A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Nyári depresszió? Igenis létezik!

Szezonális lehangoltság - általában a téli szürkeséghez, a hideg és sötét nappalokhoz kötjük, no meg az ilyenkor megszokott begubózáshoz. Arról már sokkal kevesebb szó esik, hogy az időszakos depressziónak nyári változata is létezik...

Fotó: Shutterstock.com

Való igaz, jóval kevesebb embert érint, mint a téli depresszió, mindössze a lakosság egy-két százalékát. S míg az első verzió a fényhiánnyal magyarázható, nyári társának semmiféle biológiai oka nincs. A szezonális depresszió kockázata a nőknél sokkal nagyobb, de bármikor jelentkezik, komolyan kell vennünk.

Hirtelen sokasodó idő

A harminchét éves Vanda mindent elkövet idén, hogy a tavaly nyári rossz lelkiállapota többé ne fordulhasson elő. 'Kitört a nyári szünet, s ezzel egy időben én is kényszerpihenőt kaptam, ugyanis a tévéműsor, ahol dolgozom, szintén nyári szünetet tartott. Ott találtam magam munka és elfoglaltság nélkül. Ráadásul a kislányom sem volt otthon; vidékre utazott nyaralni a nagyszüleihez.' 

Az első megkönnyebbülést követően Vanda úgy érezte, feleslegessé vált, ezért pótcselekvésekbe menekült. 'Hiába hívott a barátnőm találkozni, kávézni, azt füllentettem, hogy nagyon elfoglalt vagyok, és nem érek rá. Közben egyre több háztartási munkát végeztem.

Alig aludtam, folyamatosan takarítottam. Lemostam az ablakokat, egyedül átfestettem a lakás falait, majd hogy ne unatkozzam, méhviasszal tisztítottam át a parkettát. Mindezt néhány nap alatt.' Vanda akkor döbbent rá, hogy segítségre szorul, amikor július elején hajnali háromkor kelt fel vasalni, majd kora reggel a boltban emlékezetkiesése lett. 

'Arra emlékszem, hogy lementem reggelit venni, de nem tudom, hogyan kerültem haza, nem emlékszem arra, hogy merre jártam. Az viszont biztos, hogy nem a boltban, hiszen arra eszméltem, hogy otthon fekszem az ágyban ruhástól, mellettem az üres bevásárlószatyorral.' Ekkor hívta fel pszichológus barátnőjét, és segítséget kért.

Az asszony idén már felkészül a nyári depresszióra: rendszeresen sportol, és szigorúan beosztja az idejét. Nincs későn kelés és későn fekvés: ugyanolyan időbeosztást tart, és ugyanúgy is táplálkozik, mintha munkaidőben lenne.

Az évszakváltozástól a bikiniformáig

A még igencsak feltáratlan kórképpel kapcsolatban Guti Annamária klinikai szakpszichológust kérdeztük, aki megerősítette: napjainkban nagyon kevés információ vagy kutatás létezik a nyári depresszióval kapcsolatban. Ami tény, hogy a nyári depressziót is leginkább az évszakváltozás okozza. 'A szerotonin- és noradrenalin-egyensúly felborulása is feltételezett ok, amelyre hatással lehet a nappali fényben töltött időszak hossza' – állítja a pszichológus.

A hosszabb nappalok, a rövidebb éjszakák, a magas páratartalom és a hirtelen jövő hőség egyaránt képesek felborítani a kényes hormonegyensúlyt. Gondoljunk csak bele: a hőség miatt felületesebb és rövidebb lesz az alvásciklusunk, emiatt képtelenek vagyunk kipihenni magunkat.

S míg a téli depresszió lehangoltsággal és aluszékonysággal jár, a nyári hangulatzavar mindennek az ellenkezője: az érintett túlzottan felpörög, ingerlékeny, aludni sem akar.

'A lehetséges kiváltó pszichés okok közé sorolják a napi ritmus felborulását, ugyanis a rendszeres életvitel védelmező tényező a depresszióval szemben. Emellett a szabadság ideje alatt megváltozhatnak a szokásos alvási, étkezési szokások. Továbbá az iskolás gyereket nevelő szülőknél a nyári szünet jelentősebb terhet ró a családra, a gyerekek gondozása és a felügyelet megoldása is felborítja a napi rutint.'

Guti Annamária szerint a nyári depresszió kialakulásáért akár a túlzott elvárások is okolhatók, a tökéletes 'bikini body' elvárása nem tesz mindenkinek jót. 'Miután lekerül rólunk több rétegnyi ruha, sokaknál – akik egyébként sem elégedettek a testükkel – növekszik a szorongás és azokból a helyzetekből való menekülés, ahol a testtel kapcsolatos frusztrációk kiéleződhetnek. Előfordulhat, hogy az érintettek kerülni kezdik a társasági összejöveteleket, a strandot és más szabadidős programokat is.'

Fontos a korai felismerés!

A klinikai szakpszichológus szerint készüljünk arra, hogy rosszul érinthet az évszakváltás. 'Ha lehet így fogalmazni, a szezonális depresszió előnyeként értelmezhető, hogy nem érkezik váratlanul, előre tudjuk, mikor számíthatunk rá.

Érdemes már tavasszal felkészülni az esetleges nyári változásokra, átgondolni, hogy miben hoz stresszt, változást a nyár, melyikre hogyan lehet felkészülni. Mikor optimális kivenni a szabadságot, milyen programok jelentenek örömet, melyek azok, amelyeket szívünk szerint kihagynánk? A családi érdekek követése mellett érdemes önmagunkra is figyelmet, időt fordítani.'

A legfontosabb tehát a korai felismerés: ha minden évben ugyanakkor jelentkeznek a tünetek, például a levertség vagy épp a túlpörgés, akkor: 'nem érdemes arra apellálni, hogy őszre úgyis elmúlik, mert a kezeletlen depresszió súlyosbodik, krónikussá válhat' – mutat rá a klinikai szakpszichológus.

Guti Annamária óva int attól, hogy túl korán gyógyszerekkel próbáljuk megoldani a helyzetet. 'Fontosabb az előre tervezés, a napirend kialakítása. Rengeteget segíthet a rendszeres sport, emellett a hőség kerülése.' Ami pedig az előrehaladott állapotot illeti: a nyári depressziót a többi depressziótípushoz hasonlóan kezelik, pszichoterápia és szükség esetén gyógyszeres kezelés vagy a kettő kombinációja alkalmazható.

Címkék: hőség, korai felismerés, évszakváltás, ritmusváltás, nyári depresszió

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!