Nagyobb kín ez, mint a halál
Aki nem tud megbocsátani, annak az élet nagyobb kín, mint a halál. Ezt mondja Han mester a Karate kölyökben. Mert aki nem tud megbocsátani, az őrzi a haragot, a gyűlöletet, vagyis az élete mérgezett. Mi volna nagyobb kín ennél?
Annyi mindenre haragszunk. Az időjárásra, a kalauzra, a díjbeszedőre, a szomszédra, a szomszéd kutyájára, az anyánkra, az apánkra, az anyósra és apósra, de főképp az exre. Mert megbántott. Mert csalódást okozott. Mert átvert, mert összetörte az álmunkat, mert magunkra hagyott, mert van pofája mindezek ellenére boldognak lenni.
Nem vagyok én rossz ember
Szandra öt évvel a válása után felkeresett egy kineziológust, hátha elárulja, miért nincs már évek óta egy társa. – Az volt a gyanúm, hogy a férjem és az anyósom elátkozott – mondja. – Olyan egyedül voltam, és olyan elhagyatottnak éreztem magam. Attól rettegtem, hogy ez a sorsom, és már soha nem találok senkit, pedig még negyven sem vagyok. Nem vagyok rossz ember, szándékosan sosem bántottam senkit, mégis ezt kaptam.
A kétdiplomás férjem, akit szerettem, és akinek gyereket szültem, ököllel ütött, megalázott, kínzott, napokra bezárt, és hetente megcsalt. Egy szép napon elvette a gyerekemet, és kidobott a lakásból. Elvált tőlem, a fiamat is elvette, csak a láthatásokon ölelhetem meg Danit. Azóta boldogan él a kisfiammal és az új feleségével, és a babát várják. És mindahányszor ez eszembe jut, márpedig éjjel-nappal eszembe jut, olyan gyűlöletet és fájdalmat érzek, hogy bele tudnék halni.
Ki merne a közeledbe menni?
– A kineziológus semmit nem tudott rólam, amikor felkerestem, nem is kérdezett semmit – folytatja Szandra. – Csak megvizsgált, majd nagyot sóhajtva rám nézett, és azt mondta: annyi gyűlölet és harag van benned, hogy egy focicsapatot is ki lehetne vele végezni. Miért gondolod, hogy van a bolygón bárki, aki szívesen élne ilyen gyűlöletes energiák között?
Megdöbbentem. Ez ennyire nyilvánvaló? Ennyire látszik rajtam? Aztán elmagyarázta, hogy rezgésszinten minden, amit érzünk, kimegy a külvilágba, ahol a másik ember tudattalanul veszi ezeket a jelzéseket, és egyszerűen elkerül. Ahogy az állatok is kerülik a tüzet, úgy az emberek is kerülik az ilyen aurát, mert nem akarnak felrobbanni benne. Azt mondta, úgy képzeljem el, mintha folyton magamon hordanék egy óriási táblát, melyen az áll: halálosan boldogtalan és keserű vagyok, ne gyere közel, mert megmérgezlek.
Fogva tart ez a gyűlölet
– Elgondolkodtam – folytatja Szandra, – tényleg ilyen nyilvánvaló lenne, amit érzek? De hogy tudok megszabadulni ennyi fájdalomtól? Elkezdtük boncolgatni az érzéseimet. Elmondtam, mi mindent tett velem a férjem, és vártam, hogy a kineziológus majd igazat ad, és belátja, hogy tényleg nincs más választásom, mint hogy örökre gyűlöljem őt. Gyűlölöm is éjjel-nappal, már a foglya vagyok a gyűlöletnek, és amikor kicsit is csitulna, képes vagyok utánuk szaglászni, mert igenis jólesik, ha hallok róluk valamit, ami fáj nekem, mert akkor még jobban gyűlölhetem, és olyankor legalább érzem, hogy élek.
Amint ezt végighadartam, megkérdezte: és mit gondolsz, jó ez neked így? Nem lenne jobb felszabadulni, nevetni, örülni, lélegezni? És újra elmondta, hogy az exférjem pontosan azt tette, amit abban az élethelyzetben a saját tapasztalataival, lelkialkatával tenni tudott. Nem rólam szól, amit velem tett, nem én lettem tőle kevesebb, rosszabb, hanem ő. És hozzátette: abba kell hagynod a gyűlölködést a saját érdekedben.
– A lényeg az – mondja Szandra –, hogy a kineziológus szerint teljesen mindegy, van-e okom gyűlölködni vagy nincs, csakis önmagamat mérgezem a bennem tomboló haraggal. És igaza van. A válás óta rendszeresen megbetegszem, hol influenzás vagyok, hol a torkom gyullad be, hol a vesém, aztán a vakbelemet kellett kivenni, nemrég pedig kiderült, hogy allergiás is lettem. Így reagál a testem arra, hogy rosszul érzi magát a lelkem. Persze, én ezeket a betegségeket is az ex rovására írtam, és ahányszor összefutottunk a gyerek miatt, a szemére is vetettem, hogy tönkretette az egész életemet.
Először is, akarj megbocsátani!
A gyógyulás első lépcsője, hogy döntsünk a megbocsátás mellett. Nem olyan egyszerű ez, mint hangzik, de lehetséges. Nem az a cél, hogy a másik embert felmentsük a tette súlya alól, hanem az, hogy elfogadjuk, ami történt, elfogadjuk, hogy mindenki hibázhat.
Érdemes pszichológushoz, vallási vezetőhöz vagy mentálhigiénés szakemberhez fordulni, aki segíteni fog abban, hogy jobban megszeressük önmagunkat, és ne érezzük kisemmizettnek magunkat a másik ember tette miatt. Érdemes új hobbit, szórakozást vagy munkát is keresni, hogy a berögződött negatív gondolatok ne tudjanak olyan könnyen visszatalálni a fejünkbe. Ne akarjuk ismerni a másik ember életét, tekintsük úgy, hogy a bolygó másik végébe utazott.
Ha viszont olyan közel van, hogy naponta látjuk, érdemes elköltözni és munkahelyet váltani. A szakember segítsége ahhoz kell, hogy megértsük: nem elfojtani, szőnyeg alá söpörni akarjuk ezt a fájdalmas érzést, hanem feldolgozni, elfogadni és elengedni. Ez óriási különbség.
A harag az más!
Szandra példája csak egy a végtelen közül. Mindannyian éreztünk már haragot, dühöt, gyűlöletet. Hiszen emberek vagyunk.
De mit kezdjünk ezzel a pusztító érzéssel? Hogyan tudnánk megszabadulni tőle?
A pár évvel ezelőtt elhunyt Dombi Ferenc atya, a 43 Hang kötet szerzője gondolatai között találtam az alábbi sorokat. „A gyűlöletet és a haragot nem szabad összetéveszteni egymással. A harag annak a jele, hogy életben vagyunk, és jól vagyunk. A gyűlölet annak a jele, hogy betegek vagyunk, és gyógyulnunk kell. Az egészséges harag arra hajt bennünket, hogy csináljunk valamit, azaz változtassuk meg azt a dolgot, amiért haragszunk. A harag energiát ad, hogy jobbá tegyük a dolgokat. A gyűlölet nem akarja jobbra fordítani a dolgokat, azt akarja, hogy rosszabb legyen minden. (…) A letagadott vagy elfojtott gyűlölet minden kapcsolatunkat megfertőzi. A beismert és átérzett gyűlölet arra kényszerít, hogy döntsünk, mégpedig a megbocsátás mellett.
Ahogy megbocsátunk az embereknek, fokozatosan megismerjük a mélyebb igazságot velük kapcsolatban, azt az igazságot, amire vakká váltunk a gyűlölet következtében. Azt az igazságot, amit csak akkor láthatunk, ha elkülönítjük a tettest a tettétől. Ez nem afféle játék, hogy azt játsszuk, mintha… mert az az igazság, hogy aki bántott, az gyenge, szegény, esendő emberi lény. Harag nem old fel haragot, a szeretet mindent felold."
(Forrás: szeretet.info.hu)
Csak a gyűlölet nem képes megbocsátani
„Aki gyűlöl, gyilkos. Aki nem bocsát meg, gyilkos, mert egyedül a gyűlölet az, amely nem képes megbocsátani. A gyűlölet az, amely nem látja be a saját felelősségét és kötelességét: csak a másik elmulasztott felelősségét és kötelességét látja. A gyűlölet az önzés kiteljesedése, a másik érdekeinek és értékeinek teljes szem elől tévesztése. A szeretet meglátja a másik érdekeit és értékeit, és a sajátjai mellé helyezi őket. Így képes megbocsátani is, megteremtve ezzel az újrakezdés lehetőségét.”
(Raana Raas)
Mintha csak ma történt volna
Pál Feri atya így beszélt egy mesterkurzuson: „Sokan éveken, évtizedeken, néha egy egész életen keresztül ugyanúgy mesélik el múltjuk bizonyos eseményeit. Ugyanazokkal a szavakkal, ugyanazokkal az érzelmekkel, ugyanolyan vehemenciával – és mindig ugyanarra a következtetésre jutnak. Pedig az egészséges ember, aki élete során képes fejlődni, aki képes túlnőni a problémákon, annak formálódik és gazdagodik a személyisége, így aztán a saját múltját is másképp ítéli meg idővel. Képes arra, hogy kívül helyezkedjen a problémán, és reálisan lássa. Hogy a saját szerepét, saját hibáit is észrevegye, sőt, tanuljon a történtekből.
Ebben az agresszív kultúrában a szemet szemért elv uralkodik. Úgy véljük, aki hagyja magát, azt eltapossák. Nem engedjük el a múlt fájdalmas eseményeit, nem tudunk lemondani veszteségeinkről, és nem vagyunk képesek megbocsátani sem önmagunknak, sem másoknak. A fájdalmas múlt így hoz örömtelen jelent és kilátástalan jövőt. Pedig másként is történhetne.”
Még nincs hozzászólás