Mohó Sapiens

2014. március 11. | Írta: Szabados Judit

Usain Boltot meghazudtoló iramban vágtáznak végig a szupermarketen és töltik meg kosarukat, pedig nem születtek rövidtávfutó olimpikonnak. Túlhajszolt családanyák és szinglik elnéző pillantásokkal nyugtázzák egymás kosarának tartalmát a pénztárnál.

Előtör belőlünk a mohó sapiens, és úgy vetjük rá magunkat az élelmiszerekkel, nassolnivalókkal roskadásig rakott polcokra, mint szomjazó beduin az oázis vizére. (Aztán, persze, fanyalgunk a tükör előtt úszóguminkat vizslatva, bánatunkban pedig elmajszolunk egy tábla csokit.) A bevásárló-maratonon egymásra rétegződik a zöldség, a teljes kiőrlésű péksütemény és a mirelit pizza, a chips, épp ahogy a szigorú elvekre és elhatározásokra a kibúvók és a kényszermegoldások. Az év, a hét vagy a nap elején kialakított menetrendet – ötszöri étkezés és egészséges ételek – a nap közepére a „valamit gyorsan be kellene dobni”, estére pedig a „kinek van ereje még főzni?” gondolat-halmaz váltja fel, amit egy lesütött pillantásokkal odavetett, „majd holnaptól”  kezdetű mondattal igyekszünk elhessegetni.

A zacskós levest és a hamburgert, persze, nem azért esszük, mert  egészségesnek hisszük. Ezek legtöbbször kényszermegoldások. A folyamatos időhiánnyal küzdő nők hogyan válthatnak egészséges életmódra? Valóban hamarabb elkészül a mirelit pizza vagy a gyorsfagyasztott hús és krumpli, mint egy laktató saláta?

Amikor instant kényelemre váltjuk a gyorsan elkészíthető recepteket, elfelejtjük, hogy az evés nem csak szükség és stresszoldás.

Nem csak időhiány

Az egészségtelen étkezés eredete nem kizárólag a konstans időhiány; az elhízás kapcsán a társadalmi konvenciókat és az evés pszichológiáját is érdemes lenne feszegetnünk. Bár filigrán alkatra vágyunk, mégis él bennünk egy egészen mélyen gyökerező és elnyomott gondolat a willendorfi vagy urbinói vénusz jellegű termékeny nőről és egy igen hasonló idomú, jól tartott férjről és gyerekről. Azt már a nagyanyáinktól megtanultuk, hogy a férfiakhoz a gyomrukon át vezet az út, de valljuk be, útravalónak ennél bölcsebb gondolatokat is plántálhattak volna belénk.

„Az elmúlt ötven évben többet változtak az étkezési szokásaink, mint előtte több ezer éven át. Eltűntek az évszakok, a szupermarketek polcairól átlagosan 47 000 termék kacsint le ránk, köztük a legegzotikusabb gyümölcsök és zöldségek, a világ bármely részén, az év minden szakában” – vezeti fel Élelmiszeripar Rt. című amerikai dokumentumfilmjét Robert Kenner. Mi pedig modern Hófehérkeként esszük és kínáljuk gyerekeinknek is az ínycsiklandóan csomagolt, ám etiléngázzal érlelt paradicsomot és az antibiotikummal tömött állatokat.

Dühből is tudunk enni

Ami az evés lélektanát illeti, dr. Forgács Attila, a Budapesti Corvinus Egyetem Pszichológiai és Pedagógiai Központjának vezetője Globesity,a tömeges elhízás pszichológiája című cikkében így ír erről: „A jóléti társadalmakban az evést sokkal inkább pszichológiai tényezők határozzák meg, mint fiziológiások, vagyis a vércukorszint-esés, az üres gyomor vagy a lecsökkent testhőmérséklet. Sok esetben az evés nem az éhség, hanem valamilyen lelki kín csillapítását szolgálja. A modern ember a megoldatlan problémák elől menekül az evésbe. Unalomból, örömből, szomorúságból, magányból és dühből is tudunk enni.”

Mindez pedig elhízáshoz, az elhízás pedig egészségügyi problémákhoz, magas vérnyomáshoz és cukorbetegséghez vezethet. Magyarországon, persze, valamivel jobb a helyzet, mint mondjuk az Egyesült Államokban, de a Szinapszis Kft. 2012-es felmérése szerint a felnőtt lakosság több mint fele elhízottá vagy túlsúlyossá vált itthon is. Ennél is aggasztóbb, hogy a gyerekek húsz százaléka túltáplált vagy kövér.

A gyerek, persze, tiltakozik

Mosolyoghatunk elnézően, és szeretettel tekinthetünk a gyermek duciságára, de jusson eszünkbe, hogy az elhízás számtalan visszafordíthatatlan egészségügyi problémával jár együtt. A szülő felelőssége, hogy kontrollt biztosítson, és megfelelő étkezési kultúrát alakítson ki, hiszen a gyerekek súlyproblémáinak megoldása nagyon nehéz feladat. „Akár kicsi, akár nagyobb gyerekről van szó, mind tiltakozik az életmód-változtatások ellen. Sok szülő mondja: az igazi fogyókúrához a gyermeknek fejben meg kell érnie, fel kell ismernie a diéta szükségességét. A gyerekek egy része csak 14-15 éves korában döbben erre rá, és akkor már túl késő lehet – mondta dr. Pados Gyula címzetes egyetemi docens, kandidátus, a Táplálkozástudományi Társaság elnöke a Ridikül egy korábbi műsorában. – Az a fiatal viszont, aki le tudja küzdeni a súlyproblémáit, megtanulja a számára megfelelő életmód alapjait, egyszer majd hálás lesz a korábbi »kínzásokért«."

Ahhoz viszont, hogy sikeres legyen a gyermek életmódváltása, a szülőknek is tisztázniuk kell magukban, milyen lelki éhséget próbálnak csillapítani, akár magukban, akár a gyerekükön keresztül. A menetrendszerű kibúvók és magyarázkodások helyett pedig a problémával szembenézve a családnak közösen kell megoldást találnia és életmódot váltania. Máskülönben a gyerek első, csillogó tekintettel és őszinte érdeklődéssel feltett „de akkor te miért” kezdetű kérdésére nem találunk hiteles magyarázatot.