatlakozom Ildikóhoz, én is világéletemben közösséghez tartoztam – veszi át a szót Papp Éva, aki húsz évig kézilabdázott. – Soha életemben nem táncoltam, és nem is érdekel, hogy ügyes vagyok-e, vagy sem. Fölmegyek a színpadra, és megszűnik a világ: jól érezzük magunkat, és csak mosolygunk egymásra. Sok szeretetet kapunk, legalábbis úgy gondolom, úgy érzem. Én nem szeretek a betegségről beszélni – a mozgás a lényeg –, ez egy olyan közeg, ahol ezt ki lehet kapcsolni. Abban a kétszer két órában, vagy a fellépések közben csak saját magunkkal foglalkozhatunk, félretéve a mindennapi gondokat. Sokszor az a legjobb, ha nem szólunk egymáshoz, és csak táncolunk!”

A foglalkozásokat Budapesten, a XIII. kerület Tátra utca 4. szám alatt tartják, hetente kétszer két órában. A klubtagok kedvük szerint válogatnak a különböző stílusok között, a botforgatástól a hastáncig.
Bővebb információ: http://www.ujjaszuletes.eu/.

Nem Éva az egyetlen, aki sose gondolta volna, hogy egyszer táncolni fog. Így volt ezzel Probst Roszka is, aki egy éve csatlakozott a közösséghez: „A klub harmadik születésnapi eseményén láttam őket először, ahol teljesen elvarázsoltak, és akkor határoztam el, hogy én is csatlakozom. A negyedik születésnapon már én is felléphettem velük, ami óriási öröm volt a számomra. Sokat ad nekem a klub, több lett az önbizalmam, kinyíltam. Veronikáék rengeteg programot szerveznek, most például tánctáborba megyünk majd.”

A tánccsoport vezetője szerint a klubesemények segítik a pozitív gondolkodást, a pozitív jövőkép kialakítását, és azt, hogy a nehézségekre is inkább feladatként tekintsenek a tagok. Mindezek nagyban támogatják a gyógyulást.

Címkék: tánc, rák, gyógyulás, Újjászületés rehabilitációs táncklub

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!