Örökké szeretni fogunk, biztonságban vagy
Nem ritkaság, hogy ismert párok örökbe fogadnak egy kisbabát, de erről többnyire csak a városi legendák szólnak, ők maguk nem beszélnek róla. Mintha még mindig körüllengené ezt a nagyon is természetes és szép szülővé válást valamiféle buta előítélet. Világhírű operaénekesnőnk, Miklósa Erika tiszteletre méltó őszinteséggel, ugyanakkor mások érzékenységére ügyelve, elegáns diszkrécióval és elsöprő boldogsággal mesél a kislányáról.
Bíborka, Erika… a nevük ritmusának is azonos az üteme. Nem véletlenül érezte Erika és a férje, Csiszár Zsolt az első pillanatban, amikor meglátták a csecsemőt, hogy ez a gyerek „nekik” jött a világra. Ami pedig a ritmust illeti, azt persze Bíborka diktálja, nem a turnénaptár.
Az éj királynője – ez Miklósa Erika emblematikus szerepe – a múlt évben minden külföldi meghívást lemondott, hogy együtt legyenek ők hárman. Külső segítséget sem kérnek: „Fontosnak tartjuk, hogy mi legyünk a kislányunkkal, nem egy bébiszitter vagy más segítő. Úgy gondoltuk, Bíborkának – hiszen örökbe fogadott gyerek – minden pillanatban éreznie kell, hogy biztonságban van, számíthat ránk mindig és megkérdőjelezhetetlenül.
Ha elmegyek próbálni vagy fellépni, akkor Zsolti van vele, ha pedig neki akad dolga, én maradok otthon. A férjem szerencsére szabadúszó mérnök, tud otthon dolgozni, akár altatás után is.”
A kislány nem lesz médiababa, nem tesznek közzé róla képeket, de a mamája, miközben mesél róla, büszkén megmutat egy fotót nekem. Derű, elégedettség, kíváncsiság, bizalom sugárzik a hatalmas szemekből. Újszülött korától egy picike falu lakója, s egy ilyen közösség, amennyire óvó és odafigyelő, annyira lehet bántó is, ha valakit a „szájára vesz”.
Márpedig az örökbe fogadott gyerek hagyományosan pletykatéma. Különösen, ha titok lengi körül. Csakhogy Erikáék sosem titkolóztak, és Bíborka Bakonykúti kedvence lett: „Döbbenetes volt, hogy a kislány milyen színt hozott a falu életébe! Ha az ember ránéz, van benne valami – és ezt elfogultság nélkül mondom – nagyon erős szeretetsugárzás, pozitív erő, amivel hihetetlenül hat az emberekre.
Mindenkiből mosolyt vált ki, és a legjobbat hozza elő. Ha sétálunk altatáskor, a szántóföldek felé viszem, mert egyébként nem tud elaludni, ugyanis mindenki, aki szembejön velünk, megállít, látni akarják: hiába látták tegnap, ma is akarják.”
Minden örökbefogadás különleges
Egy baba befogadása sok érzelemmel, vágyakozással, csalódással, reménykedéssel, kétséggel és bizonyossággal jár. Erika – akinek a nagymamája nevelőszülő volt – kislánykorától úgy képzelte, több gyereke lesz, s köztük olyan is, akit örökbe fogad. Ehhez azonban kell egy társ, aki ugyanígy gondolkodik. Öt éve megtalálta, mostani férjében.
Családot akartak: mivel negyvenévesek elmúltak, kivizsgáltatták magukat, s megtudták, hogy biológiailag semmi akadálya annak, hogy gyereket hozzanak a világra, de baba még nem érkezett. Elindították az örökbefogadást. Nem sok sikerrel biztatták őket.
„A Bölcső Alapítvány vezetője, Budavári Zita fantasztikus munkát végez. Azért hozta létre az alapítványt, hogy ne kerüljön csecsemő kukába vagy állami gondozásba, ha lehet, akkor vigye haza a vér szerinti anyja. Ha erre nincs mód, akkor jöhet az örökbefogadás.
Mi is Zitához fordultunk, pedig a honlapjukon is fenn van, hogy negyven fölött ne jelentkezzenek örökbefogadók, nem is regisztrálják őket, ugyanis a szülő anyák mind fiatalabb családokhoz akarják adni a csecsemőket. Úgy gondoltuk, mégis megér egy beszélgetést – egyébként, ha úgy alakul, két-három éves gyereket is örökbe fogadtunk volna –, és meg akartam ismerni ezt a nagyszerű embert.
Neki sem lehetett könnyű, hiszen már amikor felhívtam, tudta: el kell utasítania, de hogyan tegye ezt meg velem, mikor operaénekesként is ismer, ráadásul egymás földijei vagyunk, ő is kiskunhalasi… És pont aznap, amikor jelentkeztem nála, dobták be a postaládájába a heti Ridikül Magazint, azt, aminek a címlapján én szerepeltem.
De nincs kivételezés: háromórás nagyon komoly beszélgetés után udvariasan eltanácsolt minket. Alig tudtam türtőztetni magam, hogy zokogásba ne törjek ki. És egyikünk sem tudta, hogy akkor már megszületett a kislányunk.”
Semmi sem úgy történt, ahogy szokott
Az alapítványnál az a követelmény, hogy az anyák a teherbe esés után jelentkezzenek náluk, ettől kezdve segítik őket, és elrendezik a gyerekek sorsát. Bíborka vér szerinti anyja viszont a szülés után több nappal jelentkezett, és – rendhagyó módon – az volt a kívánsága, hogy idősebb szülőpárhoz kerüljön a gyereke.
Különleges egybeesés, hogy a kislány ugyanazon a napon született, amelyiken – néhány évvel korábban – Miklósa Erika édesapja meghalt. A papa az egyik legmeghatározóbb szereplője volt az életének, miatta kezdett el sportolni, és az ő emlékére futotta le két éve a New York Marathont. „Édesapám születésnapján, március 22-én imádkoztam, hogy »apu, segíts már«, kértem őt, annyira szerettem volna gyereket, és úgy látszik, meghallgatásra talált az imám.”
Csodás események és nagy találkozások
Az örökbefogadás feltétele egy felkészítő tanfolyamon elvégzése, amit Erika élete egyik legnagyobb élményének nevez. Ők az örökbefogadókat pszichésen támogató Ágacska Alapítvány szakembereihez fordultak, akik maguk is örökbe fogadó szülők, nagy tudással és tapasztalattal. Nevelési tanácsaik közül a legfontosabb ez volt: őszinteség.
„Tudom, mennyi problémájuk van az örökbe fogadott gyerekeknek az elfogadással, hiszen másoknak érzik magukat a környezetük tagjaihoz képest. De ha a szülők a legelejétől őszinték hozzájuk, az biztonságot ad nekik. Amikor hazavittük Bíborkát, letettem, és azt mondtam neki: örökbe fogadtunk, kislányom, szeretünk, és örökké szeretni fogunk. Ezt sokszor el fogjuk még neki mondani.
Nagyon aranyos történetet hallottunk a tanfolyamon az egyik felkészítőnktől, a fejlesztőpedagógus-családterapeuta Rózsahegyi Nórától, aki szintén ezt mondogatta a kisfiának. A gyerek öt-hat éves lehetett, mikor a mama megint belekezdett, hogy »örökbe fogadtunk…« – »Tudom, anya, és örökre szeretni fogtok, de mehetek már játszani?« Számára ez ennyire természetes volt.”
Bíborka energikus, aktív, mint a mamája és a papája, és akárcsak az utóbbi, békésen elalszik, ha Erika – mert minden nap kondicionálnia kell a hangját – teljes hangerővel skálázik mellette. Hasonlít a szüleire. A genetikánál többet számít az, ahogyan és akik mellett egy kisgyerek felnő.
Még nincs hozzászólás