Már kiállok magamért
Tinisztárként robbant be a köztudatba. Mostanában talán visszahúzódóbb lett, de nem tűnt el, járja az országot a régi dalaival, fontos ügyek mellé áll, zongorázik, és zenész szerelmével tölti az időt. Közben pedig keresi az új Lolát. Nem fél az új időszámítástól, és attól, hogy megmutassa, mi minden rejlik még a torkában és a szívében.
Egy kis SMS okozta kalamajka – egy rövidítést félreértelmeztem – és néhány telefonhívás után sikerül fixálnunk az interjú helyét és időpontját. Amikor megérkezem, már ott vár a kávézóban, előtte az asztalon hatalmas limonádé. Még megbeszéljük, kinek miért indult zűrösen a napja, de ő már mosolyog, sőt, szinte ragyog. Szendének, védtelennek tűnik, ám hamar kiderül, hogy a látszat csal, a huszonhat éves énekesnő nagyon is erős és céltudatos.
RIDIKÜL MAGAZIN Első emlékem rólad a Viva tévéhez kötődik, amit akkoriban nem lehetett úgy bekapcsolni, hogy rövid időn belül ne tűnj fel a képernyőn. Tinisztárnak lenni viszont nagy felelősség is…
LOLA Aki ebben él, az nem érzi. És különben is, mit nevezünk felelősségnek? Ha forgattam egy olyan klipet, ami nem tetszett a szülőknek, akkor azt mondtam, nem az én feladatom, hogy a gyerekeiket neveljem. Ha nekik akartam volna megfelelni, a fiatalok pártoltak volna el. Attól, hogy valaki szereti a dalaimat, még nem kell követnie öltözködésben, stílusban. Nem hiszem, hogy mindenkinek meg lehet felelni. Azt viszont fontosnak érzem, hogy olyan kezdeményezések mellé álljak, amelyekkel példát mutathatok, legyen az a környezetvédelem vagy az olvasás népszerűsítése.
RM 1997-ben te voltál a Tokio Hotel előzenekara. Róluk az a hír járta, hogy a legtöbb rajongót mozgatták meg Európában. Milyen volt előttük énekelni?
L Nem volt egyszerű. Ott volt 4-5 ezer lány, mindegyik gyűlölt engem. Kimentem a színpadra, egy nagyon jó zenekarral a hátam mögött, és volt fél órám meggyőzni őket, hogy szeressenek. Érdekes, hogy sok rajongót szereztem akkor, tehát azt hiszem, sikerült bizonyítanom. A Tokio Hotel jó példa arra, hogy aki nagyon korán csöppen ebben a világba, az hamar beletanul. Hihetetlen profizmust képviseltek. Fiatalon nem könnyű a sikert feldolgozni. És azt sem, amikor a nyüzsgést egy csendesebb időszak váltja fel. Ilyenkor én is kicsit magamba fordulok.
RM Kilenc éve forogsz a show-biznisz világában. Mi volt a legnehezebb lecke számodra?
L Én túl normális vagyok ehhez a világhoz (nevet). Soha nem mentem bele abba, hogy bohócot csináljak magamból, csak hogy írjanak rólam. Vannak időszakok, mikor felteszem a kérdést, miért is csinálom ezt az egészet. Aztán felmegyek a színpadra, és rögtön minden kerek. Persze, sokat fejlődtem. Az elmúlt két évem csendesebben telt. Amire nem jutott energiám huszonnégy éves koromig, azt most próbáltam pótolni. Sokat kivettek belőlem azok az évek, sok szeretetet kaptam, mégis nagyon elfáradtam. Szerettem a régi dalaimat, de már nem tudtam olyan örömmel énekelni őket. Most valami olyan dologban szeretném kipróbálni magam, ami tőlem teljesen új. Már nem olyan könnyű velem együtt dolgozni, mint régen, mert egy ideje elmondom a véleményemet. Korábban, ha valami zavart, inkább csendben voltam, mindig figyeltem arra, hogy ne bántsak meg másokat. Annyi változott, hogy kiállok magamért, amit még nem igazán szoktak meg tőlem.
RM Korán jött az éneklés, korán jöttek a sikerek. Annak, hogy elváltak a szüleid, és édesapád nevelt fel, érezted valaha hátrányát?
L Nagyon jó gyerekkorom volt. Szerintem a szüleim is jót tettek egymással, hogy elváltak. Nekem az anyafigura tulajdonképpen a nagymamám volt. Anyukámmal soha nem volt igazi anya-lánya viszonyunk. Apukám viszont mindenben támogatott, ő hurcolt a fellépésekre, még akkor is, amikor anyagilag nem álltunk olyan jól. Apukám sosem terelgetett az éneklés felé, de látta, hogy szeretem csinálni, ezért elvitt a versenyekre.
Persze, abban talán van valami, hogy a sikerek valamennyire kárpótoltak ezért a helyzetért. Sokáig elkényeztetett az élet, megtaláltak a lehetőségek, ezért éltem meg rosszul, amikor jöttek az üresebb időszakok. De ezekre a tapasztalatokra szükség volt a fejlődésemhez és ahhoz, hogy úgy tudjak leülni egy zeneszerzővel beszélgetni, hogy értse, mit szeretnék.
RM A párod zenész. Gyakran beszéltek szakmai dolgokról?
1988. augusztus 14-én született Hatvanban Korsós Juditként. Hétéves kora óta énekel. 1996-ban, Lengyelországban lépett fel először közönség előtt, egy nemzetközi gyermekfesztiválon, ahol saját kategóriájában a 2. helyezést érte el. Itthon az Eurovíziós Dalfesztivál 2005-ös döntőjében mutatkozott be, 2006-ban már minden zenei díjkiosztón a jelöltek között szerepelt. Kétszeres VIVA Comet- és Bravo Otto-díjas énekesnő.
L Ő mindenben támogat engem, de tudunk jókat veszekedni is. Múltkor kijöttem az énektanártól, és ott ült az ajtó előtt. Meghallgatott, és elmondta a véleményét. Tudta, hogy ha szól, hogy eljön, nem örültem volna, mint ahogy érdekes módon azt sem szerettem soha, ha apukám megnéz a fellépéseken, bár ő is mindig megoldotta (nevet). Visszatérve a kedvesemre: azt hiszem, jó hatással van rám, mert nyitottabb lettem, mióta ismerem.
RM Azt mondod, még mindig él rólad a jókislány-kép. Ebbe viszont nehezen fér bele a nemet mondás.
L A felkérésekre nem is szoktam nemet mondani, mert örülök, hogy annak ellenére hívnak, és szeret közönség, hogy régóta nem jöttem ki új dallal. Vannak fárasztó periódusok, például amikor egy délután három helyre kell rohanni, az állomások között pedig órákat utazni. Egy nap háromszor felhozni magadat annyira, hogy a maximumot nyújtsd a színpadon, nem kis energiába kerül.
Más dolgokra könnyebben tudok nemet mondani. Két éve egy divatcégtől kaptam lehetőséget, hogy ruhákat tervezzek. Egy év után kezdtem érezni, hogy már mások a céljaink, akkor megköszöntem a lehetőséget, és békében elváltunk egymástól. Szeretem a divatot, és szívesen megosztom például az instragamon, hogy mit viselek, de azt nem akarom, hogy mások mondják meg, mit kell hordanom.
RM Szerinted több elvárásnak kell megfelelnie egy mai fiatal énekesnőnek, mint húsz-harminc éve?
L A legnagyobb különbséget abban látom, hogy régen kevésbé kellett versengeni a külföldi előadókkal a rádióban való megjelenésért. Most nehezebb fennmaradni, folyamatos változást kíván tőlünk a zeneipar. Ma a kommentelés útján a világhálón bárki kinyilváníthatja a véleményét. Ha a családomat bántják, az nagyon zavar. De azt gondolom, még mindig jobb valamilyen érzést kiváltani az emberekből, mint semmilyet. Akkor nőttem fel igazán, amikor el tudtam engedni a negatívumokat. Például akkor is kaptam hideget-meleget, amikor egy hirtelen ötlettől vezetve kétcentisre vágattam a hajamat. Ezzel is éreztetni szerettem volna, hogy változom. Azt hiszem, akkor kezdték elhinni, hogy már nem az a tizenhat éves lány vagyok, akit megismertek.
RM De a megújulás nyilván nem állt meg a hajvágásnál…
L Tényleg nem, hiszen ezzel párhuzamosan belső változás is zajlott bennem. Most keresem a dalomat, az interjú után is épp egy zeneszerző barátommal találkozom. Jó volna tíz év után valami újat mutatni. Már más a hangom is, mint tizenhat évesen, máshogy is szólnak a régi dalaim, ami egy kicsit skizofrén állapot. Soha nem voltam az a cuki kislány, amilyennek a média mutatott, de sokáig nem tudtam kitörni ebből a szerepből.
RM Biztonságot ad a mögötted álló menedzsment?
L Már ők is elvárják, hogy önállóbb legyek, anélkül nem megy, ha nincsenek saját ötleteim. Zenei szinten pedig egyáltalán nem szólnak bele a dolgaimba.
RM Mostanában mintha a magánéletedet is jobban védenéd.
L A szakításaimkor egy ország sajnált. Legutóbb egy éve, amikor tényleg a padlóra kerültem, pusztán attól, hogy nagyon sokat adtam magamból abban a kapcsolatban. A másik ebből építkezhetett, én viszont szinte semmit sem kaptam vissza, és ott maradtam üresen. Amikor szakítottam, és nagyon fájt, próbáltam úgy felfogni, hogy de jó, hogy érzek valamit. Lehet, hogy szakmailag lelassítottak ezek az időszakok, de úgy gondolom, még bőven van időm, nem késtem le semmiről. Sokat tanultam tőlük, és ennek köszönhetem, hogy okosabban élem a mostani kapcsolatomat. Most úgy érzem, olyan embert kaptam magam mellé, aki megérdemel, aki hozzám is ad valamit.
RM Egy időben sokat lehetett olvasni a vesebetegségedről.
L Ezt úgy hívják, hogy energiahiányos vese, amit a nagymamámtól és az édesapámtól örököltem. Annyiban nyilvánul meg a hétköznapokban, hogy sosem vagyok szomjas. Figyelmeztetnem kell magam, hogy igyak. De köszönöm, jól vagyok.
RM Valami azt súgja, hogy fiatalkorod ellenére nem a partizás a legfőbb hobbid.
L Tényleg nem. Imádok vásárolni és enni, szerencsére más káros szenvedélyem nincs. Nem azért születtem, hogy natúr csirkemellen és rizsen éljek (nevet). Ezenkívül jöhet bármi, ami a zenével kapcsolatos, nemrég például újra elkezdtem zongorázni, ami nagyon kikapcsol. Szeretném rendszeressé tenni a sportolást is. Ha van több szabadnapom, szívesen megyek haza a családomhoz, Hatvanba. Az éjszakai pörgés viszont már kevésbé hiányzik, azt hiszem, túljutottam a nagy bulizós korszakon.
RM Mennyire fontosak a barátok?
L Kevés igazi barátom van. A Pesten élőket inkább úgy hívom, hogy a kis családom: a régi menedzserem és a párja. Szerencsémre ők is nagyon szeretnek enni (nevet). A legrégebbi barátnőm Mallorcán él, augusztusban készülünk kimenni hozzá a párommal. Van még egy vietnámi barátom, Hai, aki jelenleg Tokióban lakik, kicsit szétszóródtunk a világban. Nem szeretem a felszínes csacsogásokat, és egyébként sem könnyű lekötni a figyelmemet. Néha úgy érzem, bennem egy öreg lélek lakik. Ha társaságba megyek, gyakran csak leülök, és szemlélődöm.
RM Ha egy év múlva ugyanitt találkoznák, miről mesélnél szívesen?
L Az új dalaimról! Egyébként, úgy érzem, most minden rendben van körülöttem.
Még nincs hozzászólás