MADÁR-lesen a fészekben
Ezt én nem értem. Két éve visszavonultam, nincsenek eredményeim, és még mindig kíváncsiak rám. Tegnap is két stáb volt itt - mondja őszinte csodálkozással a hangjában az újpesti ökölvívóterem ajtaján belépő Erdei Zsolt. Nálunk, a Ridikülben is gyakran szerepel stúdióvendégként, ezúttal viszont kivételesen mi jöttünk el hozzá, hátha a beszélgetés végére megfejtjük a népszerű Madár titkát.
RIDIKÜL MAGAZIN A Madárfészek Ökölvívó Akadémia tökéletes folytatása az ökölvívó karrierednek. Jól érzem, hogy itt újra a helyedre kerültél?
ERDEI ZSOLT Az, hogy a sportban maradok, adott volt, mert igazából a bokszhoz értek. De ahhoz olyan szinten, hogy a szülők nyugodtan rám bízhatják a gyerekeiket. Az egész nyilván az én ismertségemre épül, de ez természetes. Négyen vagyunk edzők, mert ennyi sráccal nem bírnék egyedül. Vannak saját neveltjeink, de – a korral haladva – időnként igazolunk is tehetséges öklözőket, akiknek biztosítani tudjuk a továbblépéshez szükséges környezetet. Vannak kiforrott, felnőtt versenyzőink is, Bacskai Balázs például válogatott kerettag, őt szeretnénk kijuttatni a riói olimpiára.
RM Mennyi időt töltesz az Akadémián, szükség van az állandó jelenlétedre?
EZS Mindennap bent vagyok. Mivel a nevemet adom hozzá, szeretném irányítani, hogy miként alakulnak a dolgok. Az edző kollégák százszázalékos munkát végeznek a távollétemben, de ha én is itt vagyok, akkor egy kicsit keményebben edzenek a srácok. Elég szigorú vagyok, megkövetelem a fegyelmet, hogy időben elkezdjük az edzést, amit teljes odaadással kell végigdolgozni.
RM Feltételezem, ez nálad alap volt annak idején…
EZS Természetesen. De többet nem várok el senkitől, mint amit én akkor megcsináltam. Bár lenne manapság is valaki, aki ugyanígy viszonyul az egészhez...! De azért nem állunk rosszul, vannak tehetségeink, akikre felnőttként is büszkék leszünk.
RM Nem nagyon akad utódod, hiszen egyelőre nincs riói kvótája az ökölvívásnak, ráadásul a profik között sem körvonalazódik olyan karakteres egyéniség, mint ti voltatok annak idején Kokóval.
EZS Igen, én is azt érzem, hogy van egy átmeneti visszaesés, elsősorban az amatőr ökölvívásban. Ez viszont természetes, a dolgok körforgása miatt. Voltak a jégkorszakok, amelyek megváltoztatták a Földet, egy időben a hüllők uralták a bolygót, aztán jött az emlősök ideje…
RM És volt egy Madár-korszak is…
EZS Na, igen, de az nem tartott sokáig… Tudom, hogy mi, emberek csak porszemek vagyunk a világmindenségben. Gondoljunk bele, hány millió évig éltek a dinoszauruszok! Így nézve tulajdonképpen semmik vagyunk, igaz, mégis nagyra tartjuk magunkat, mert mi vagyunk az első gondolkodó lények a Földön – legalábbis a jelenlegi tudásunk szerint. Már elnézést, hogy eltértem a témától, de időnként szeretek ilyen dolgokról is filozofálgatni…
RM Ha már a „Madár” szóba került: sokan tudják, hogy egy régi edzőtábori sztori a névadás oka, mikor a szobádba berepülő madarakat etetted. De ezen kívül van még másik beceneved is?
EZS Ááá nem, a Madár annyira rajtam maradt, és olyan erősen dominál, hogy amellé nem tudnak másikat társítani. Szinte mindenki Madárnak szólít. Persze, itt a teremben a srácok Zsolti bának hívnak. Bevallom, ez utóbbi egy kicsit furcsán hangzik...
RM Gyanítom, hogy az edzőtermen kívül is sokan felismernek. Mi szokott lenni a reakció, hogyan viszonyulnak hozzád az emberek?
EZS Tudnak hová tenni, ezzel nincsen gond. Vannak, akik csak összesúgnak a hátam mögött, mások viszont bátran odajönnek – ez a leggyakoribb. Ha valaki rám mosolyog, akkor visszamosolygok, ha rám köszönnek, akkor visszaköszönök. De előfordul, hogy én köszönök először, mert annyira néznek, hogy majd' kiesik a szemük. A „hajlott korom” ellenére viszont szinte mindenki letegez.
RM Ez utóbbi azért, gondolom, jólesik...
EZS Igen, nem tagadom, jó érzés. Valahol egy megfogható lény vagyok, egy népmesei hős, aki elindult a nagyvilágba szerencsét próbálni. Sokan úgy tekintenek rám, mintha rokonok lennénk. Volt már rá példa, hogy idős nénik jöttek oda hozzám, és megkönnyezték, hogy hozzám érhettek – ezt már én sem tudtam hova tenni. Még akkor se, ha volt egy viszonylag jó sportolói pályafutásom. Amiből talán még többet is ki lehetett volna hozni…
RM Csak azt ne mondd, hogy elégedetlen vagy magaddal! Amatőr és profi világbajnok vagy, olimpiai bronzérmes, egy ország kedvence éveken keresztül…
EZS Nem mondom, hogy van bennem elégedetlenség, mert nincsen. A pályafutásom lezárásakor nyugodtan dőlhettem hátra, de azért tudom, hogy vannak ennél sokkal nagyobb emberi teljesítmények is. Nem vagyok egy Einstein, vagy Nobel-díjas, de a hazai sportközegben elismernek, ennek örülök is.
RM A sportvilágon kívül mások is érdeklődnek irántad, gyakran szerepelsz a bulvársajtóban. Számukra miért vagy érdekes?
EZS Ők találnak meg, nem én keresem őket. Jönnek a különböző ötletekkel, és vagy vállalom a feladatot, vagy nem. Általában egyértelmű a döntésem, de például a dzsungeles kalandnál sokat gondolkoztam. Eleinte nem akartam belemenni, a menedzserem beszélt rá.
RM Megbántad azóta a döntésedet?
EZS Minden évben elmennék. Nekem az a környezet sokkal testhezállóbb, mint amiben itt élek. A természet közelségére gondolok; egy kicsit visszamenni az ősi világba. Nem volt telefon, autó és tévé, ami zavarta volna a természet rendjét.
Reggel madárcsicsergésre ébredtem, sötétedés után a baglyok huhogtak körülöttünk, patakban mosakodtam, éjszaka 4-5 fok volt, fáztunk. Nem volt elegendő étel, a kajáért meg kellett dolgozni ügyességi gyakorlatokkal.
Ez nyilván nem színtiszta túlélési verseny volt, egy olyan viszont sokkal jobban érdekelne. Amikor, mondjuk, csak a késed és a saját ügyességed van az erdő közepén, és úgy kell önerőből megtalálnod a kiutat egy valós élethelyzetből…
RM A természet szeretete azt is jelenti, hogy amikor majd a gyerekek nagyobbak lesznek, esetleg vidékre költöztök és áttértek egy másfajta életmódra?
EZS Nekem lenne kedvem egy tanyán, önfenntartó módon élni. Egy bajom van az egésszel, hogy az állatokat nem bírnám megölni. Pedig fiatalkoromban anyukám elvágta a csirke nyakát, és a disznót is leszúrták nálunk, de már akkor sem bírtam ezt a vérontást. Annak ellenére, hogy mindig jóízűen ettem a húst…
De a lelkületemtől továbbra is messze van, hogy egy háziállatot – ami egy kicsit még az ember szívéhez is hozzánő – levágjak. Egy mini halgazdaságot, nyugodt környezetben, azért el tudnék képzelni.
RM Vagy költöztessétek el az Akadémiát egy tanyára…
EZS Jó ötlet, persze, de a gyerekek... Tudod, ma már a számítógépes kütyük irányítják a világot, nekik ez nem lenne olyan nyerő ötlet. Az én fiamnak is muszáj megtanulnia a számítógépet kezelni, még akkor is, ha utálom, hogy előtte „kockul”.
Odaadom neki néha a telefonomat – persze, bizonyos keretek között –, mert fontos, hogy tudja használni, ne legyen a számára idegen. Nem maradhat le, lépést kell tartania a világgal. Annak ellenére, hogy meggyőződésem, hogy az embereket ez nem teszi boldoggá. Ugyanúgy lehet valaki boldog, akinek fél hátizsáknyi cucca van, és bent él az őserdőben…
RM Sohasem ért az a vád, hogy felvágsz bizonyos dolgokkal?
EZS Két lábbal a földön járó ember vagyok, tudom, hogy semmi értelme nagyképűsködni. Két tulajdonság van, amit nagyon nem szeretek, és távol áll tőlem. Az egyik a beképzeltség, a másik a nyavalygás. Viktor fiamtól is kész vagyok, amikor megüti az ujját, és – bár nincsen semmi baja – elkezd siránkozni.
Mondom neki: figyelj ide, apádnak széttörték a bordáját, úgy bokszolt – egy szavam nem volt. Hát legyél férfi, mert tökös gyereket akarok nevelni belőled. Azt szoktam mondani, hogy a lába között minden férfinak van valami, de töke egyre kevesebbnek van…
RM Szigorúan nevelitek a gyerekeket?
EZS Még ezt sem mondanám. Az a baj, hogy most már mindenki otthon dédelgeti a gyerekét, szinte üvegbúrában tartja. Ezek a gyerekek, ha megérik a hétköznapok viszontagságait, nem fognak tudni velük szembenézni. Amikor a gyerek a homokban játszik, akkor koszos lesz, ha felveszi a földről a kaját és megeszi, egye meg.
Ha elesik, akkor nem ugrok oda egyből; szembesüljön azzal, hogy nem minden fenékig tejföl. Persze, ha látom, hogy megy a kandalló felé, akkor azért nem engedem, hogy szétégesse magát…
RM Most elégedettnek tűnsz az Akadémián, de öt-tíz év múlva mi lesz a helyzet, kielégít ez téged?
EZS Számomra tökéletes ez a munka, talán így tudom a legtöbbet adni a magyar ökölvívásnak. Ha szövetségi kapitány lennék, nem lehetnének saját tanítványaim, ráadásul túl sok időt venne el a családtól. Szeretném, ha a gyerekek igazi családban nőnének fel, és én vihetném őket például az iskolába.
A maximumot teszem bele a sportba most is, megírom az edzéstervet, levezényelem a tréninget, tudom motiválni a srácokat. Ha egy irodába beraknának, biztos meghülyülnék, és nem is értenék hozzá. Sok minden mást is kipróbáltam már, de ez az igazi közegem, az ökölvívás és a Madárfészek Akadémia.
RM Gyorsan kell befejeznünk az interjút (ez edzés pontos kezdése, ugyebár, szent dolog), így csak írásban tudok válaszolni a felütésben megfogalmazott kérdésre: „Zsolt, te azt csinálod, amihez értesz, amit igazán szeretsz. Emellett nem akarsz se többnek, se kevesebbnek látszani, mint ami valójában vagy. Mindenki erre az egyensúlyra, harmóniára törekszik, de csak keveseknek sikerül megvalósítania. Ennek a receptjét keressük nálad kitartóan…”
Még nincs hozzászólás