Marcellel az élet
A várandósság kilenc hónapja alatt nemcsak testi átalakuláson megyünk át, lelkileg is fejlődünk, s mire megszületik a várva várt gyermekünk, többé-kevésbé anyává érünk. A kicsi érkezése után van, akinek fenekestül fordul fel az élete, mások nem érzik olyan súlyosnak a változásokat. Én az utóbbiak közé tartozom.
Amíg Marcellt vártuk, számos jó tanácsot és még több rémtörténetet hallgattunk meg a párommal a nem alvásról, a sok sírásról, kiborulásról, depresszióról. Ami mindig elhangzott: készüljek fel, mert minden megváltozik. Aztán megszületett a mi 58 centi hosszú, 4150 grammos „kis” csodánk... Szenteste, a legnagyobb ajándékként, amit ember remélhet, ezzel örökre értelmet adva a karácsonynak. Azóta Ő minden gondolatunk.
Szerencsés vagyok, mert korábbi munkámat, a műsorszerkesztést a gyermekem mellett is tudtam folytatni, így messzire elkerül a sok anya által megélt „haszontalanság” érzése, és nem kellett megküzdenem a szülés utáni depresszióval és más rémségekkel sem. Nem tudom, ebben mekkora szerepe van annak, hogy a párommal az első pillanattól magától értetődőnek éltük meg Marcell jelenlétét, de tény: teljesen természetes, hogy itt van, inkább az a furcsa, ha belegondolok, hogy ez nem mindig volt így.
Persze, változások a mi életünkben is történtek. Marcellnek a termeténél fogva már a kórházban is külön „menü” kellett, azóta is folyton éhes, s ezzel el is érkeztünk az első és egy darabig legfontosabb változáshoz: gyakorlatilag a gyermekünk szükségleteihez – evés, ivás, alvás, peluscsere, szórakoztatás – igazítjuk az életünket. Igaz, most már ez is természetes.
Bár az ismerősök rémtörténeteiben szereplő felfordult világ nem jött el, azért én is álltam olykor a kiságy mellett, azt figyelve, hogy vesz-e levegőt a kisfiam. Az első egy hónapban minden éjjel egyszer szoptatni kellett a kicsit, így amikor a megszokott éjszakai etetés kimaradt, és én is átaludtam az éjszakát, reggel 6-kor felébredve ijedten riasztottam a férjemet: a gyerek nem ébredt fel éjjel enni. Ő persze álmosan csak annyit morgott: örülj neki... Azóta végigalusszuk az éjszakát, napközben pedig egy vidám, mosolygós baba örvendeztet meg minket. A párom azt szokta mondani: „ha minket mutogatnának, sok gyerek születne”.
Amit szerintem minden szülő elmondhat, hogy a gyerek előtti időkben oly fontos dolgok közül jó pár érdektelenné válik, s olyasmiket veszünk észre, amik felett korábban elsiklottunk volna. Az igazi nagy változás a mi életünkben, hogy minden nap valami apró öröm ér bennünket, minden nap hoz valami újat. Az első mosoly, az első kacaj, az első kanállal etetés...
Fantasztikus látni, ahogy napról napra fejlődik ez a kisember, aki a puszta létezésével ünnepnapokká teszi az egyszerű hétköznapokat is. Akinek a kedvéért és örömére még énekelni is hajlandóak vagyunk, mert olyan hálás közönséget kaptunk vele, ami csak világsztárokat illet(ne) meg. Na és persze sorra jutnak eszünkbe a gyerekkori mondókák, amiket még édesanyáink mondtak nekünk, s amikkel most mi okozunk végtelen örömet a most már féléves kisfiunknak, aki századszor is ugyanolyan jól szórakozik valamennyin, mint mikor először mondtuk el neki.
Persze, ahány baba, annyiféle helyzet, s ahány szülő, annyiféleképpen éli meg. Ami biztos, egy gyermek születése új színt és rengeteg boldogságot hozott az életünkbe.
Még nincs hozzászólás