Megölnek,vagy megölöm magam
Mostanában többet van itthon: Szegeden Pillangókisasszonyként bűvölte el a magyar közönséget, az Erkel Színházban végre megint Mozartot is énekel, ő Pamina a Varázsfuvolából. De Rost Andrea már készülődik Washingtonba, a Warner Theatre-ben fog hamarosan fellépni, egy, a továbbtanuló fiatalokat támogató koncerten.
Ridikül Magazin: Majd’ húsz éve, mikor először találkoztunk, azt mondtad, te egy önző nő vagy. Majdnem ez lett a veled készült akkori interjú címe is. Most is annak tartod magad?
Rost Andrea: A művészi pályához, de általában is, ha egy nőnek hivatása van, szüksége van egy marék önzésre. Egy nagyon kedves kolléganőm, aki nem is oly régen itt vendégszerepelt az Operaházban, Vesselina Kasarova mondta nekem Chicagóban, amikor felléptünk Bellini Rómeó és Júliájában : „Andrea legyél már sokkal önzőbb!” Érdekes, hogy éppen 2001-ben mondta, amikor elkezdődött a kapcsolatom a második férjemmel. A kolléganőm talán látta, milyen szerelmes vagyok, és azt is érezte, hogy elveszítettem ezt az életmentő önzőségemet. Az önzés ellenpontjaként másfelől a nőkben ott munkálkodik a befogadás, képesek vagyunk feladni önmagunkat. Pedig a férfiakat néha irányítani kell! Talán ezért is lett vége a második házasságomnak. De teljesen rendben van így, elengedtem már ezt a történetet. Azt érzem, hogy a még mindig bennem élő szenvedélyt szívesen átadnám egy új, méltó partnernek.
RM A szerepeid is szenvedélyt követelnek. A színpadon kiélheted a benned feszülő érzéseket.
RA: Itt van például a Varázsfuvolában a szerepem. Mikor megjelenik Tamino, Pamina rögtön felismeri, hogy ő az, akire várt. Érdekes volt, talán az idei utolsó Mozart-előadásomon az Erkel Színházban, mikor jön Papageno, és kimondja Tamino nevét, akkor Pamina érzi a harmónia összecsengését a két név hasonlóságában. Hiába, Mozart és a librettó írója, Schikaneder zsenik voltak. Rájöttek, hogy már a nevek is meghatározzák a sorsunkat...
RM Tényleg a színpadon jutnak ezek az eszedbe? A szerep éneklése, a játék közben?
RA A szerepeim megtartják bennem a szenvedélyt. A szerelmes Desdemona például, nem is beszélve Cso-cso-szánról. A Pillangókisasszony rettenetes magányban várja vissza Pinkertont. Áttért a katolikus hitre a szerelme miatt, és a nagybátyja kiátkozta. Ott maradt egyedül, Szuzukival, a szolgálójával, és a kisfiával. És nincs senki más vele. Ez elképesztő, ott van egy szigeten, teljes elzártságban, kitagadva, és szenvedélyesen vár. És egyszer csak rájöttem, hogy az én életemet is végigkísérte ez a várakozás. Gyerekkoromban a nagyszüleim neveltek négy- és nyolcéves korom között, és én egész héten arra vártam, hogy a szüleim meglátogassanak hétvégén. Megjöttek, elmentek, és én megint vártam a következő vasárnapot.
RM Édesapád aztán később azt is ellenezte, hogy énekesnő légy.
RA Egy lánynak az apja, és egyáltalán, a család férfi karakterei meghatározóak a partnerkapcsolataira nézve. Nekem egyfelől ott volt az elég rossz természetű apukám, akire állandóan várakozni kellett, másfelől a jóságos nagypapám, aki mesélt, akinek a hátán lovagoltam. Két különböző pólusú jellem. Ezért választottam ennyire különböző élettársakat. Ez rendkívül érdekes dolog. Az embernek el kell jutnia egy életkorig, amikor igénye támad rá, hogy föltárja ezeket a kérdéseket, és válaszokat keressen. Így, ötven környékén kapom meg a miértekre a feleleteket.
RM Ezért mentél el Nepálba, visszavonulni, meditálni. De most már a jövődön gondolkozol.
RA Ha nagyon konkrét akarok lenni, akkor szeptemberben egy új szerep vár, a Bajazzókban Nedda, ami megint csak érdekes feladat. Egy nő, aki megcsalja a férjét, mert elvágyik a biztonságból, és szabadságról álmodozik. Milyen jó lesz, hogy ezt eljátszhatom... Igaz, megölnek a befejezésnél. Ahogy belegondolok, szinte minden szerepemben meghalok a darab végén: Mimi, Violetta, Desdemona, Gilda és Blanche, sorolhatnám. Vagy megölnek, vagy öngyilkos leszek, vagy tüdőbetegség visz el. Illetve a Mozart-szerepek – na, azokban nem halok meg. Pamina, a Grófnő, Donna Anna: ők életben maradnak.
RM Mozart különben is meghatározó a pályafutásod során.
RA Többek között vele kezdtem: Zerlinával, az volt a nagy bemutatkozásom a bécsi operában. Előtte icipici szerepeket kaptam. Richard Strauss Rózsalovagjában a divatárusnő szerepében hatalmas kalapdobozokkal léptem a színpadra. Nagy elánnal elénekeltem azt a tíz ütemet, ami a szerepem volt, igen szépen és meggyőzően. Másnap behívott az akkori igazgató, Ioan Holender, és elvette az összes kis szerepemet, helyette nekem adta Zerlinát, Adinát, Susannát, Rosinát, és az összes nagy szerepet.
RM Akkor téged Bécsben szabályosan újra felfedeztek.
RA Itthon Gounod darabja, a Rómeó és Júlia ’89-es premierje volt a meghatározó. Gulyás Dénes rendezte, és a második szereposztásban együtt énekeltük a híres „szerelmes párt”. Átütő siker volt, pedig még főiskolás voltam. Ezután hallgattak meg engem Bécsben, így szerződtem le oda 1991-től. Akkor vette át a Holender–Waechter páros a bécsi operaház igazgatását. Eberhard Waechter fél éven belül meghalt síbalesetben, és Holender tizenkilenc évig volt az igazgató. Ez alatt az időszak alatt én igen sokat énekeltem Bécsben, és nagyon szeretett a közönség.
RM Érted a magyar közönség is rajong. Emlékszem, egy Operaház csillagai előadáson csak kijöttél, és dörgő, szűnni nem akaró taps fogadott. Elmosolyodtál, és azt mondtad: de hiszen még nem is csináltam semmit.
RA A magyar közönség számomra az első. Fantasztikus ez a diadalmenet – mert tényleg az volt –, ahogy elfogadtak, és ami azóta is kíséri a karrieremet.
RM: Minden alkalommal átéled az elmúlás tragédiáját a színpadon?
RA Igen.Blanche szerepét a Karmeliták dialógusában vízválasztónak érzem az életemben. Ő egy kis nyuszi volt. Édesanyját, a bárónőt megtámadták a lovas kocsin, mire hazaért, megszülettem én. Mármint Blanche, és ez is szép, a név, ami a hófehérség, az ártatlanság, a tisztaság jelképe. Tudjuk, a születés is meghatározó, a születés körülményei. Ezért ebben a lányban örökös félelem bujkált. Mindentől rettegett. Mikor kitör a forradalom, akkor menekítik őt a karmeliták zárdájába, hogy talán ott túléli az öldöklést. De oda is betörnek, és szétszóródik az egész zárda. Blanche is menekül, leveti az apácaruhát. De amikor meglátja, hogy apáca nővérei megtartották a ruhájukat, és így mennek a kivégzésükre, ő is beáll a halálra készülők sorába... Önként, bátran! Nem kellett volna megtennie! Hős lesz belőle. A szerep azért változtatott meg, mert kiűzte belőlem a félelmet. Szorongós gyerek voltam, félős, hiába szerettek nagyon a szüleim, amikor megszülettem, ők még éretlenek voltak a szülői szerepre. Pedig én sem voltam sokkal idősebb, mint ők, amikor a lányom világra jött. Emlékszem, nekem az a tíz hónap, amíg kimaradtam a Zeneakadémiáról, és otthon lehettem a kislányommal, ezzel az édes, pici babával, maga volt a csoda.
RM A lányod követ téged a pályádon. Nem próbáltad lebeszélni? Vagy éppen rábeszélted?
RA Eszter elérte a célját, bejutott a Zeneakadémia ének tanszakára. Mi az édesapjával nagyon óvtuk, biztattuk, hogy talán próbáljon meg mást is, de ő színpadra vágyott, és énekelni akart. Már megerősödött. Ahogy én is energiát gyűjtöttem abból, amikor egy tanárnőm azt mondta, be vagyok oltva zene ellen… Éppen egy versenyre készültem, és nagyon elkeseredtem. Három napig sírtam... aztán Hollandiában megnyertem a versenyt! Mind a két gyerekemnek művészlelke van, hasonló, mint az enyém. Eszterrel kiváló a kapcsolatunk, szorgalmas, tudja, mit akar. Nagy dolog, mert sokat voltunk egymástól távol, az én gyerekeim is vártak rám eleget… Máté kint érettségizett Berlinben, most ősszel megy a legjobb svájci hotelmenedzsment iskolába, vendéglátós akar lenni. De neki is van művészi vénája, fest, rendkívül tehetségesen. Berlinben művészet szakon érettségizett. A második férjem, aki maga is képzőművész volt, sok mindenre megtanította, okosan irányítgatta, de a fiam a férjem hibáiból is tanult... Remélem!
RM Most kicsit beszéljünk a jövődről. Judit szerepét fogod énekelni.
RA Már több interjúban elmondtam, hogy Bartók Kékszakállújából Judit szerepével szeretnék majd a pályámtól elköszönni. Magyarként, egy zseniális magyar zeneszerzőnek a legfantasztikusabb darabjával búcsúzni, méltó befejezés lehetne. De megkeresett Keller András, a Concerto Budapest vezetője, és azt mondta: „Andrea, énekelje el Juditot, most!” Alig kaptam levegőt, aztán megállapodtunk, hogy 2015 szeptemberében tartunk két előadást a Zeneakadémián, Bretz Gábor lesz a partnerem. Ebből a szerepből nagyon sokat fogok tanulni, biztosan rengeteget fejlődök, mint nő is. Judit mindig kérdez, mindent tudni akar, és a Kékszakállú herceg odaadja neki a kulcsokat a lelkéhez, a szívéhez.
RM Pécsett léptél fel,nemrég Szegeden énekelted Cso-cso-szánt. Többet vagy itthon mostanában, szerencsére.
RA Bármilyen hihetetlen, nehezen utazó ember voltam, és vagyok is. Mindig megszenvedtem az állandó utazást. Egy idő után már nem is mertem mondani, mennyire fáj. A legszívesebben, mint egy csigabiga, vinném magammal mindig a saját házamat, meg mindenkit, a gyerekeket. Az utazó művész rendkívüli magányban él. Kiszolgáltatott, és egyedül van. Átéli a színpadon a sikert, szétverik a házat, aztán hazamegy egyedül a kis apartmanba. Talán még fel tudod hívni, aki közel áll hozzád, ha nem, akkor ott vagy magányosan. Azt hiszem, időben váltottam. Az utazások ellen a testem tiltakozni kezdett, meg is betegedtem.
Itthon mindig jól vagyok!
Még nincs hozzászólás