Mészáros Béla: Biztos vagyok abban, hogy a lányom is nevelni fog engem
Folyamatosan forgolódott és mosolygott Mészáros Béla, miközben egy budai kávézó teraszán üldögéltünk, hogy elkészüljön ez az interjú. Már épp azon tűnődtem, hogy várunk-e még valakit, amikor kedvesen elnézést kért, majd megmagyarázta: amióta tudja, hogy apa lesz, mindenhol a gyerekeket csodálja. A Katona József Színház színésze párjával, Szakács Hajnalka színésznővel augusztusra várják első gyermeküket, aki kislány lesz. A BÚÉK!, a Seveled, a Pesti balhé című filmek, vagy épp a Mintaapák sorozat szereplőjének élete most nagyot fordult. Beszélgettünk múltról, jelenről, útkeresésről, önzőségről és a folyamatos tanulásról, aminek az alapja nem is lehetne más, mint a türelem.
– Olvastam rólad, hogy mindig színész szerettél volna lenni. Ez viszonylag ritka azoknál, akiknek nincs színész, művész a családjukban. Nálatok volt? Hogyan alakult ez ki benned?
– Tényleg nem volt színész a családban, bár rendelkeztek művészi érzékkel a szüleim. Édesapám szeretett énekelni és gitározni, egyik álma az volt, hogy operaénekes legyen, de nem lett. Engem viszonylag korán elkezdett érdekelni a színészet. Jártam versmondó versenyekre, aztán a nővéremmel együtt stúdiózni kezdtünk, és nagyon megszerettem.
Mostanában szoktam azon gondolkozni, hogy miért is érdekelt a színészet. Talán ez egy módszer volt arra, hogy jobban figyeljenek rám. Persze, ezt csak azóta érzem így, amióta elkezdtem foglalkozni magammal, azzal, ki vagyok én, hogyan alakult az életem.
– És hogyan?
– Érdekes, hogy mennyi apróságon múlhat a sorsunk. Először, amikor felvételiztem a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, még nem vettek fel. Másodszorra igen, így kerültem Horvai István és Máté Gábor osztályába. Szerencsésnek érzem magam, hogy tőlük tanulhattam. Nagyon szerettem azokat az éveket, és úgy tűnik, ez az időszak a jövőm szempontjából is meghatározó lett.
– Idén 40 éves a Katona József Színház, ebből te húsz évet már ott töltöttél. Mit jelent ez számodra?
– Hasonló gondolkodásmódot, ízlésvilágot, és reflektálást nemcsak a mai világra, hanem önmagunkra is. Elképesztő, mert olyan, mintha csak tíz év telt volna el. Úgy tűnik, Katona József végigkíséri az életem, mert a róla elnevezett gimnáziumba jártam, és egy darabig a Katona József utcában is laktam.
Az utóbbi tíz évben érzem azt, hogy a helyemen vagyok a Katonában. 32 éves korom után alakult úgy, hogy már olyan szerepeket kaptam, melyekben igazán megmutathattam magam. Azt kezdtem érezni, hogy elhiszik, van elég energiám és tehetségem ahhoz, hogy végigcsináljam. Nekem nagyon fontos, hogy csapatban játsszak – ezért imádom a focit is – és a színház igazi csapatmunka.
– Az, hogy jobban érzed most magad a színházi munkáidban, köszönhető akár a filmes, tévés szerepeknek? Kinyílt előtted a világ?
– Igen, lehet összefüggés közte. Tíz éve forgattuk a Swinget, és onnantól megváltozott valami. Egyre több nagyjátékfilmben, sorozatban játszottam, és talán a megbecsülésem, a népszerűségem is nagyobb lett. Bár ez utóbbi valahogy kevésbé foglalkoztatott. Persze, jó érzés, mikor odajönnek és felismernek, de én nem vagyok fenn egyik közösségi oldalon sem, és nem is vágyom rá.
– Azt tudtad, hogy a ’Wikipédia szerint’ a színházi adattárban regisztrált bemutatóidnak a száma: 73? Melyikre emlékszel ezekből a legszívesebben?
– Ne, úristen! Ebbe bele sem gondoltam, de várj, gyorsan utánaszámolok… Igen, ez teljesen valós. Az első évekre alig emlékszem, de később sok meghatározó előadásban játszottam.
A „Ledarálnakeltűntem” című előadást nagyon szerettem. Bodó Viktor rendezte, Franz Kafka A per című regénye alapján készült. Meghatározó volt az életemben a Gothár Péter rendezte Kutyakeringő és a Részegek is. Sőt, ha belegondolok, a Grecsó Krisztián regényéből készült Megyek utánad című előadásunk a Jurányi Házban is fontos a számomra, ahogy a Karinthy Színházban az Ördögi kozmetika. Ezek valamiért szíven ütnek, és bevésődik az emlékezetbe, szerintem színésznek, nézőnek egyaránt.
– Ősztől viszont kevesebbet vállalsz, mert egy jóval fontosabb szerep előtt állsz. Hogy készülsz az apaságra?
– Húú… Igen, augusztusban születik az első gyermekem. A kis Vilma érkezése sok mindent megváltoztat. Kevesebb színházi elfoglaltságot vállalok – néhány katonás előadás pont lekerült idén a műsorról –, mert szeretném a lehető legtöbb időt a családommal tölteni.
Hajnalkával 2019 decemberében a Se veled forgatása után jöttünk össze. Szinte rögtön érkezett a Covid-járvány és mi nagyon hamar összeköltöztünk. Új helyzet volt, de olyan magától értetődően alakult minden. Egy ideje már szerettem volna apa lenni, de 43 évesen aggódni kezdtem, hogy nem lesz ez olyan könnyű. Szerencsénk volt! 2022 decemberében tudtuk meg, hogy Hajnalka babát vár.
Érdekes, hogy mindig nagyon szerettem volna egy kislányt, persze, ha fiú lett volna, most ugyanilyen boldog lennék. Május elején a lánykérés is megtörtént, igent mondott (nevet). Azt érzem, hogy most értem meg igazán az apaságra.
– A helyeden vagy most?
– Érdekes, mert ez mindenkinek mást jelent, nehéz kérdés. Szerintem most ’egyben vagyok’, de folyamatosan dolgoznom kell magamon. Voltak, sőt, vannak küzdelmes időszakaim. A válásom egy időbe esett édesapám elvesztésével, majd öt évvel később édesanyám is meghalt. Hajnalkának is csak az anyukája él, így Vilmának csak egy nagyszülője lesz. Ma már tudom, hogy egy gyerek hatalmas felelősség. Biztos lesz, amit majd rosszul csinálunk, lesznek nehéz napjaink, sőt hónapjaink, de szeretettel és odaadással szeretnék lenni irányába.
Nagyon önző ember voltam, most egyszerűen csak próbálom legyőzni önmagam, hogy jobban tudjak szeretni és figyelni másokra, ne csak magamra. Sokszor türelmetlen is vagyok, de abban bízom, hogy lesz annyi erőm, hogy tegyek azért, ami fontos számomra. Talán egy olyan úton vagyok most, amelyet elképzeltem magamnak, ami segít abban, hogy egyben legyek.
Abban biztos vagyok, hogy a lányom nagyon sok szeretetet kap tőlem, és ő is nevelni fog engem. Majd lesznek pillanatok, amikor rádöbbenek: hopp, azokon a hibáimon még változtatni kell, de ezek a felismerések mindig hasznosak.
Még nincs hozzászólás