Menni vagy maradni?

2014. március 3. | Írta: Zetelaki Réka

Manapság szinte minden családban akad olyan, aki külföldön próbál szerencsét. Nem csoda hát, hogy a szülők aggódnak: csemetéiknél ez csupán az elszakadás és kaland utáni vágy, vagy tényleg kezdhetnek nyelvet tanulni, hogy értsék a külföldi unokákat.

Ki kéne menni külföldre!  – halljuk nap mint nap, és egyre többen lépnek ténylegesen. 2014-re felnőtt egy olyan generáció, amely a rendszerváltás utáni szabadabb világba született. Nagyobb a nyitási kedv, az internetnek köszönhetően elérhetőbbek a lehetőségek, így mind többen indulnak neki tanulni vagy munkát vállalni más országokba. A cserediákprogramok, a nyelvtanfolyamok és a rövid távú au-pair munkák is általában a szórakozásról szólnak, így sokan azt gondolják: ha ilyen a külföldi élet, miért maradjak itthon.

Kérdés, hogy megtalálják-e azt, amit keresnek. Egy-két év külföldi tapasztalat mindenképp jól jön itthon is. „Külföldön valahogy felgyorsul az idő. Amikor egy év után hazajössz, öt évvel vagy idősebb fejben.” – mesélte Kristóf, aki Nagy-Britanniában és Ausztriában is szerencsét próbált már. Nóra szerint a döntéshez, hogy nekivágj, mindenképp kell egy olyan motiváció, ami elég erős löketet ad. „Nekem a pénz és a nyelv volt az.” Ahogy sok magyar, ő is Németországba ment vendéglátósként dolgozni, majd bejárta Svájcot és Ausztriát is. Vannak olyanok, akiket az anyagiak mellett elsősorban a kaland motivál. Melinda egy ösztöndíjra pályázott Amerikába, mert mindig is szeretett volna világot látni. „A világ egy könyv, és aki nem utazik, az csak egyetlen lapját olvassa el.” - idézte Szent Ágoston szavait a 23 évesen az Egyesült Államokba költözött lány.

Lehetőségek híján

A jobb körülmények és a magasabb fizetés reménye mellett sokan azért költöznek külföldre, mert egyszerűen nem tudnak elhelyezkedni a szakmájukban Magyarországon. Bálint és barátnője két évvel ezelőtt vágott neki az ismeretlennek, amikor megelégelték, hogy pszichológusként sört csapolnak. „A kinti élet jó, nem tudom, hogy jobb-e, mint otthon, de sok pénzt lehet keresni, ami segít abban, hogy azt csináld, amit szeretnél.” - mesélte, miután óvó bácsiként helyezkedett el egy brit kisvárosban. A legtöbb magyar egyébként Nagy-Britanniában vállal munkát, ahol szép számmal találhatunk mindenféle foglalkozású honfitársakat a mezőgazdasági munkásoktól a pincéreken át a tudósokig.

Sajnos sokan érzik úgy, hogy nem tudnak kiteljesedni, nem tudnak sikeresek lenni idehaza. Az ún. „brain drain", más néven agyelszívás valós problémát jelent, hiszen számos magyar tehetség indul a fejlettebb országokba, ahol több lehetőség kínálkozik nekik.  „Figyelemmel kísérem a sorsukat, és azt kell mondanom, hogy nem igazán tette őket boldoggá a külföldi karrier. Nem adták fel magyar identitásukat, még ma is itthon éreznék jól magukat. De pár év elteltével már nem lehet kitörni a kint felépített tudományos és személyes kapcsolatrendszerekből.”- mondta Vizi E. Szilveszter kutatóprofesszor, a Magyar Tudományos Akadémia tagja kint élő tudóskollégáiról egy előadásán. Bár már elindult az ellenirányú folyamat, a „brain gain”, és több szervezet is foglalkozik a hazahívással, megfelelő lehetőségek híján az orvosok mellett építészek, művészek, de számos más végzettséggel rendelkező diplomás vagy szakmunkás is kivándorolni kényszerül.

Kitölteni az űrt

Akiknek Európa sem elég tágas, leginkább az USA-ban próbálnak szerencsét. Melinda, aki Amerikában találta meg helyét, így számolt be: „Hajlamosak vagyunk a földrajzi helyzetünket összekötni azzal, ami az életünkben történik. Én Los Angelesben váltam felnőtt, önálló, érett nővé. Én ezzel kötöm össze, tehát számomra ez egy jó hely. De ez egyénenként teljesen változó.”  Sokak a kiköltözés után szembesülnek azzal, hogy a napi 11-12 órás munkatempó mennyire idegen a magyaroktól. A mókuskerékről és kiüresedés érzéséről számolt be Zsuzsi, aki a kilencvenes évek végén utazott ki dolgozni az Egyesült Államokba. „Az emberek, akik máshonnan jönnek ide, mindig elkövetik azt a hibát, hogy a maguk sokkal mélyebb, kiforrottabb értékrendjével nézik Amerikát. Azt feltételezik, hogy a semmi mögött is van valami, mert ahonnan jönnek, ez a tapasztalatuk. Csak az tudja, aki elég időt tölt el itt, hogy a semmi mögött valóban a semmi van.” Az üresség érzéséért azonban nem kell másik kontinensre menni. „Egy idő után nem vigasztalt a pénz, nem voltam boldog. Futni jártam, mint az őrült.” - mesélte Nóra, a meseszép osztrák hegyek hoteleiben eltöltött időszakról.

A hazatérés küzdelmei

Azt mondják, akinek erősek a családi kötelékei, az hazamegy, mert sosem lesz igazán boldog máshol. De mi van azokkal, akik akaratukon kívül ragadnak kint? „Főleg a nőknél van ez, hogy ha szerelmesek lesznek, hiába indultak Kanadába, simán leragadnak Üzbegisztánban is.”- meséli a tapasztalatait Kristóf. Zsuzsinak, miután megismerte kint élete párját, nem volt választása. „Soha nem terveztem itt maradni, de a férjem annak idején nem tudott volna Magyarországra jönni, mert a zöldkártya kérelme folyamatban volt - évekig. Azután meg már jöttek a gyerekek, és a fizetnivalók.”

A hosszabb távon kint maradóknál létezik egy másik probléma is, amit úgy nevezhetünk: hontalanság. Évek elteltével számos kint élő magyar számol be arról: nem akar ott maradni, de már nem is tudna hazajönni sem. Akik kialakítottak új kapcsolatokat, barátságokat, felvették az adott ország munkatempóját, úgy érzik, az otthon már idegen, vagy hazatérni „visszalépés” lenne. “Keserves volt az átállás. Itthon a vendéglátásba nem tudtam beilleszkedni Svájc után. Aki egyszer kiment, kint dolgozott, itthon már nem tud, annyira más a mentalitás.” – mesélte Nóra, aki mégis a hazatérés mellett döntött. Biankát, aki több évig tanult és dolgozott Dániában és Spanyolországban, szintén hazairányította a sors. „Akkor döntöttem úgy, hogy hazajövök, amikor rádöbbentem: a kinti párkapcsolatom mégsem fog örökké tartani. De nem bántam meg. Tudtam, hogy a kint szerzett tudással itthon rögtön el tudok majd helyezkedni, és így is lett.”

A rengeteg különböző tapasztalat ellenére a legtöbb esetben a külföldön eltöltött idő segít megtalálni az embernek saját útját. Távolról nézve megváltozik a perspektíva és átértékelődik az „otthon” – akár negatív, akár pozitív irányba. „Mi hiányzik? Minden. A népmesék, a történelem, a hasonló értékrend. A dolgok minősége, tartalma.” - fakadt ki Zsuzsi. „Mindegy, miért vagy kint, hogy dolgozol, tanulsz, vagy azt gondolod, megtaláltad életed párját... ha hazajössz, és megiszol egy fröccsöt a barátaiddal, akkor érzed, hogy hová tartozol.” – állapította meg Bianka, akiről családja is azt hitte, már sohasem fog itthon élni.

Aki be tud illeszkedni egy másik kultúrába, egy más életfelfogásba, az megtalálhatja az anyagi biztonság mellett a hőn áhított boldogságot is. De a családi szálak, a hazai ízek és az igaz barátságok sokakat végül hazasodornak. „Én is Magyarországon tervezem a „bázisomat”. Budapest tökéletes erre, olyan hely, ahol minden van. Minden! Nem véletlenül jönnek ide külföldről: ez egy kis Paradicsom.”- mondta Kristóf, és talán igaza van. Aki nem így gondolja, úgy is megtalálja a helyét a világ más országaiban. Ennek eldöntésében azonban sokaknak segít a külföldön eltöltött idő, mert néha messzire kell menni ahhoz, hogy rátaláljunk gyökereinkre.