A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Nem akarok gyereket!

Hiába virágzik az önálló, önmegvalósító nők világa, hiába tombol a szingliség mint divatos életforma, még mindig döbbent csend követi azt a kijelentést, ha egy nő azt mondja, ő nem akar gyereket.

Fotó: Shutterstock.com

Mert minden nő anya akar lenni. Ha nem is azonnal, de majd később. Ha majd csörög a vekker. Ha majd eljön a nagy Ő. Ha majd meglesz a lakás. Legalábbis a közvélekedés szerint. De mi van, ha mégsem? Mi tudja felülírni bennük a genetikai kódot, a társadalmi mintát, elvárásokat?

Anyám szerint a pokol vár

A 28 éves Rita egyedül él, minden idejét lefoglalja tanári hivatása és számtalan hobbija. – Szeretem az életem – mondja. – Szeretem a rongybabákat, amiket szabadidőmben készítek, szeretek ruhákat tervezni és varrni magamnak, szeretek egyedül bóklászni az országban, a világban.

Nem utálom a férfiakat, volt két nagy szerelem az életemben, igaz, momentán szingli vagyok. És nem irtózom a gyerekektől sem, hiszen ha így lenne, nem lennék tanár. Csak egyszerűen így érzem jól magam, szabadon. Anyám egy időben folyton nyüstölt, mikor szülök már neki unokát.

Úgy két éve bejelentettem, sajnálom, de én soha nem leszek anya. Belefehéredett, le kellett ülnie, el ne ájuljon, majd jeges hangon azt mondta, lányom, ha ellenszegülsz a természet akaratának, a pokolra jutsz. Mert édesanyám szerint a nők arra születtek, hogy szüljenek, minden más tevékenységük csak szemfényvesztés.

Késő bánat

– Sok erőfeszítésembe és kitartásomba telt, hogy idáig eljussak – meséli a 43 éves Katalin, aki egy kozmetikai cég vezetője, és imádja a munkáját. – Soha nem tudtam elképzelni, hogy évekre otthon rekedjek egy csecsemővel, és aztán a bölcsi nyitvatartásához alakítsam a munkaidőmet.

Férjhez is ezért nem mentem, bár volt egy 14 évig tartó kapcsolatom. 37 évesen végleg eldöntöttem, hogy lemondok az anyaság lehetőségéről. A döntés után meg is könnyebbültem, és még inkább a szakmai sikerekre koncentráltam. Aztán váratlanul jött egy nagy szerelem. 41 éves voltam, amikor megismertem Mártont.

Hirtelen mintha elvarázsoltak volna. Mosni akartam rá, és meleg vacsorával hazavárni, nézni akartam, ahogy alszik, és reggelit vinni az ágyba, amikor ébred. Feladtam a híres függetlenségemet, és összeköltöztünk.

Egy nap azt kérte, ajándékozzam meg egy babával. Elsírtam magam, olyan boldog voltam. Alig vártam, hogy anya lehessek. De már hiába. Már nem tudok teherbe esni.

Nem lennék jó anya!

Ha egy nő nem akar gyereket, annak az is lehet az oka, hogy valami régi sebet, a női és anyai ösztönök sérülését hordozza magában. Az a nő, akit az édesanyja nem tanított meg arra, hogyan kell szerető anyának lenni, vagy például anya nélkül nőtt fel egy otthonban, valószínűleg nagyobb szorongással néz szembe a szülés kérdésével.

A 34 éves Krisztina például egy olyan anyáról számol be, aki egyszerre küzdött egy mentálhigiénés betegséggel és az alkoholizmussal, így képtelen volt az odaadó, szerető, gondoskodó szülő szerepét betölteni.

– Mindig rettegve mentem haza az iskolából, hogy vajon milyen állapotban találom az anyámat – mondja. – Volt, hogy harminchat órán át feküdt eszméletlenül a padlón, olyan részeg volt. De olyan is gyakran volt, hogy üvöltözve nekem esett, és ütött, ahol ért.

Nálunk sosem volt meleg étel, tiszta ruha, nyolcéves korom óta magamat is, őt is nekem kellett ellátnom. Nem akarok gyereket. Egyszerűen nem vágyom rá, hogy legyen, és így nem is hiszem, hogy tudnám szeretni.

Minden nőnek joga van eldönteni, szeretne-e szülni. Egyikünk ajándéknak, másikunk áldozatnak tekinti az anyaságot, de az biztos, hogy legtöbbünk eljut arra a pontra, amikor a hormonok tombolni kezdenek, és hirtelen „megőrülünk” egy kisbabáért.

Ez színtiszta biológia, genetikai program, amit csak felerősít egy érett kapcsolat egy apának alkalmas férfival. Ám tiszteletben kell tartani azt is, hogy vannak, akik ezért vagy azért másként döntenek, és lemondanak erről a szép lehetőségről.

Fotó: Shutterstock.com

A gyermektelenség okai

  • Egészségügyi problémák
  • Megfelelő partner hiánya
  • Megfelelő anyagi körülmények hiánya
  • Fontosabb a karrier és az önmegvalósítás
  • Gyerekkorból eredő sérülések az anya-gyerek kapcsolatban

Hova szüljek?

Azt szoktuk gondolni, hogy az a nő, aki nem akar gyereket, nyilván karrierista, magas végzettségű és nagyvárosban él. Tény, hogy manapság a negyven feletti gyermektelen nők többségére illik a fenti jellemzés.

Ugyanakkor a KSH kimutatása szerint a Magyarországon élő 41 és 45 év közötti, gyermektelen nők több mint 25 százalékának még általános iskolai végzettsége sincs, és az elmúlt tíz évben egyre csak nő az arányuk a gyermektelenek körében. Az okok itt leginkább az elégtelen munkalehetőségekben és a rossz lakhatási körülményekben keresendők.

Mettől meddig?
Egy nő életében az első szülésre legideálisabb időszak 20 és 26 éves kor között van. 35 felett egyre nő a genetikai betegségek és a terhességi szövődmények kockázatainak aránya, 40-en túl pedig egyre csökken a valószínűsége a teherbe esésnek.

Kockázatok számokban

  • A szülő nők átlagéletkora Magyarországon 31-32 év
  • A 38 év felett szülő nők aránya 10 százalék
  • A korral egyenes arányban alakulnak ki olyan szövődmények, mint a mióma, vetélés, koraszülés, méhen kívüli terhesség, meddőség. A krónikus magas vérnyomás a 38 év feletti terhes nők 10 százalékában, cukorbetegség 10-20 százalékban fordul elő.
  • A magas anyai életkor a magzatot is veszélyeztetheti. Például a Down-szindróma előfordulása 36 éves korban 1 százalék, de 42 év felett már 50 százalékban figyelhető meg.

(Forrás: Semmelweis Médiasarok)

Címkék: anyaság, nem akar gyereket, gyerekvállalás feltételei, meddőség negyven felett, későn szülés, későn szülés rizikói, gyermektelenség okai

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!