Nincs buta kutya

2020. szeptember 9. | Írta: Üllei Kovács László

Nincsen buta kutya, csak olyan, amelyiknek nem tanították meg az alapokat - mondja Nyakas Gábor kutyaviselkedés-szakértő, kutyatréner, kutyakiképző. Mindenfajta kutyával foglalkozik, vallja, hogy valójában az igazi kihívás egy problémásnak tartott állat gazdáját megtanítani, hogyan tudja biztonságosan és jól irányítani a kutyáját.

Egy rettentően meleg nyári napon találkoztunk Nyakas Gáborral egy kutyafuttatóban, Budán. Gábor természetesen nem egyedül érkezett, hanem Roni, az egyéves rottweiler és Roni gazdája is elkísérte. Roni, bár méretei miatt tartottam tőle, teljes természetességgel jött hozzám, köszöntött, és hagyta magát megsimogatni. 

Ez lenne a normális, hogy megsimogathatod a kutyát, nem kellene tőlük félni” – nyugtatott meg Gábor, amikor látta, hogy kissé megijedtem Ronitól. A gazda felelőssége, hogy ismerje is a kutyáját, és megtegye azokat a lépéseket, amelyekkel biztosítható, hogy senkit ne bántson az eb. Hiszen a gazda viszi be az emberek közé, más kutyák közé is. Ha veszélyes, akkor lenne rajta egy szájkosár, és jobb esetben egy sárga cetli a pórázon, hogy a gazda jelezze, nem jó ötlet piszkálni. Ezeket a szabályokat meg kell tanulni.

De persze ez a fajta sem való mindenkinek, úgy, ahogy a keverék csivava sem lenne mindenkinek jó társ. Hogyan tudjuk eldönteni, hogy milyen kutya illik igazán hozzánk?

Kutyát mindig a saját életünkhöz választunk, a saját habitusunkhoz. Mondjuk inkább úgy, hogy közös a döntés, hiszen a kutya is választ. Mi, emberek döntjük el, hogy milyen fajtát akarunk, de utána már a kutyával közösen találunk egymásra. Egy pillanat alatt eldöntjük, ki lesz az, aki velünk él, azt választjuk, aki először kezd el velünk barátkozni, vagy azt, aki úgy próbálja meg felhívni magára a figyelmet, ami nekünk is tetszik. Így válik ez egy ’közös’ döntéssé.

Hogyan válasszunk? Vannak olyan szakértők, akik a döntésben segítik az örökbefogadókat?

Ha nem vagyunk benne biztosak, milyen kutya való nekünk, és szeretnénk biztosra menni, kérhetjük szakember segítségét abban, melyik a számunkra ideális fajta. De sajnos nagyon kevés olyan szakember van, aki ebben igazán tud segíteni. Ezért mondhatjuk, hogy az ember a saját útján keresztül tanulja meg, hogy milyen kutya való neki. Segítség nélkül nekünk kell dönteni, utánaolvasni, mi jellemző a fajtákra, belefér-e az életstílusunkba az adott eb karaktere.

Végig kell gondolnunk, hogy mennyi időnk lenne a kutyára, hiszen vannak olyan fajták, amelyek nem bírnak egyedül lenni. Tudnunk kell, hogy mekkora a mi mozgásigényünk is, mennyit tudunk vele sétálni, mennyit tudjuk fárasztani. Fel kell készülnünk arra is, hogy milyen problémái lehetnek, milyen betegségekre hajlamosabbak. Ha keverék kutyát fogad az ember örökbe, akkor nekünk kell látni már gazdaként, hogy milyen mozgásigényű, milyen szokásai vannak.

Ezek persze mind fontos dolgok, de a végén úgyis egy pillanat alatt eldől, hogy melyik kutyát választja az ember, és elhozza-e a kiválasztott ebet. Sokszor van, hogy rosszul mérik fel, mit és mennyit bírnak foglalkozni a jószággal, ilyenkor hajlamos az ember arra, hogy utólag egy rossz döntést megmagyarázzon magának. Ilyenkor az én feladatom az, hogy megtanítsam irányítani a kutyáját. Ha a gazda érti, hogyan működik a kutyája, és felkészül mindig arra, hogy résen legyen, hogy bármi baj történhet, preventíven gondolkodunk, akkor nem lehet gond, a ’legrosszabb’ kutyából is lehet jót nevelni.

Nálad hogyan kezdődött ez a szerelem, amely aztán a hivatásoddá vált?

Az első kutyám egy dobermann volt, de hogy megértsük, hogyan kezdődött az egész, még visszább kell mennünk az időben. Gyerekkoromban egy fiatal srác Leo nevű német juhásza a szomszéd lépcsőházból terrorizált mindenkit, rettegtek tőle. Nem sokkal később elköltöztünk, de ott is volt egy hasonló kutya, őt R-Gónak hívták, tőle is félt mindenki. Szájkosárban hozta mindig a gazdája, de úgy sem jó érzés, ha odakap a kutya, vagy ha rád ugrik.

Amikor először találkoztunk, mindenki kiabált és futott, hogy itt van R-Go, engem pedig az első pillanattól elfogadott a kutya, akkor döntöttem el, hogy kell egy dobermann. A Magyar Ebtenyésztők Országos Szervezeténél kezdtem nagyon fiatalon, 19 évesen nemzetközi FCI-bíró lettem, Magyarországon én vagyok a legfiatalabb. Azóta sok víz lefolyt már a Dunán, és még mindig élvezek állatokkal foglalkozni – mesélt a kezdetekről Gábor.

Mutatsz néhány fogást vagy praktikát, hogyan lehet az ebet irányítani?

Persze, megmutatom itt Ronival. Ez ugyanolyan, mint egy edzés, itt is be kell melegíteni a kutyának, az elején meg kell szerezni a figyelmét, a koncentrációját, amit jutalomfalattal érünk el ebben a szakaszban. A kutyák ugyanúgy, mint az emberek, nem szeretnek ingyen dolgozni, ehhez kell a ’jutifalat’, hosszú utat kell megtenni, mire eljutunk oda, hogy ezek nélkül is megteszi azt, amit kérünk.

Roni az egyik kedvenc tanítványom, most múlt egyéves, gazdijával, Zitával pedig nagyon jó párost alkotnak. Zitának nem ő az első ilyen fajta kutyája, így jobban ismeri már, hogy mire számíthat tőle. Ettől függetlenül össze kell dolgozniuk, hogy a lehető legjobbat hozzák ki egymásból. 

Minden kiképzés alapja, hogy eldöntsük, mi a cél, hiszen más egy városi és más egy ’tanyasi’ kutya szocializációja. Egy városi kutyának tudnia kell alkalmazkodni rengeteg olyan dologhoz, amivel talán egy vidéki kutya nem is találkozik. Pontosan és jól kell tudnunk irányítani a kutyánkat a városban. Le kell tudnunk állítani azonnal, ha egy kisgyerekhez szalad oda ugatva, tudnia kell sétálni, nem összekapni más kutyákkal, várni, nem kirohanni az autók elé. Rengeteg mindenre figyelnünk kell.

Erre bármilyen kutya alkalmas? Vagy van valamilyen feltétele annak, hogy egy kutya nekivágjon egy képzésnek?

Mindig az a legfontosabb, hogy egy kutyatartóból felelős állattartót, felelős gazdát faragjunk. Nincs jelentősége az oktatás során, hogy fajtatiszta-e egy kutya vagy sem. Persze az elején könnyebb, ha fajtatiszta, mert akkor ismerem a fajta jellegét, tudom, hogy mit várhatok el tőle, hogy indulhatok el a nevelésében, viszont, ahogy mondani szokták, a keverékek életrevalóbbak, szívósabbak, gyorsabban tanulnak.

Szokták mondani, hogy vannak buta fajták, de ez nem igaz! Minden kutya képességekkel születik, vannak, amelyek jobb képességekkel, vannak, amelyek kevésbé jó képességekkel. Vannak olyan esetek, amelyekre nehezebb őket megtanítani. De meg kell nézni, hogy a velük született négy alapösztönből (a zsákmányszerző, territoriális, szaporodási és a falkaösztön) melyikkel tudjuk a legjobban motiválni az állatot. Nincs olyan, hogy buta kutya, és nincs buta gazda sem. Nekem az kihívás, ha minél nehezebb egy eset. 

Tehát elméletben bármilyen kutya le tud nálad ’diplomázni’?

Persze, Székesfehérváron már van lehetőség arra, hogy valaki megszerezze a kutyajogosítványt. Ez egy lehetőség, hogyha elvégzi az ember a kutyájával ezt a tanfolyamot, akkor rengeteg kedvezményt kaphat a városban, beviheti olyan helyekre, ahová amúgy nem vihetné be. A legfontosabb, hogy a mindennapi városi élethez neveljem a gazdát és a kutyát. Életre, életszerűségre nevelem a gazdikat. Három éven át kell megszerezni ezt a jogosítványt, amelyet utána folyamatosra is megkaphat.

És gazdiként mit kell megtanulnunk, mire kell figyelnünk a kutyajogsi megszerzésénél?

Mint a jogsiból is látszik, az állat és az ember együttműködése elengedhetetlen a tanuláshoz. Nem csak mi taníthatunk nekik, hanem ők is sokat taníthatnak nekünk. Hiszen ők a jelenben élnek, nem gondolkodnak azon, hogy el kell menni a gyerekért az oviba, vagy be kell vásárolni a hétvégére, nekik mindig csak az adott pillanat létezik, abban élnek, az ott felmerülő problémát kell megoldani. Mi, emberek nehezebben tudunk a jelenben élni. Ezt el kell tudnunk sajátítani, ha ez sikerül, akkor sokkal könnyebben tudjuk tanítani a kutyát is.

Címkék: nyakas gábor, kutyajogosítvány, kutyaterapeuta, a kutya sziocializációja, hogyan neveljünk kutyát?