Nem-hely, amiből hely lesz
A közösségi életnek tér is kell: régen ilyen volt a városokban a korzó, a piactér, vagy akár egy park, ahol időről időre összejöttek a környékbeliek. A helyek szerepét az utóbbi évtizedekben átvették az úgynevezett nem-helyek, a bevásárlóközpontok, a repterek, sőt, az országutak, a mozgásban lévő, elszigetelt ember életterei. De még mielőtt mindenki belesavanyodna a plázamagányba, a nem-helyek lassan megtelnek emberi történetekkel.
Ezek a terek a szociológusok, építészek és antropológusok szerint nem is hasonlítanak a közösségi élet hagyományos nagyvárosi központjaira, nem lehet kötődni hozzájuk, nem őriz róluk sem jót, sem rosszat a kollektív vagy az egyéni emlékezet.
Ugyanakkor a városlakók az idejük egyre nagyobb részét töltik a világon mindenütt egyforma, beton-üveg-króm épületekben. A műfényben és műlevegőben könnyen elveszítik az idő- és térérzéküket. A valóságban mozognak, mégis, mintha virtuális térben volnának. Ha véletlenül beszélgetnének egymással, bírni kell hanggal az állandó háttérzaj és zene közben. Ezeket a helyeket átmenő forgalomra tervezik, nem alkalmasak a közösségi, társasági életre. Mindent a funkcionalitás határoz meg.
Csakhogy a nem-helyeken kialakul egy újfajta életstílus, közösségi lét- és viselkedésforma. Már nemcsak a vásárlási kényszerről szól egy pláza, hanem a kedvenc kávézóról, a könyvesboltról, ahol beleolvasunk a kötetekbe, a teásbolti eladóról, aki ismerősként köszönt, és meg lehet vele beszélni, mitől fehér a fehértea, és gyorsétteremről, ahol bűnözni lehet a barátnőkkel, egy adag egészségtelen transzzsírsavat magunkra szabadítva a hamburgerrel. Ismerősök, barátok találkoznak az edzőteremben vagy a moziban. S bár egy pláza emberi kapcsolatok tekintetében sosem lehet olyan szórakoztató, mint egy piac, már-már közelít hozzá.
Szóval ezekben a gépek, fények, hangok és technológia uralta terekben is meg lehet találni az emberi történeteket. Még az olyan tranzitállomásokon is, mint egy repülőtér. A brit bestsellerszerző és újságíró, Tony Parsons, aki egy hétre beköltözött a világ egyik legforgalmasabb repülőterére, a londoni Heathrow-ra, ezt írta novelláskötetében:
„…a repterek gyakran csak pontokat jelentenek az emberi életben, a köztes tereket a helyek és az emberek között, a senki földjét aközött, ami már megtörtént, és ami még csak most fog történni. Ám a reptér jelenthet ennél sokkal többet is. A reptér lehet az a hely is, ahol egy új élet kezdődik.”
A nem-helyeket is belakja az ember. Ma már a plázáknak is történetük, folklórjuk, közösségi életük van. Majdnem úgy, mint egy igazi helynek.
Még nincs hozzászólás