A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Miért hallgatsz?

Ez a nő, akiről beszélek, régen büszke volt, sőt, dölyfös, kevély. Ezek a tulajdonságai persze inkább csak a szerelemben jellemezték, más életterületeken egész dicséretesen beilleszkedett a társadalomba a többi (szerelemben kevély, ám más életterületeken dicséretesen beilleszkedő) állampolgár közé.

Fotó: Shutterstock.com

Ám ha egy Illető megbombázta a szívét, mintha azonnal megkergült volna. Máris felszegte a fejét, és úgy tett, mintha jégből lenne. A végzet asszonyát játszotta, a hűtlent és szívtelent, a kérlelhetetlent, könyörtelent.

Dehogyis volt végzet asszonya. Érzékeny volt, sérülékeny, szorongó és főleg önbizalomhiányos, amiért a padtársnője, bizonyos K. Erzsi combja jóval karcsúbb volt az övénél, a P. Rita keblei meg bármilyen pólóban himnuszt zengtek, a haja is sokkal satnyább volt, mint Z. Andié, a szeme pedig fakóbb, mint H. Timié.

Ki fog így őbelé beleszeretni? Ezért aztán, ha felmerült a gyanú, hogy egyik-másik Illető épp őt szemelte ki magának, a kisördög a fejében máris kántálni kezdte, hogy ugyan már, nézd csak: comb, cici, haj, szemek, maradjál már, úgyis ott fog hagyni… Inkább vállat rántott és lelépett, mert ha ő megy el, tőle elmenni már nem lehet.

Aztán eltelt fél élet, persze, nem eseménytelenül, szép és csúfos tanulságok, bizonyosságok és újabb bizonytalanságok, igaz és hamis vallomások, össze- és össze nem tartozások, csalódások és ingatag boldogságok követték egymást szép hullámzó rendben, és közben valami megváltozott.

Jött egy Illető, aki fontosabb lett, mint a saját szíve épsége, törhetetlensége, és fontosabb, mint az addigi összes tapasztalat és tanulság. Többé nem játszott jégkirálynőt, nem szegte fel a fejét, nem rántotta meg a vállát. Szeretett. Most először jobban, mint amennyire attól rettegett, hogy összetörik.  

Ám az a kisördög a fejében ettől még nem állt le: mi van, ha ez az Illető is csak hazudik, ha csal, ha végül eldob? Minden szomorkásabb estén, minden ölelés nélkül telt éjszakán, minden néma telefonnál sajgott az ő vérttelen szíve.

– Szeretsz engem? – suttogta az Illető fülébe, látsz még engem, engem látsz még, mindig szeretni fogsz, miért nem szólsz hozzám, miért hallgatsz?

A barátnők azt javasolták, ne adja ennyire ki magát, szegje fel a fejét, és legyen jeges, büszke, sőt, kevély, mert köztudott, hogy minden Illetővel így kell bánni…, de már nem ment. Miért bántaná azt, akit ennyire szeret? Miért sodorná kínzó kétségek közé, amikor pontosan tudta, hogy a bizonytalanság mennyire fáj?

– Régen örömmel jöttem hozzád, mostanra viszont úgy érzem, megfojtasz – mondta csendesen egy este az a legfontosabb hang. Aztán valahogy eltűnt. Vitte magával az Illetőt is, meg a szeme fényét, az ölelését, a nevetését, vitt mindent. És iszonyú, hogy milyen csend lett.

Címkék: párkapcsolat, hallgatás, önbizalom hiány, női önbizalom

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!