A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Nem éhezünk, mégis fogyunk

A tavasz velejárója, hogy az ember ducibbnak tűnik a tükörben. Ezt úgy lehet elkerülni, hogy nem nézünk a tükörbe, vagy hogy lefogyunk.

Fotó: Shutterstock.com

Igen ám, csakhogy már a szó is, hogy FOGYÁS, olyan szomorú, elkeserítő, borzasztó, hogy inkább visszatekernénk az időt a nagykabátos korszakba. De ugye, nem?

A kevesebb több!

Ezerféle diéta létezik, egyik hatásos, másik nem, de az biztos, hogy a fogyás csakis akkor következik be – de akkor biztosan –, ha kevesebb kalóriát viszünk be a szervezetbe, mint amennyit elégetünk. Matek az egész, tiszta sor.

Hozzávalók: testsúlymérleg, konyhai mérleg, kalóriatáblázat

De mennyi a kevesebb kalória, és mennyit égetünk el? Ez bizony függ a nemtől, magasságtól, súlytól és attól, milyen életmódot folytatunk. A napi kalóriaszükséglet kiszámolásához sok segítséget nyújt az internet, egyszerűen csak be kell írni a Google-ba, hogy kalóriakalkulátor, és máris rengeteg oldalról választhatunk.

Tájékoztatásul csak annyit, hogy ha például egy 170 centi magas, 70 kilós nő vagy, aki mérsékelt testmozgással éli mindennapjait, egyébként ülőmunkát végez, akkor a szervezeted mintegy 1500 kalóriát éget el naponta.

Ez a szám a BMR (Basal Metabolic Rate), azt jelenti, hogy ha kómában feküdnél, a szervezeted akkor is elégetne ennyit. Ha ébren vagy, és néha felkelsz, akkor kb. 1600–2000 kalória ég el. Ám, ha mondjuk, hetente fél kilót szívesen ledobnál, akkor a napi adagot csökkentsd 1200 kalóriára, vagy végezz el némi kalóriaégető testmozgást.

Előbb mérj, aztán egyél!

A számolgatós diétához be kell szerezned egy konyhai mérleget. Mert ha például veszel egy félkilós sonkát (500 gramm), melyre rá van írva, hogy 120 kalória, akkor az nem azt jelenti, hogy a fél kiló sonkában van annyi, hanem csak egy 100 grammos szeletkében. Az ételek kalóriaértéke mindig 100 grammra vonatkoztatva van megadva, úgyhogy lehet méricskélni és matekozni.

Vigyázz, nem azonos egy nyers és egy főtt zöldség kalóriaértéke, például a lencse szárazon sokkal több kalória, mint mikor a főzéstől vízzel megszívja magát. Végül is bármit és bármennyit lehet enni, ha gyorsan lekocogjuk vagy letáncoljuk.

De mennyit kell mozogni? 

Fotó: Shutterstock.com

A Fitneszvilág website-ja szerint az alábbi mozgásokkal a következő kalóriamennyiséget lehet elégetni egy óra alatt, ha a számokat beszorzod a testsúlyoddal:

  • séta: 2,8 kcal (Egy 70 kilós ember például egy óra sétával 70x2,8 = 196 kalóriát éget el)
  • úszás: 4–9 kcal (függ az úszás típusától)
  • állás: 1,6 kcal
  • kerékpározás: 3,5–13 kcal (a sebességtől függően)
  • futás: 9–12 kcal (a futás sebességétől függően)
  • evezés: 9 kcal
  • sífutás: 8–10 kcal
  • táncolás: 3,5–5 kcal (függ a tánc típusától: pl. salsa, néptánc…)
  • lovaglás: 6 kcal
  • teniszezés: 5 kcal
  • gimnasztika: 6–8 kcal

Fotó: Shutterstock.com

Figyelem! Bármennyire lelkesek lettünk is, koplalni semmiképp ne kezdjünk, mert a szervezet akkor csak azért sem kezd bele a fogyásba. Úgy érzékeli ugyanis, hogy eljött az éhínség időszaka, amikor tartalékolni kell a zsírpárnácskákat, és takarékra állítja az anyagcserét.

Ugyanez történik, ha botor módon kihagyunk egy-egy étkezést. Utóbbival ráadásul a hasnyálmirigyünket is kikészítjük. Aki okosan fogy, az legalább háromszor eszik naponta, de sosem többet, mint 3-400 kalóriát. Napi 1200 kalóriát mindenképp elfogyaszt, és hozzá legalább 3 liter szénsavmentes ásványvizet megiszik.

Címkék: fogyás kalóriatáblázattal, kalóriák kiszámolása

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!