Mindenki másért csinálja?
Valóban szükséges a plasztikai beavatkozás, vagy csak mások nyomására, netán trendkövetésből teszik sokan? Egy biztos: csak az lesz elégedett a végeredménnyel, aki valós probléma miatt szabatja át a testét.
„Nem az eltérés mértéke határozza meg, hogy szükséges-e a plasztikai műtét, hanem az, hogy az mennyire zavarja az adott személyt – szögezi le Bajusz Huba plasztikai sebész. – Minden alkalommal próbálom beszélgetéssel feltérképezni, miért jönnek hozzám a páciensek.
Megkérdezem, milyen gyakran jut eszükbe az eltérés, amit korrigáltatni szeretnének. Ha minden alkalommal, amikor tükörbe néznek, akkor biztos, hogy sokat segít majd a beavatkozás. Ha azonban csak időként merült fel, vagy egy divatirányzatnak szeretnének megfelelni, nem valószínű, hogy szükség van rá.”
Téves önértékelés?
Bajusz Huba hangsúlyozza: minden eset egyedi. Hiszen lehet, hogy egy kívülálló szemében nincs szükség az operációra, ám ha a páciensnek ettől jobb lesz, a műtét gyógyító hatású, hiszen erősíti az önbizalmat. „Persze olyan is előfordulhat, hogy valaki téves önértékelésben szenved. Ilyen esetekben a műtét után sem lesz elégedett önmagával, így feladatunk az is, hogy az ilyen eseteket kiszűrjük.”
A szakember szerint négy életszakaszban jellemző a plasztikai műtétek iránti fokozott érdeklődés. Kisgyermekkorban, ha egy rendellenesség miatt csúfolódás tárgyává válik valaki, pubertáskor után, mikor a fiatalok elkezdik hasonlítgatni magukat a többiekhez, szülés után azoknál, akik a régi alakjukra vágynak, valamint harmincöt év felett, a korral járó eltérések korrigálására.
„Ha csak esztétikai problémáról van szó, minden esetben igyekszünk elérni, hogy a műtét tizennyolc éves kor utánra essen, hiszen így már nincs szükség szülői engedélyre, és a sebgyógyulás is hatékonyabb.
A ráncok és egyéb, öregedéshez kapcsolható eltérések esetében pedig arra hívjuk fel a figyelmet, hogy nem biztos, hogy az a legjobb megoldás, amit a páciens annak gondol” – fogalmazott a plasztikai sebész, aki azt javasolja, hogy páciensként legyünk nyitottak a szakvéleményre is, vélhetően úgy kapunk olyan végeredményt, amit eredetileg is elképzeltünk magunknak.
A műtét nem mindig hoz megnyugvást
Na de mi a helyzet azokkal, akiknek igazából nem is lenne szükségük arra, hogy átszabassák magukat?
„A témában született kevés kutatás alapján a plasztikai sebészhez fordulók 6–17 százaléka, tehát kb. a hatoduk testképzavarral küzd – fogalmazott Szalai Tamás Dömötör pszichológus. – Akik ezzel küzdenek, irreálisan látják a testüket vagy annak részleteit, erről azonban nincs, vagy hiányos a belátásuk.
Akár az életüket akadályozó módon is elégedetlenek lehetnek magukkal, így a testük megváltoztatására irányuló vágyuk gyakran erős. A testdiszmorfiás zavar, vagyis amikor a személy meg van róla győződve, hogy egy eltérés nélküli testrésze abnormális, elfogadhatatlan, a lakosság 2-3 százalékát érinti, ezért erre a jelenségre is érdemes figyelni a rendelőkben.”
A szakember szerint ezekben az esetekben a plasztikai műtét gyakran nem jelent megnyugvást vagy a vágyott önbecsülés növekedését. Az életközépi válság kritikus korszakán, a testi-lelki átalakulás alapkérdésein szintén nem segít egy hasonló beavatkozás.
Hasonló módon csalódhatnak egy-egy beavatkozás után azok is, akik nem maguk, hanem mások miatt szánták rá magukat a műtétre.
„Ha valaki a párja miatt megy bele egy ilyen döntésbe, a műtét sikerétől várva a kapcsolata megváltozását, óriási csapdába kerülhet. Testünk átalakítása csak saját, komolyan mérlegelt döntés függvénye lehet, hiszen az új külsővel együtt megváltozhat a magunkhoz és a világhoz való viszonyulásunk is.
Ha mindebbe a párunk kényszerít bele minket, az a kapcsolat alapkérdéseire világíthat rá, például – egyéni és kapcsolati szinten is – az elfogadás hiányára.”
Még nincs hozzászólás