A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Nem nagy ügy, ugye?

Jó volt, amikor – mint egy kis nyuszi – babrált a karomon. Vagy a nyakamon. Addig cirókázott, amíg fel nem ébredtem. Felébredni persze nem volt jó, de rögtön utána, a következő másodpercben már mégis jó volt, mert tudtam, hogy béke van, puha az ágy, selymes a takaró, és ott van ő is.

Fotó: Shutterstock.com

Aztán visszaaludni megint nem volt jó. Vagyis lehetetlenség. Ki tudna csak úgy elszunnyadni abban a rémséges hangzavarban, sárkánylobogásban, mamuttrappolásban, vérmedvehörgésben a kiszáradt farönkök között?

És hirtelen csend. De milyen csend, te jó ég. Síri, gyilkos némaság. Egy…, kettő…, három…, hallom a szívdobogásom, négy…, öt…, már azt sem, huszonkettő…, huszonhat…, és még mindig a csend, fagyott, tompa. Harmincnégy…

Egy bálna üvölt fel a víz alól kitörve, rettenetes méretű tüdővel hörög az életért, beleremegünk, a bolygó meg én.

Reggel van végre. Előbb kelek, sajog a hátam, tompán zúg a fejem, kávét főzök, jó ez a csend. De miért van csend? Csak nem fulladt meg? Mi van, ha békésen kávézgatok, visszaalszom a fotelban, csak pillanatokra, és közben a halál fojtogatja???

Benyitok a szobába. Halkan, hadd aludjon, ha még él. Hadd vegyen levegőt szépen vagy üvöltve, ahogy szokott. De nem vesz. Egy…, kettő…, fekszik a virágos paplan alatt, szeme csukva, arca békés, ha a szétgyűrt haját leszámítom, már-már angyali, csakhogy tizenhat…, tizenhét…

(A teljes cikket elolvashatja a Ridikül Magazin 2020. évfolyama 2. számának 43. oldalán!)

Címkék: jegyzet, apró ügyek

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!