"Nem tudod, mit vállalsz...!"
Gregor Bernadett színésznő először nagyon fiatalon, főiskolai évei alatt lett várandós. Második gyermekét már érettebb fejjel, 11 év elteltével hozta világra. Kíváncsiak voltunk, vajon mennyire élte meg különböző módon a két terhességét, s az eltelt idő milyen tapasztalatokkal gazdagította a kezdetben magát nehézségekkel szembetaláló fiatal anyukát?
Ridikül Magazin: Az első gyermeked születésénél 23 éves voltál. Mennyire érezted magad felkészültnek a feladatra?
Gregor Bernadett: Egyáltalán nem éreztem magam felkészültnek. Mivel nem voltak még tapasztalataim, kizárólag az ösztöneimre és az érzelmeimre tudtam hallgatni. Schell Jucinak, akivel együtt jártunk a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, egy évvel hamarabb született a gyermeke, és kívülről nagyon könnyűnek, illetve szépnek láttam mindent, ami a gyermekvállalással volt kapcsolatos. Ennyi idősen szerintem nem beszélhetünk tervezett terhességről, ezt a sors akarta így, de nagyon pozitívan éltem meg a várandósság minden pillanatát. Már ekkor sokan mondták azt, hogy „nem tudod, mit vállalsz”. Ameddig meg nem született Bence, valóban nem is tudtam…
R. M.: Gondolom, nagyon sokan megkerestek, jobbnál jobb tanácsokkal. Nehéz volt eldönteni, hogy mely tanácsot fogadd meg és melyeket ne?
G. B.: Nagyon nehéz volt. Abban az időben még nagyon vaskalapos felfogás volt a jellemző, megrögzötten kellett ragaszkodni a szabályokhoz, amelyeket végiggondolva később az ember teljesen másképpen csinálna. Nem lehet egy gyermeket csak a szabályok mentén nevelni, sokkal fontosabb, hogy magunkra és a megérzéseinkre hallgassunk. 23 évesen sok tekintetben még nem voltam biztos magamban, de ennyi idősen úgy gondolom, hogy nem is nagyon lehet. Természetesen tizenegy évvel később már más volt a helyzet.
R. M.: Úgy tudom, egész hamar egyedülálló anyukaként nevelted Bence fiadat. Mekkora nehézséget jelentett ez számodra?
G. B.: Iszonyúan nehéz feladat elé lettem állítva. Így visszagondolva elképzelhető, hogy az a kapcsolatom arra ment rá, hogy mind a ketten nagyon fiatalok voltunk még ahhoz, hogy akkora felelősséggel éljünk együtt, amelyet egy csöppség jelent. Hisz amellett, hogy egy gyermek születésénél szebb dolog nincs, talán a legnagyobb felelősség is a gyermekvállalás egy ember életében. Nálam egyébként is volt egy kismértékű szülés utáni depresszió, amelyhez még pluszban hozzáadódott, hogy Bence apukájának már az első hetekben el kellett utaznia pár napra. Ekkor nagyon sok nehézséggel szembesültem, amelyet akkor még nem tudtam, hogyan kezeljek.
R. M.: Mivel volt a legnehezebb megbirkóznod?
G. B.: Furcsa, hogy sokan nem beszélnek arról, hogy az összes szépsége mellett, mennyi nehézséget is jelent az, ha valaki fiatalon anyukává válik. Talán a gyakorlati, hétköznapi dolgokkal - mint például bevásárlás - a legnehezebb egyedül megbirkózni. A másik pedig, amelyet magamon észrevettem, az az állandó fáradtság volt. Az első hetekben, hónapokban még nem mindig tudtam, hogy mikor mit kell csinálnom. Rájöttem, hogy az életem egy bizonyos szakaszának vége, ami egy darabig nyomasztott. A kezdeti nehézségek után aztán természetesen belerázódtam, és elkezdtem meglátni azt, hogy mennyire gyönyörű dolog is az anyaság.
R. M.: Második gyermeked, Álmos, 11 évvel később született. Mennyivel érezted magad tapasztaltabbnak, felkészültebbnek az ő érkezésénél?
G. B.: Teljesen más volt. Sokkal megfontoltabb voltam, teljesen másképpen zajlott az egész folyamat. Körülbelül Bence 8 éves koráig még úgy gondoltam, hogy nem akarok több gyermeket, aztán később annyit változtam, hogy ha ránéztem egy babakocsira, gyakorlatilag potyogott a könnyem. Nagyon akartam, és ekkor már egyáltalán nem görcsöltem, ami betudható egyrészt annak, hogy tudtam, mi vár rám, másrészt sokkal jobban készen álltam a dologra, mint 23 évesen.
R. M.: Mit tartasz a legnagyobb különbségnek a két gyermeked születése között?
G. B.: Mentálisan sokkal inkább rendben voltam. Ahogy az érettségem változott, úgy változtam én is. 23 évesen még nem voltam felkészülve az anyaságra. 34 éves koromban már nem ijedtem meg a feladattól, teljesen másképpen álltam hozzá. Teljesen meg tudom érteni azokat a nőket, akik 30 éves korukig nem vállalnak gyermeket.
R. M.: Álmos most első osztályos általános iskolás, míg Bence idén fog érettségizni. Milyen különbségeket tapasztalsz? Nehezebb egy mostani 6-7 évesnek?
G. B.: Sokkal nehezebb minden. Nagyon szerencsés vagyok, mert Bence egy nagyon jó képességű gyerek volt mindig is, gördülékenyen mentek a dolgok. Álmos most első osztályos, és azt tapasztalom, hogy már most nagyon túl vannak terhelve a gyerekek, sokkal nagyobb a követelmény. Remélem, Álmos is hasonlóképpen meg tud birkózni majd a feladatokkal, mint ahogy azt Bence tette, de az biztos, hogy ma már nehezebb dolga lesz.
Még nincs hozzászólás