Ridikül Magazin logo

Olyan, mint egy sugallat

Mindennap több száz kisebb-nagyobb döntést hozunk. Van, amikor próbálunk az észérvek után menni, máskor az aktuális hangulatunk befolyásol minket, és előfordul, hogy kétséget kizáróan megsúgja valami belül, mi lesz jó nekünk. Nevezhetjük ezt belső hangnak, intuíciónak, megérzésnek. Miként kerülhetünk hozzá közelebb, hogy gyakrabban meghalljuk az üzeneteit?

Fotó: Shutterstock.com

Amikor hezitálunk, beszorulunk két választási lehetőség közé. Megvegyem az autót, vagy ne? Elmenjek álmaim nyaralására, vagy inkább maradjak itthon? Váltsak munkahelyet, vagy ne mozduljak ki a megszokottból? Sem egyik, sem másik lehetőség mellett nem tudjuk letenni a voksunkat, hiszen mindkettő mellett szólnak érvek és ellenérvek.

Ha mérlegre tennénk őket, talán egyenlő lenne a serpenyők súlya. Ez feszítő helyzet, amiből két kiút van. Vagy elpattan bennünk a húr, és az aktuális hangulatunk alapján végül letesszük a voksunkat valamelyik lehetőség mellett, vagy csendben elkezdünk odafigyelni magunkra, a szükségleteinkre.

Túl nagy a zaj

A belső hang valami olyasmi, ami nem harsány, mégis nagyon egyértelmű. Csak akkor lehet meghallani, ha lehalkítjuk a külső zajokat. Ez a mai, ingergazdag világban egyre nehezebb.

A legszembetűnőbb a média hatása. Az óriásplakátok, a tévé- és rádióreklámok beférkőznek szinte a bőrünk alá is, és folyamatosan bombázzák a tudatalattinkat. Nem létező szükségleteket hoznak létre a fejünkben, és egy idő után elhisszük, hogy az általuk közvetített üzenetek a mi vágyaink.

A belső hangunkat talán ennél is jobban elnyomja a megfelelési kényszer. Vágyunk rá, hogy mindenki szeressen és elfogadjon minket, s ezért cserébe szinte bármire képesek vagyunk, még önmagunkat is zárójelbe tesszük. Nem azért csinálunk valamit, vagy nem azért döntünk valami mellett, mert az nekünk jó, hanem mert a főnök, a párunk, a családunk elvárja tőlünk.

Évek, évtizedek alatt annyira belemerevedhetünk a megfelelési kényszerbe, hogy egy idő után már fogalmunk sincs arról, mit is szeretnénk igazán.

Mindenkivel előfordult már, hogy egyszer csak a "semmiből" jött egy megérzés, ami egyértelműen megsúgta, merre menjen.

Ilyenkor nem gondolkodunk, hanem sugallatszerűen jön a segítség. Akkor történik ilyen, ha eltávolodunk a problémától, nem agyalunk rajta, hanem valami mással kezdünk foglalkozni.
Miután kikapcsoltak a kattogó fogaskerekek, hirtelen egy pillanat alatt összeáll a kép, és elénk tárul a megoldás, különösebb erőfeszítés nélkül.

Annyira világos és egyértelmű, hogy többnyire eszünkbe sem jut megkérdőjelezni. Azért is nevezzük zsigeri megérzésnek, mert szó szerint a testünkben, a zsigereinkben érezzük, mi a jó az adott helyzetben.

Mivel elveszítjük a kapcsolatot önmagunkkal, folyton külső kapaszkodókat keresünk: mások véleménye, tapasztalatai alapján próbáljuk kisakkozni, merre kellene mennünk.

Így viszont gyakran csalódunk, hiszen ami másnál működött, nem biztos, hogy nálunk is beválik. A folyamatos igazodási kényszer belső bizonytalanságot szül, s így lehetetlen jó döntéseket hozni.

Vissza önmagunkhoz

Él bennünk ’valaki’, aki pontosan tudja, mi a jó nekünk. És csak ő tudja, senki más. A szerepeinken, az álarcainkon túl van a személyiségünknek egy magva, ami változatlan, és a legbelsőbb szükségleteinket közvetíti. Csak az a probléma, hogy ezzel a legbelső énünkkel könnyen elveszítjük a kapcsolatot.

Vannak, akik ezt érzékelve hetekre, hónapokra elvonulnak a világtól egy távoli, természetközeli helyre, hogy újra visszataláljanak önmagukhoz, és meghallják a válaszokat a kérdéseikre. Az elvonulás, az ingerek kizárása általában segíteni szokott, de nem kell ehhez a világ másik felére menni.

A hétköznapokban is megtalálhatjuk a belső csendünket, ha alkalmat teremtünk rá, hogy önmagunkkal legyünk, és befelé figyeljünk. Számtalan eszköz segíthet ebben: a sport, a tánc, a kézművesség, a meditáció, a jóga, a kirándulás a természetben.

MIT TEGYÜNK, HOGY MEGHALLJUK A BELSŐ HANGUNKAT?
1. Egy aktuális döntési helyzetnél először írjuk le vagy beszéljük ki magunkból, mit érzünk pontosan. Ha írunk, folyamatosan, megállás nélkül, kézzel írjunk 10-15 percig, hogy a tudat alatti gondolatok, érzések is felszínre kerülhessenek.

2. Miután kiadtuk magunkból az érzéseket, egy kis időre távolodjunk el a problémától. Csináljunk valami egészen mást: valamit, ami jólesik, és kizökkent az agyalásból.

3. Ne akarjuk azonnal megoldani a problémát! Dobjuk fel a kérdést, ami foglalkoztat, és várjuk meg, hogy egyszer csak a "semmiből" beérkezzen a válasz.

A testünk az iránytűnk

A legegyszerűbben úgy hallhatjuk meg ezt a belső hangot, ha a testünk jelzéseire figyelünk. Minden érzelmünk megjelenik valahol a testünkben, ezért nincs más dolgunk, mint észrevenni, hogy egy-egy helyzet milyen fizikai érzeteket okoz bennünk.

A testi érzetekből pedig már könnyebben következtethetünk az érzelmekre.

Például ha két munka között nehezen döntünk, érdemes megfigyelnünk, mi zajlik a testünkben, miközben az egyikről, aztán a másikról beszélünk. Melyiknél ver hevesebben a szívünk, melyiktől csillog jobban a szemünk, melyiktől szorul össze a gyomrunk. A testünk sosem hazudik, bátran bízhatunk a jelzéseiben. Ahelyett, hogy a külső ingerekre figyelnénk, irányítsuk a figyelmünket a testünkre!

Tegyük szokásunkká, hogy minden nap kommunikálunk vele, hogy megértjük és figyelembe vesszük a jelzéseit. Minél többször tudunk ilyen belülről vezérelt döntést hozni, annál inkább érezni fogjuk, hogy a számunkra legjobb életet éljük.

(a szerző coach, test-lélek-terapeuta)

Címkék: megérzés, csend, belső hang, döntés, psziché, zaj, sugallat

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen előfordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!