Magyarról magyarra
Állítólag Jókait nem értik, Gárdonyit unják, Móricz érdektelen, Mikszáthot meg nem is ismerik a mai fiatal felnőttek, s ahogy haladunk az általános iskola felé, egyre rosszabb a helyzet. De mi van akkor, ha a kor sallangjaitól megszabadítjuk a remekműveket? Vagy ez skandalum? Jobb talán "holt nyelven" nem olvasni?
„Régóta gondolkoztam azon, hogy »le kéne fordítani« a Bánk bánt, mert amilyen csodálatos a dráma az élő karaktereivel, a lényeglátó problematikájával – amit következetesen félreértett és leegyszerűsített az utókor –, annyira érthetetlen, poros a nyelve, ráadásul verstani szempontból sem éppen hibátlan a mű.
Arra gondoltam: ha mai, »érthető« nyelven, akár prózában szólalna meg, talán megszeretné a közönség. Mert sose kedvelte, valljuk be. Hátha akkor megértenénk az árnyalt politikai, pszichológiai dimenzióit” – mondja Szabó Borbála író, drámaíró, akinek Bánk Bán-„fordítása” rengeteg szakmai vitát váltott ki.
Ő maga is félt kicsit a reakcióktól, minden irányból várta a támadásokat. Hogy mer egy kis csitri belepancsolni a Nagy Nemzeti Drámánkba! „El a kezekkel a (férfi!) klasszikusoktól!” Másik oldalról pedig azt várta, hogy letámadják amiatt, hogy merészel olyan színháznak dolgozni, ahol az igazgatót politikai érdekek juttatták a székébe.
„Mindkét gondolat régi szép magyar örökség – ökörség – mondja Bori –, de mindkét lehetőség fennállt. Szerencsére egyik sem jött be. Nagy összeborulást hozott az akcióm, mindenkinek tetszett a létrejött előadás, ráadásul Bagó Bertalan rendezése nagyszerű volt, mind a nézők, mind a kritikusok, mind a benne játszó színészek szerették.
Végül is Katona József jól jött ki a dologból. Azt remélem, neki is tetszett volna, ha látja. Mert én valóban azt szerettem volna megmutatni, mekkora drámaíró volt ő, aki egyedül, minden előzmény és következmény nélkül, egy művészeti szempontból provinciális helyen és korban ilyen remekművet alkotott.
Másrészt a darab üzenete – ha van ilyen, bár utálom ezt a szót – valami olyasmit is tartalmaz, ami most, itt, nekünk is fontos tanulság lehet: a politika nem csak politika. Mindig van valami más a háttérben, belekeverednek a személyes indulataink, a féltékenység, a gyávaság, a kisebbségi érzés. Felmerül a kérdés: létezik-e egyáltalán politika?
Csodálatos, ahogy Bánk eladja Gertrudis meggyilkolását politikai hőstettnek! Miközben ő maga pontosan tudja, honnan fúj a szél: »de ne tapsolj, hazám!« – mondja. És szerettem volna, hogy ezt mi, most, a 21. századi Magyarországon is halljuk meg.”
Szabó Borbála ötlete annyi volt, hogy sorról sorra lefordítja, amit Katona írt. Ezáltal kitisztítja a nyelvi okokból zavaros helyzeteket, világosabbá teszi a problémákat, a figurákat. És nem utolsósorban megmutatja a szerző remek humorát.
„Szerintem iszonyú éleslátó és vicces, ahogy Katona a békétleneket ábrázolja – mondja Szabó Bori. – Ezt az állhatatlan, erre-arra hajló, lusta és kissé ittas csapatot, akik mindenre bólogatnak, amit egy náluk erősebbnek tűnő vezető mond nekik. Vagy a nosztalgikusan siránkozó bojóthi Mikhál bánt, aki gyakorlatilag végigalussza az egész zendülést, csak a szavazásra ébred fel, és aztán azt se tudja, mit szavazott meg.
Vagy ahogy Tiborc és Bánk elbeszélnek egymás mellett, ahogy a fülünk hallatára keveredik össze politika és magánélet ebben a fantasztikusan modern jelenetben, ami tulajdonképpen az emberi psziché működésének zseniális modellezése. Magamból elég keveset tettem a darabba, nem írtam bele új, értelmező sorokat, mint Illyés a hetvenes évekbeli átiratában – de néhol, a vígjátéki helyzeteket, bevallom, megtoldottam egy-egy sorral, hogy viccesebbé tegyem, hogy erősítsem a kontúrokat.
Amúgy visszafogtam magam. Azt akartam, hogy Katona éljen és ragyogjon végre teljes pompájában. Mert a Bánk bán tényleg nagy nemzeti drámánk. De nem azért, amiért a vitrinben tartottuk eddig.”
Még nincs hozzászólás