Mi lapul a raktár mélyén?
A kábelcsatornákon évek óta sikerrel futó Raktár-háborúk és Licitvadászok című sorozatok nem véletlenül örvendenek nagy népszerűségnek: látványosak és izgalmasak, és egy olyan tárolási rendszert mutatnak be, amelyet a modern fogyasztói társadalom igénye hívott életre.
Már az ősi Kínában is bevett szokás volt a kisebb raktárhelyiségek bérlése, ám a modern, önkiszolgáló raktárak intézménye Floridában jelent meg, 1958-ban. A kilencvenes években az ágazat szép lassan növekedésnek indult, ma pedig már 58 ezer létesítmény kínálja tárhelyeit, összesen 260 km2-en, azaz mintegy fél budapestnyi alapterületen. A raktárak iránti növekvő igényt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy tíz amerikai háztartásból egy biztosan rendelkezik külső tárolóhelyiséggel is.
A tengerentúli hírességek is nagy előszeretettel veszik igénybe a létesítmények nyújtotta extra területet, így például Lindsay Lohan, a Bajos csajok főszereplője is, aki 2012 telén azzal került a címlapokra, hogy nem rendezte a raktárának 16 ezer dollárnyi bérleti díját, és karácsonyig kapott haladékot, hogy kifizesse a számlát. Ezt minden bizonnyal meg is tette, mert nem bukkant fel egyik reality show-ban sem.
Elhagyott holmik
Mindamellett, hogy a nyugati társadalmak egyre több fogyasztási cikket halmoznak fel, amelyekhez elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű tér, az is megemlítendő, hogy Amerika a világ legmobilisabb állama: évente 40 millió ember kerekedik fel, hogy máshol kezdjen új életet, ennek oka pedig legtöbbször a munkahely vagy a családi állapot megváltozása. Ám amíg az új lakás még nincs, a régi pedig már nincs meg, ideális megoldás lehet egy raktárhelyiség fenntartása.
A nagy távolság, az érdektelenség vagy a pénzhiány végül sokszor legyűri a szándékot, vagy egy esetleges haláleset szól közbe, és soha többé nem jelentkeznek az ott hagyott holmikért. Amerikában azonban a jogszabályok megengedik, hogy ha valaki sokáig nem rendezi a tárhelye költségeit, a benne lévő ingóságokon nyilvános árveréseken adjanak túl, hogy a soron következő fizető kliens számára felszabadítsák a helyet.
Ez a folyamat, és főleg a raktárak mélyén lapuló kincsek sokszor igen látványosak, ezt ismerte fel a Spike csatorna 2010 őszén, amikor világhódító útjára indította a Licitvadászok, később pedig az A&E csatorna a Raktár-háborúk című műsorát, melyek annyira népszerűek lettek a tévénézők körében, hogy nemcsak újabb sorozatokhoz vezettek, hanem növelték a raktárak iránti érdeklődést is.
Kincsek és limlomok
A raktárakra való licitálás tulajdonképpen zsákbamacska, hiszen amikor megnyitnak egy egységet, az ajánlattevők csak az ajtóból nézhetik meg annak tartalmát, nem léphetnek be, nem érhetnek hozzá semmihez, mégis sok epizódban kerülnek elő mesés tárgyak a limlomok közül.
Ezért a tévénézőkben felmerülhet a kérdés, hogy miért nem a cég őrzi meg a javakat, és profitál belőlük, ám ez a metódus nem véletlenül alakult így: a tulajdonosnak nem kell bíbelődnie az egyenkénti eladással, a vevő pedig abban a reményben, hogy akár élete nagy fogását is megcsípheti – és jó pénzért továbbadhatja –, egy nap alatt kiüríti a gazdátlanná vált raktárakat.
A másik kérdés, ami felvetődik, hogy ezek a valóságshow-k mennyire hitelesek, hiszen aligha valószínű, hogy minden egyes részben előkerül egy nagy értékű Picasso-festmény, egy egyedi érmegyűjtemény vagy egy 19. századi tandembicikli. Bár olykor elhangzik, hogy ezeknek az aukcióknak csak nagyjából az egyötöde sikeres a licitálók szempontjából, és csupán ezek kerülnek az adásba. Ez legalább annyira félrevezető, mintha egy focimeccsből csak a gólokat közvetítenék a tévében.
A szkeptikus hangok még inkább felerősödtek, amikor 2012-ben David Hester, a Raktár-háborúk egyik szereplője a produkcióból való kirúgása után megszellőztette, hogy azért váltak meg tőle a sorozat készítői, mert panaszkodott a kisebb-nagyobb csalásokra. Állítása szerint manipulálták az aukciókat, különböző tárgyakat előre hozzáadtak a tárolók tartalmához, sőt, még az egyik szereplő plasztikai műtétjét is finanszírozták, hogy növelje a „szexepiljét” a műsorban. A Licitvadászok két főhőséről pedig azt rebesgették, fizetett színészek: egyikük, Allen Haff például a CSI Miami helyszínelők egyik epizódjában is feltűnt.
Itthon is kezdődik
Hogy valójában mennyire valóságosak ezek a sorozatok, talán sosem derül ki, de ha egy üzlet beindul, az előbb-utóbb terjeszkedni kezd. Magyarországon is jó néhány raktárhelyiséget kínáló cég nyitotta meg a kapuit azok előtt, akik helyszűkében vannak otthon.
„Biztosan van valamennyi realitásalapja ezeknek a produkcióknak, de száz százalékig azért nem hinnék nekik – mondja Forgács Krisztián, az egyik miniraktárakkal foglalkozó cég operációs vezetője. – Vannak olyanok, akik örökséget, gyűjteményt rejtenek el ezekben a raktárakban, de időközben elhaláloznak, és senki sem jelentkezik az értékes holmikért, hiába küldjük ki az emlékeztetőket. A tárhelyre viszont szükség van, így előbb-utóbb fel kell nyitni őket: ilyenkor kerülhetnek elő a sokat érő tárgyak. Főleg költözők, felújítók veszik igénybe a szolgáltatást. Az önkiszolgáló raktár azt jelenti, hogy mindenki saját lakatot hoz, kap egy beléptető kártyát, és bármikor szabadon használhatja a helyiséget.”
Idehaza még nem lehet licitálni a hátrahagyott raktárak tartalmára, de az igény meglenne rá, így igyekeznek úttörőként élen járni a meghonosításában.
„Régebben az elhagyatott tárhelyek tartalmának egy részét eladtuk, másik részét átpakoltuk egy kevésbé frekventált helyiségbe. Bár most ez még kivitelezhető, szeretnénk mi is bevezetni a licitálás intézményét, hogy minél hatékonyabban és gyorsabban üríthessük ki az elhagyott tárolókat. Az internetes közösségi oldalunkon már teszteltük az ügyfelek érdeklődését, és a jogi procedúra után szeretnénk minél hamarabb nyélbe ütni az első nyilvános aukciót.”
Aki tehát élvezettel nézi az említett műsorokat, hamarosan itthon is megtapasztalhatja az elhagyott holmik kiárusításának élményét. Hiszen sosem lehet tudni, mi lapul a raktárakban…
Még nincs hozzászólás