Menj innen oda!
"Ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen oda! - odamenne, és semmi sem volna nektek lehetetlen." Máté evangéliuma
Ha pedig Jézus szavait szó szerint vesszük, akkor megállapíthatjuk, hogy a telekinézis – vagyis a tárgyak, dolgok akarat és hit által történő mozgatása – lehetséges. Remélem, hogy csak keveseknek sikerül, mert hogyan nézne már ki az ország, ha mindenki kedve szerint rámolgatná át a hegyeket, hidakat, plázákat benne.
Pedig a telekinézisről és a pszichokinézisről, ami például a kanálhajlítás, a parakutatók azt állítják, bárki képes rá, mert általános emberi-fizikai adottságainkból következik, de mivel az agyunk teljesítményének alig hét százalékát vagyunk képesek kihasználni, inkább nem hiszünk benne.
Ni, egy boszorkány!
Amikor tízéves voltam, egy messzi faluban töltöttem a nyarat, ahol lakott egy boszorkány. A gyerekekkel lestük meg titokban a sokszoknyás, nagyon ráncos nénikét. Gyünni is, menni is, beszélni is alig tudott már szegény, de még mindig tartott tőle a falu, mert tudták, ha begurul, túlvilági dolgok esnek meg körötte.
Az történt, hogy réges-régen, amikor Manyi néni férje még élt, gyakorta érkezett haza a kocsmából négykézláb. Manyi néni ezt nagyon nem szerette. Kiabált, az öklét rázta Jani bácsira, mígnem egy alkalommal felrepült majd elvágódott mögötte a falnak támasztott seprű. Jani bácsi menten kijózanodott. Hát, ammeg mitűl dűlt föl…? – hetekig ez volt a téma az ivóban, míg meg nem történt a következő csoda is. Manyi néni újfent erősen megmérgesedett Jani bácsira, le is hordta mindennek, erre mi lett? Kitörött az ablaküveg. Ripityára. Magától.
És újra volt miért kortyolgatni a korcsmában. Az ablakot becsináltatták, Manyi nénit boszorkánynak kiáltották, ma is rettegik, ha meg nem halt.
Ne hisztizz, mert feldől a ház…
Sokan tapasztaltunk már hasonló furcsaságokat, amikor erős érzelmi felindultság közben egy tárgy megmozdul, eltörik, felborul vagy elromlik, pedig nem is mi vágtuk földhöz. El kell ismernünk, hogy van itt valami különös és hátborzongató. Ám lehet, hogy a telekinézia nem is varázslat, sem nem csoda, sem nem az unatkozó szellemek műve, ahogy ezt 1890-ben Alekszandr Akszakov spiritiszta gondolta, aki asztaltáncoltatással igyekezett szóra bírni a halott ősöket, hanem egyszerű fizika, csak a mai tudomány még nem tart ott, hogy felismerje.
Tény, hogy egyelőre nincs elfogadható magyarázat a jelenségre, bár némi halovány teóriával azért mégis szolgálnak, ezek az elektromossággal, illetve az anyag és a gondolat energiatermészetével, hasonló rezgésével függenek össze. A tudományos kutatások azonban kitartóan folynak. A lényegük, hogy minden külső hatóerőt kizárva tesztelik az anyag fizikai jellemzőinek változását a gondolati energia hatására. Egy egyszerű kísérlet például az ún. PSI Wheel, amelyről több videofelvétel is található az interneten, és bárki kipróbálhatja.
Egy szilárd talapzatba, például viaszba fogpiszkálót vagy bármilyen hegyes rudat szúrnak, melynek tetejére egy papírforgót illesztenek. A kreálmányt ezután lefedik egy üvegbúrával, hogy semmilyen légáramlat vagy mágneses hatás ne érhesse, és kezdődhet a koncentráció. Ha elegendő a türelmünk és a hitünk a kísérlet sikerét illetően, előbb-utóbb a kerék megmozdul.
Próbáld ki!
A másik kísérletet én is kipróbáltam. Egy müzlistálkába vizet kell tenni, a víz tetejére pedig apróra szaggatott fóliát (ezüstpapírt) szórni. A tenyerünket a tálka fölé helyezzük, és arra koncentrálunk, hogy a tenyerünkből áradjon át az energia a vízbe. Ha sikerül, a víz megmozdul, amit az alumíniumdarabkák mocorgása, netán forgása bizonyít majd.
Egy internetes hír szerint ezt a kísérletet egy csapatnyi gimnazistával is megcsináltatták, bár a cikkben nincs említés arról, hogy kik, hol és mikor. Az eredmény viszont érdekes, ha igaz, ha nem: a humán érdeklődésű, vagyis a fejlettebb, jobb-agyféltekéjű gimisek többsége meg tudta mozdítani a vizet, míg a racionális, bal agyféltekét használók nem. Ez két dologra utalhat: egyrészt a jobb agyfélteke felelős az ellazult tudatállapotért, illetve a bal agyféltekés srácok azonnal kijelentették, hogy ilyesmi nem létezik, mert fizikai képtelenség.
A hitetlenségük pedig, ugye, erős gátló tényező. Az én vizem viszont megmozdult!
Ne akard, csak kérd!
Gondoltam, ha már erről írok, kötelességem kipróbálni, hogy is van ez. Beleaprítottam az ezüstpapírkákat a vízbe. Mire a vízfelszín kisimult, a darabkák összesodródtak szorosan egymás mellé. Ekkor a tálka fölé helyeztem a kezemet, és vártam. A kezem elfáradt, ráadásul nem is láttam tőle, mi történik közben a vízben, így inkább csak a koncentrációmmal, a harmadik szememmel dolgoztam tovább. Azt akartam, hogy a víz és az ezüstpapírkák forogni kezdjenek. De nem ez történt.
Úgy tíz perc múlva az egyik darabka kivált a csapatból, ami eddig olyan erővel vonzotta, és elindult magányos útjára. Eleinte arra ment, amerre ő gondolta, de mozgott! Ekkor azt akartam, hogy álljon meg. És megállt! Irányt változtattam vele, megtette. Izgalmamban már azt sem tudtam, mit kívánjak tőle, ekkor megtorpant, és egy helyben ácsorgott, mintha azt mondaná, légy szíves, döntsd már el, mit akarsz!
Legalább háromszor átúsztattam vele a tálkát keresztül-kasul, és ő szépen szót fogadott. Ekkor vérszemet kaptam, és az összes darabkát mozgásra akartam bírni. Annyira akartam, de annyira, hogy a fejem is belefájdult. De semmi. Valószínűleg nem a túl nagy, görcsös akaráshoz, inkább az ’elbambult’ tudatállapotú, szelíd óhajhoz szeretnek idomulni. Hát, egyelőre ennyiről tudok beszámolni.
„A telekinézis vagy pszichokinézis anyagrészecskék, illetve testek mozgatását jelenti fizikai érintkezés és az ismert fizikai hatások alkalmazása nélkül. Mikro- vagy makroszinten is értelmezik; a makroszintű megjelenhet mozgatás, emelés, rázás, rezegtetés, forgatás, hajlítás, törés vagy más hasonló formában. Mikroszintű behatás esetén történhet: az anyag felmelegedése, meggyújtása vagy lehűtése, levitáció, lebegés…”
(Forrás: wikipédia)
Még nincs hozzászólás