Méltósággal világra jönni
Az anyák legfőbb elvárása, hogy a gyerek erőteljesen felsírjon születése után. Mindent meg is tesz a kórházi rutin, hogy a gyerek üvöltsön ... Mindenki boldog - a szülés biztonságosan lezajlott. De gondol-e valaki az újszülöttre? - írja Leboyer francia orvos a könyvében, s rögtön szót is emel a méltóságos, nyugodt világrajövetel érdekében.
Minél többet tudunk meg születésünk és csecsemőkori fejlődésünk titkaiból, annál több a bizonytalanság az életkezdés körül. Régen egyértelműnek tűnő szabályok voltak, a tapasztalat formálta a szokásokat, amelyeken egy-egy, az átlagnál okosabb bába vagy orvos is csak módjával változtatott.
Leginkább a természet döntött arról, hogy a túl korán vagy túl kis súllyal, betegséggel világra jött baba vagy a különféle komplikációkkal szülő nő életben marad-e, vagy sem. Azután, ahogy a tudomány egyre több segítséget nyújtott, az édesanyák meg természetszerűleg mind nagyobb biztonságra törekedtek, a hálószobákat felváltották a kórházak szülőszobái, a bábát meg a madám.
Mára oda jutottunk, hogy „alternatív” szülési módnak tartjuk, ha az egészséges mama egy elkülönített, nyugodt, netán kissé lesötétített szobában, felkészült, de csak minimális asszisztenciát nyújtó orvos társaságában hozza világra gyerekét.
Azok, akik ezen körülmények választhatóságáért emelnek szót, nem csak a születés intimitásáért kampányolnak: szerintük a születés maga, az a folyamat, ahogy a baba befordul a szülőcsatornába, átküzdi magát rajta, világra jön, majd azok a körülmények, amelyek közt élete első perceit, óráit megéli, hatással vannak az egész életére. (Most tekintsünk el a koraszüléstől és az egyéb komplikációktól.)
Az elmélet hívei csendes-gyengéd születésnek nevezik az általuk helyesnek tartott módszert, s már a szóhasználatban is megnyilvánuló filozófiájuk szerint a babát helyezik a középpontba.
Állítják, s ebben nehéz lenne vitába szállni velük, hogy a születés a gyerek számára valóságos sokk. Tompítani kell tehát az új világból származó hatásokat, mert ott, ahonnan a baba érkezik, meleg van, puhaság veszi körül, csaknem teljes a sötétség, nincsenek éles hangok, s ebből a fejlődésének tökéletesen alárendelt világból érkezve túl sok hirtelen, durva inger és fizikai fájdalom éri igen rövid idő alatt.
Frédérick Leboyer francia szülész az egyik legelső szószólója az újszülöttek jogainak. Leghíresebb könyve 1974-ben franciául jelent meg A gyöngéd születés címmel. Saját születése traumatikus volt, fogóval segítették világra, és érzéstelenítők híján az anyját lefogták szülés közben. Leboyer saját érdeklődését a szülések iránt ennek az élménynek tulajdonítja.
Az idén 98 esztendős szülész-nőgyógyásznak nincs gyermeke.
A testi fájdalmon túl – amikor is átpréseli magát a védett méhből a külvilágra – bántó zajok, hangok, fények törnek rá. Erős műtőlámpák világítanak a szemébe, hangosan kiabálnak körülötte, gyorsan elvágják a köldökzsinórt, a fenekére verve sírásra kényszerítik, s így az első levegőszippantás valósággal berobban a tüdejébe.
A lábánál fogva lógatják, lemosdatják, valósággal dörzsölik róla a magzatvizet, megszúrják az ujját, nem azért, mintha bármi baja lenne, hanem mert a rendszer, az úgynevezett orvosi protokoll azonnali vizsgálatokat ír elő.
Aztán jön a gyerekorvos, aki az éppen meglévő, majd évekre eltűnő járóreflexet vizsgálja, s hagyja hanyatt esni őt az asztalon, megtapogatja, megnyomkodja, s jó, ha ezután néhány percre az anyjára fektetik. Majd újra elviszik, pelenkázzák, öltöztetik, s néhány órás megfigyelés vár rá, mielőtt újra az anyjához kerülhet. Így leírva is kész krimi az egész.
Ezzel szemben a csendes-gyengéd születést igénylők szerint a babát hagyni kell, hogy a saját tempójában szokjon hozzá a külvilághoz. Hogy ne kiabáljanak körülötte, olyan szobában jöjjön a világra, ahol csend van, csak akkor hangzik el halk szó, ha valóban szükség van rá.
Ahol nincs éles fény, csak félhomály, ahol rögtön az anya hasára teszik, s csak akkor vágják el a köldökzsinórt, ha annak pulzálása megszűnt. Így a tüdeje felkészülhet a külső levegőre, s mosdatás nélkül fektetik az anyjára. Aki kivárja, tapasztalhatja, hogy a magzatvíz felszívódik a gyerek bőrébe, nem kell lemosni, s az esetek döntő többségében mama és baba békésen elalszanak egymáson, hogy kipihenjék a születés fáradalmait.
A csendes szülés nem azonos azzal a tévhittel, hogy a szülő nő nem szólalhat meg vajúdás közben, és a babájához sem beszélhet közvetlenül szülés után. Ezt az abszurd helyzetet egyes vallási csoportok híveiről terjesztik.
Kétségkívül jobban hangzik, de csak akkor nyerünk ezzel a módszerrel, ha a baba teljesen egészséges, s orvosainak a későbbiek során sem lesz soha szükségük azokra az első adatokra, értékekre, amelyeket a csendes szülés közben elmulasztottak rögzíteni.
Ezenkívül a módszer híveinek meggyőződésével szemben a baba vérmérsékletét, azt, hogy nyugodt természetű vagy „nehéz” gyerek lesz-e, nem a születés körülményei határozzák meg.
A kórházi környezet sok esetben gépiessé, lélektelenné teszi a szülést. Ez mégsem az intézmény vagy a technika sajátja – ha a szülészek jól, empatikusan végzik a dolgukat, lehetőségünk van békésen világra jönni és méltósággal életet adni. Nem a forma, hanem az emberi, érzelemteli hozzáállás számít.
Még nincs hozzászólás