Monaco és Monte-Carlo, ahol az eget és a tengert is kékre festik
Európa kis államai közül talán Monaco a legsikeresebb és leghíresebb. A hercegség kaszinóvárosa, Monte-Carlo, maga a fokozhatatlan elegancia és szépség. Éppen ezért, az olasz-francia partvidéken utazva, sokan igyekeznek bekukucskálni a milliárdosok városába. Kevesen vannak, akiket a puszta kíváncsiság hajt, a többségben némi szerencsevágy is munkálkodik.
Most akkor Monacóban vagy Monte-Carlóban vagyunk? Gyorsan tegyünk rendet, mert az alagutakkal, föld alatti parkolókkal agyonfurdalt városban elsőre nem könnyű eligazodni. Az egyetlen sziklából álló félsziget tetején álló hercegi kastély Monacóban van.
A mögötte magasodó Kutya-hegy Franciaországban. A Larvotto és La Rousse táblákat látván Olaszország felé tartunk. Ha pedig pár perc séta után a Beausoleil feliratba ütközünk, akkor megint francia földön járunk. A méregdrága jachtokkal teli kikötőt La Condamine-nek hívják.
A szikla másik oldalán lévő, tengerre épült új városrész neve Fontvielle. Maga Monte-Carlo hivatalosan csak a kaszinó környékét jelöli. Az 1860-as évekig rossz nevű és hírű hely volt, ezen változtatott az akkori uralkodó, III. Károly, akiről nevét kapta.
Álom vagy valóság?
Egy magyar a monacói várfal sétányán ámuldozva mindenre gondol, csak arra nem, hogy amit lát, nem nagyobb, mint Cegléd vagy Vác. Monte-Carlo világvárosnak látszik – és az is –, másrészről meg olyan, mint egy álom.
Ez a kettősség az első perctől az utolsóig megmarad, kellemesen bizsergetve a látogató érzékeit. Egyrészt álom, mert ilyen meseszerűn tiszta város nem létezhet a földön! A pázsit olyan, mintha fűszálanként ápolnák, a kertek, ligetek olyan illatosak, mintha parfümmel locsolnák őket.
A tengert nyilván azúrszínűre festik hajnalban, ahogy az eget is. És valami állandó autókiállítás lehet itt, hiszen szaklapokban sem sűrűn látott gépkocsicsodák állnak minden négyzetméteren. Ráadásul, időnként itt-ott feltűnik a hercegi család egy-egy tagja, akiket idáig mesebeli hősöknek hitt a halandó utazó.
Másrészt a város igazán eleven. A felhőkarcolók ugyan álomszerű technikával épülnek az égig – hiszen Monte-Carlo csak a felhők és tenger felé terjeszkedhet –, de nagyon is valóságos orosz milliárdosok költöznek beléjük.
Miképpen az is a valósághoz tartozik, ha egy üzletlánc szakszervezeti dolgozói tüntetnek táblákkal és zászlókkal kollektív szerződésük megsértése miatt, vagy hogy II. Albert herceg emlékművet avat a világháború alatt a városból deportált zsidók emlékére.
Mert Monacónak igazán európai, hányattatott történelme és jelene van. Nem csoda, hanem alaposan végiggondolt hosszú munka változtatta tündérkertté.
Három lottóötös is kevés…
De kit érdekel a történelem?! Mindenki a kaszinóba igyekszik. Látni akarja, ha lehet, belülről, ahol és ahogyan a hírességek ruletteznek, miként annyi, de annyi film mutatta. Sőt, játszani akar, megkísérteni a szerencsét!
A lelkesedés kicsit alábbhagy, amikor a kaszinó előtt bonyolult tájékoztatót olvas, hogy hány órától meddig, hány embernek mennyi euró a belépő (minél később, annál több). Arról, hogy milyen öltözékben mely termek látogathatók.
Huszonvalahány euróból ott találhatjuk magunkat a bejárat közönséges játékgépeinél, és akkor kezdjük felfogni, milyen messze vagyunk attól, hogy hajnalban együtt izgulhassunk néhány teniszbajnokkal, hollywoodi filmcsillaggal és arab sejkkel a privát termek rulettasztalainál.
Igyekezzünk keveset veszíteni, és úgy kijönni az utcára, hogy a meseautók fölött észrevegyük, Európa egyik legszebb szecessziós terén állunk. Induljunk, találjunk más érdekességeket. Közben mélázzunk el azon, hogy egy új építésű, átlagos monte-carlói lakás 23 millió euróba kerül...
Többször kellene megütni a főnyereményt ahhoz, hogy költözhessünk.
A látvány nem semmi, no de a hangulat!
Mehetünk a hatalmas Oceanográfiai Múzeumba, hogy megnézzük a tengeri szörnyeket és Cousteau kapitány mélytengeri kutatóhajóját. Vagy inkább látogassuk meg a hercegi autógyűjteményt?
Próbáljunk jegyet szerezni a cirkuszi vagy televíziós fesztiválra, a tenisz- Master kupa - versenyeire, esetleg Monaco Rallyra, Forma–1-re? Balettre az Operába? A Bélyeg-, a Hajózási vagy a Viaszfigura Múzeumot látogassuk meg?
Legtöbbször mindezt kihagyjuk, csupán élvezzük a város hangulatát, és már ez is elég. Hiszen minden egyes méter érdekes, nincs egy közömbös centi sem. Jóllakunk már azzal is, hogy látjuk a hajókon felszolgált ebédeknél szorgoskodó inasokat.
A kikötőben könnyen beleütközhetünk egy-egy világhírességbe, akiről aztán egy életen át mesélünk otthon. Igen, Monaco izgalmasan nyugalmas hangulatát átérezni többet ér minden látványnál.
Tehetik, hiszen gazdagok.
A hercegségben nincs jövedelemadó, és a többi fizetnivaló is alacsony. Ez az oka a milliárdosok beáramlásának. Ha a lakosoknak nincsenek anyagi gondjaik, az érdekes következményekkel jár.
Például a közbiztonság tökéletes, lehet olcsón parkolni, enni, kiállításra járni. A rádióban nincsenek reklámok, hírek is ritkán, inkább csak közlekedésiek.
Igaz, hogy Monaco elszívja sok ország gazdag embereit, de átérzi, hogy ez mit követel tőle: a világ számos részén támogat bőkezűen fejlesztéseket, segélyez, olykor nagyhatalmakat megszégyenítő nagyvonalúsággal. Megteheti, mondhatnánk, hiszen van mindene.
Ez majdnem igaz. Monacónak mindene van, csak a hely kevés.
Vonattal gyere
Álom és valóság leginkább reggel és délután, a csúcsforgalomban keveredik, amikor óránként alig egy kilométert araszolhatunk kocsinkkal a Ferrarik, Rolls-Royce-ok, Maybachok és Bugattik között. Ilyenkor értjük meg a mondást, hogy „Monaco a milliárdosok gettója: nehéz bejutni, aminél már csak kijutni nehezebb”.
Hiába jut minden öt-tíz kilométerre egy káprázatos szépségű város, Menton, Eze, Villefranche-sur-Mer, Nizza, Cannes, ha a dugóban megöl a tehetetlenség. (Ezért sűrű a helikopterjárat a nizzai repülőtérre.)
Két jó tanács: a sűrűn közlekedő vonattal jöjj a városba. Ne siess, a tengeri pára gyakran csak délben száll fel a kikötőből, addig nem sokat látsz a páratlan panorámából.
Ha teheted, gyere el többször!
Monte-Carlo olyan város, amit egyszer látni kell. Másodszorra már egészen más, az ember csukott szájjal is tud benne közlekedni. Harmadszorra gyakorlatiasan áll hozzá, minden felhajtás nélkül.
Negyedszerre meg észreveszi, egykor milyen kedvesen szutykos kis halászfalu lehetett. És ettől fogva már csak szereti, megbocsátva, hogy ilyen kegyetlenül szép és gazdag.
Még nincs hozzászólás