Mutasd a bokád, megmondom, ki vagy?
A divat mindig kiváló eszköz volt arra, hogy a fiatalok lázadjanak, megbotránkoztassák az idősebb korosztályt. Száz évvel ezelőtt a szülők nem a lányaik esti kimaradozása miatt idegeskedtek, hanem a kivillanó bokák, a rövid haj vagy a tangózás miatt.
A lázadást az 1900-as évek elején a tradíciók lebontása jellemezte: radikális változáson ment át a nőideál, ahogy a női szerepek és persze, a divat is. (Hozzá kell tenni, hogy ez a fajta lázadás csak a tehetősebbek körében jelent, jelenhetett meg.) A trendet ekkor Párizs határozta meg, s a korabeli újságírók szerint valóságos mániává vált a különleges, feltűnő öltözködés a fiatal nők körében. „Egyéniség – individualitás – korunk e jelszava, érthetetlen fogalom mindazoknak, kiknek lényéből hiányzik az egyéniség s kik éppen ezért erővel meg akarják azt teremteni!” – írták elégedetlenkedve 1912-ben. (idézet a www.huszadikszazad.hu/forrasok oldalról)
Az őrült divat
Hogyan is néztek ki ezek a hölgyek? A század elején tűnt el a kényelmetlen fűző, és megjelentek az egyenes vonalú, hosszú ruhák. Néhány szoknyát olyan szűkre szabtak, hogy alig tudtak benne járni, de a kreatív fiatalasszonyok ezt is megoldották: összekötözték a lábaikat, hogy csak kicsiket léphessenek. A hajkorona is rendkívül fontos volt a korabeli nők számára, egy-egy formabontó frizura botrányt is keltett.
Az 1910-es évekre eltűntek a hajbetétek, a drótállványon nyugvó turbánok, és divatba jött a kibontott haj, illetve a biedermeier csigák a fülön – homlokpántokkal, koronaszerű díszekkel és tüllös sapkákkal ékesítve. A sajtó kényesen figyelt, hogy az úrihölgyek ízlésesen rendezik-e a hajukat: „Oly frizura utánzása, mely nem felel meg az arcznak, egyéniségnek és toilettenek, mindig megboszulja magát” – figyelmeztették a kísérletezőket 1912-ben.
A fej díszeként a kalapköltemények is jelen voltak: persze, előfordultak túlkapások is, ilyen volt például az óriási kalap. A fejfedő mérete a fej nyolcszorosát is elérhette széltében – ahogy az újságok írták: „A vad indiánus tarkójának száz madár tollából készített hatalmas dísze sem versenyezhetett ezzel a divatos kalappal, a mely alatt valósággal elveszett a piczi női fej.”
Néhány divatkövető nő azonban büszkén hordta, bár nemcsak nehéz, hanem zavaró, sőt, veszélyes is volt. Az óriáskalapok dárdaszerű kalaptűi könnyen kiszúrhatták ugyanis a közelben lévők szemét. Ekkor jelent meg a nadrágszoknya is, ami hazánkban akkora felháborodást keltett, hogy egy-egy bátor viselője kénytelen volt megválni tőle.
Akik meg akarták botránkoztatni az idősebb korosztályt és a nagyérdeműt, azok a modern táncirányzatokat követték: a medve- és a pulykatáncot. „Nehézkes, szinte idétlen mozdulatokból, figurákból áll ez a kétfajta táncz,… melyek sehogy sem nevezhetők bájosnak” – írta egy 1911-es újságcikk. A Vasárnapi Újság viszont 1913-ban a tangóról mint vérpezsdítően modern táncról számolt be, de ebben az időszakban jelent meg a foxtrott is, amiért később megőrültek a fiatalok.
Az első női rendőr
A fiatal nők tehát már a század elejétől igyekeztek kitörni az őket kötő szabályok alól. Bár évek óta zajlott Angliában a szüfrazsett-mozgalom, hazánkban pedig a munkásosztály női szavazati jogért való harca, a szebbik nem férfias viselkedése még szenzációszámba ment. Az 1910-es években sokat cikkeztek például Quimby kisasszonyról, az első pilótanőről. De érdekességnek számított az első női rendőr is, egy norvég városkában. „Már bevitt a rendőrségre egy tolvajt; az érdekes pár karonfogva haladt, de persze, most a nő öltötte a karját a férfiéba” – írták egykor.
Az első világháború teljesen megváltoztatta a női szerepeket: a frontokon harcoló férfiak helyett a nők vették át a nehéz munkákat, s egyre gyakrabban kerültek be egyetemekre és értelmiségi munkakörökbe is. Átalakult a nők gondolkodása, így a divat is: a férfias külsejű és viselkedésű nő lett az eszménykép. A változás úttörője egy varrónő, ismert nevén Coco Chanel volt, aki 1918-ban nyitotta meg első divatszalonját, és hamarosan a felső tízezer kedvence lett. Kényelmes, viselhető, sima vonalú ruhákat tervezett, melyekben könnyen lehetett mozogni, táncolni és kirándulni. Az új ruhákban eltűnt a derék, a csípőre került az öv vonala.
A fiús nőideál
A modern nő olyan volt, mint egy kamasz: agárszerűen sovány. Megjelent a hátul felnyírt rövid haj: a bubifrizura, melynek köszönhetően a fiatal lányok a történelem során először váltak meg hosszú fürtjeiktől – anyáik kétségbeesésére.
Bár manapság a nők sok mindent megtesznek a nagyobb keblekért, akkoriban leszorították a mellüket, hogy fiúsabbnak tűnjenek. „A mai divatos nő… ha leveszi a kalapját, rövid hajú fiúfejet látsz, ha a kabátját leveti, egy sovány és szögletes termetet, többnyire előregörbített vállal, hogy még laposabbnak lássék, és még fiúsabbnak."– írta Csathó Kálmán a húszas évekről Divat! Nem divat! című könyvében
Aztán megjelentek a térdig érő szoknyák, és láthatóvá váltak a női lábak. Ennek kultusza akkorára nőtt, hogy a húszas évek végén már lábszépségversenyeket is rendeztek nálunk. Ez sem volt elég a fiatal hölgyeknek: megjelent a mindent megmutató bikini, melynek felső- és alsó részét akkor még napozónak és shortnak hívták. Addig a nők a férfiaktól elkülönítve, szinte teljesen felöltözve fürdőzhettek csak, ám a húszas évektől elterjedt a strandolás, ahol ezek a határok feloldódtak. A dzsesszkorszak modern hölgyei tehát már közel sem hasonlítottak a századforduló úrinőihez: bubifrizurával, rövid ruhákban cigarettáztak és pezsgőztek a párizsi klubokban.
A harmincas évekre tovább folytatódott a „züllés”: egyre rövidebbek lettek a szoknyák, s megjelent harisnya és a smink: a műszempilla, a rúzs és a körömlakk is. A divat irányítását átvették a mozicsillagok, az előző század etikettje szerint felnőtt szülők pedig foghatták a fejüket, látva, hogyan válik semmivé lányaik kezében a fűzőbe zárt, erkölcsös nő polgári eszménye.
Még nincs hozzászólás