Miért lesz bűntudatunk ha lazulunk?
Van, hogy megajándékoznánk magunkat egy délutánnal. Vagy egy nyaralással. Leülnénk egy kávéházi teraszon, vagy elhevernénk egy napozóágyon, és csengetnek. A fejünkben. Nem is csengetnek, hanem csörömpölnek, dübörögnek.
És rákezdenek a bűntudat szólamai, hogy mi mindent is kéne csinálnunk a lazsálás helyett. És vége. Még ha végig is henyéljük a kiszabott időt, a kedvünk elromlott, a nap túl erősen szúr, a madarak sem csicseregnek, hanem rikácsolnak.
Mennyi a minden?
A pihenés bűntudata tipikusan olyan lelki jelenség, amit sokan ismernek, de kevesen beszélnek róla. Pedig különösen a nők körében gyakori. Mert a női szerepekhez még ma is hozzátapad egy láthatatlan elvárás: akkor jó nő, ha gondoskodik. Akkor értékes, ha működtet. Akkor érdemli meg a nyugalmat, ha előtte mindent elintézett. Csakhogy ez a minden soha nem fogy el.
Miért nem megy könnyen?
A pszichológia szerint a pihenés nemcsak fizikai állapot, hanem biztonságérzet is. Ahhoz, hogy valóban el tudjunk lazulni, a szervezetnek azt kell éreznie, most nem kell készenlétben lennem. Sokan viszont nem így élnek. Aki hosszú ideig stresszben, túlvállalásban, megfelelésben működik, annak az idegrendszere hozzászokik a feszültséghez. A test megtanulja, hogy az alapállapot a készenlét. Ilyenkor a pihenés nem megnyugtató, hanem szokatlan, és ami szokatlan, az az agy számára veszélyesnek tűnhet.
(A teljes cikket elolvashatja a Ridikül Magazin 2026. évfolyama 7. számának 39. oldalán!)
Még nincs hozzászólás