Nőnapi köszöntő a stábtól
A Ridikül forgatócsoportja egy szál virággal köszöntötte a gyanútlan és gyanakvó járókelőket, apró nőnapi figyelmességként
A népet riporterként megszólítani, szaknyelven „utcaemberét” forgatni nem túl hálás feladat. Manapság a legtöbben egy csöndes szobában is megtartanák maguknak a véleményüket, nemhogy egy sürgő-forgó operatőr, egy hangmérnök, egy technikus, egy fotós és egy riporter kereszttüzében. Merthogy ennyien vágtunk neki a feladatnak, kiszemeltjeinknek egyszerre öt férfitekintettel kellett megbirkózniuk. A helyzet nem egyszerű. Az emberek nem szeretnek nyilatkozni, és kész. Ezt még a kamera összetákolása előtt emlékezetünkbe véstük. Később mantraként ismételgettük.
Hosszú órák gondos munkájával lerombolt önbizalmunk azonban egyetlen varázsütésre épült vissza szilárd bástyává. Rádöbbentünk, hogy a siker nem a véleményben rejtőzik, hanem furcsa módon annak totális kizárásában, az alanyok álláspontjának lecsupaszításában. Az emberben. Végre nem a nyilatkozat számított, csak az alatta lapuló biológiai lény. A Nő. Kinek fénye és szépsége éppen lényében lakozik. Érdekek és érdemek nélkül. Nem találomra, egy-egy használható gondolat reményében emeltük ki alanyainkat a tömegből, hanem azért, mert lányok és anyák ők egyben, hölgyek és nagymamák, társak és kisasszonyok. Nők.
A téli forgatási napon egyetlen szál virággal és egy kis üdvözlőkártyával köszöntöttük fel Budapest gyöngébbik nemének képviselőit. Élmény volt. Vibrálásukkal, kisugárzásukkal, hálájukkal pedig örömteli pillanatokat okoztak a stábnak. Azt hiszem, elő-nőnapi ajándékainkkal bearanyoztuk az ütött-kopott, szürke délelőttöt, ám félreértés ne essék, „áldozatainkat” korántsem gesztusunk tette igazi nővé. Inkább végre mi érezhettük magunkat igazi férfinak, akik megbecsülik a Virágokat.
Még nincs hozzászólás