A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Mikor vállaljunk kisbabát?

A "Gyerekvállalás - van ideális időpont?" két vendégével, Kozma Orsival és Homonnay Zsolttal tovább beszélgettünk az adás után, azt gondolván, hogy mások a férfiak és a nők szempontjai ebben a kérdésben. De tévedtünk.

Hommonay Zsolt

Nagyon megváltozik egy férfi élete is Homonnay Zsolt szerint, ha apa lesz, bár sok édesanya érzi az ellenkezőjét ennek. Pedig az apák életében is eltolódnak a hangsúlyok: egyszer csak azt veszi észre az ember, hogy mindent a gyerekei szempontjából csinál. Átszervezik az egész életünket, ők kerülnek az első helyre. Zsolt ennek ellenére úgy véli, hogy lelkileg nem kell különösebben felkészülni, az apaság benne van az ember természetében. Így az ideális időponton sem sokat gondolkodott, szerinte – üti el tréfával a dolgot – „a délután fél 5 vagy a reggel a legalkamasabb a szülésre”. A férfiaknál nem érzi úgy, hogy a vészharang bármikor is megkondulna, nem hajszolja őket semmi. Ugyanakkor aggódik azokért, akik túl korán vállalnak gyereket, mert korunkban rengeteg a bizonytalanság: hogy nem tudsz jövőt építeni, nem tudsz tartalékolni. Túl sokat dolgozik mindenki a megélhetésért, ma két-három ember munkáját végezzük, véli.

Kozma Orsi éppen ezt a nagy pörgést, a sok munkát hagyta el az ikerlányai kedvéért. Bevallja, hogy vannak olyan napjai, amikor kicsit maga alatt van, s hiányzik a régi, eseménydús élete, de el kell fogadnia, hogy a lányok lettek az elsők, és ez már mindig így lesz. Ráadásul az ikreknek gondját viselni nem is egyemberes feladat, tehát sokszor szorul segítségre. Pedig jó gyerekek, s szépen fejlődnek, így Orsi hamarosan kitalálhatja, hogyan legyen énekesnő és anyuka egyszerre. Inspirációt mindenesetre már kapott tőlük, új jazzlemeze kifejezetten lecsendesedett, szeretetteljes dalokkal van tele. Ideális időpont szerinte sincsen, de magáról úgy érzi, hogy meg kellett érnie erre a feladatra. 

Címkék: szülés, karrier, gyerek és karrier, vészharang, időpont, apaság

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!