'Mosolyt akartam csalni az arcukra'
Az önkéntesség szép dolog, gondolják sokan, de csak kevesen lépnek a tettek mezejére. Saliga Réka egészen Indiáig, Jaipur városáig utazott, hogy az ottani nyomornegyedekben élő gyerekeknek segítsen.
„Próbáltak felkészíteni, mi várható a nyomornegyedekben, de erre nem lehet felkészülni. Sokkoló volt. A zsúfoltság, a kosz, a hangok, a szagok, a hozzád odarohanó gyerekek, akik puszilgatnak, megölelnek, és fotózkodni szeretnének veled. Az első élményem, hogy egy férfi odajött, hogy eladná a gyerekét nekem” – meséli Réka.
A lány egy egyetemi diákszervezet keretében két hónapot töltött Jaipur legszegényebb részein. A világ minden tájáról érkezett önkéntes társaival az volt a közös feladatuk, hogy egy helyi nonprofit szervezet közreműködésével feltérképezzék a nyomornegyedekben élő ifjúság helyzetét.
Nem lehetnek gyerekek
Az indiai város szegény részein általános probléma, hogy mindenütt szemét van, rengeteg a rovar, nincs pénz, víz, áram, egy család öt-nyolc gyereket nevel, és zsúfolt, összetákolt kalyibákban élnek. A szülők általában nem tanultak, nem is értik, miért fontos az, így nem engedik a gyerekeiket iskolába járni. Sokuknak nincs is cipőjük, ruhájuk, amiben iskolába mehetnének. A szülők munkaerőként kezelik a kicsiket, dolgozniuk kell: az utcán szemetet szedni, kunyerálni, vigyázni a többi testvérre vagy éppen főzni.
A helyi nonprofit szervezet nyomornegyedekben felállított iskoláiba látogattak el Rékáék, ahol az „intézményt” összeeszkábált sátrak jelentették. A földön ülve, sokszor füzet és írószer nélkül foglalkoztak a gyerekekkel.
„Hamar beláttuk, hogy pár nap vagy hét alatt, megfelelő felszerelés és körülmények nélkül nem lehet igazán oktatni. Egyszerű angol mondatokat tanítottunk, de inkább arra koncentráltunk, hogy jól érezzék magukat, amíg velük vagyunk: mosolyt csaljunk az arcukra, és egy picit tényleg gyerekek lehessenek.
Énekeltünk, táncoltunk, rajzoltunk, körjátékokat játszottunk. Minden önkéntes hozott valamit a kultúrájából, egy mondókát, egy táncot. Mindenütt nagy szeretettel fogadtak minket, hatalmas mosollyal és csillogó szemekkel viszonozták a figyelmünket, szeretetünket.”
Színdarab a változásért
Az önkéntesek nem csak a kicsikkel foglalkoztak, próbálták felhívni a felnőttek figyelmét a helyi problémákra. Amellett, hogy személyesen meglátogatták a szülőket, és beszélgettek velük, az utcán színdarabokat is előadtak.
„A színpadot egy koszos szőnyeg szimbolizálta, melyen a nemi diszkrimináció, az oktatás, az abortusz, a gyerekházasság témáit dolgoztuk fel állóképek formájában. A közönséghez kérdéseket intéztünk fordító segítségével: mit látnak, kik a szereplők, mi a probléma, hogyan lehetne megoldani.”
Réka azt mondja, fontos önismereti szakasz volt ez a két hónap az életében. „Megismered a határaidat, kimozdít a komfortzónádból. Sok olyan dolgot elkezdtem értékelni, ami jelentősen hozzájárul a mindennapok kényelméhez, például a mosógépet.
Arra is rájöttem, hogy túl sokat panaszkodunk. Türelmesebb is lettem, már más számít problémának, mint korábban. Az önkéntesség nem csak azt jelenti, hogy próbálsz segíteni másoknak; benned is változásokat indít el, másképp nézel egy ilyen élmény után a világra. Főleg az indiai nyomornegyedek után…”
Még nincs hozzászólás