A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Live Aid - Élő Segítség

Amikor 1985. július 13-án Károly herceg és Diana néhány szóval köszöntötte a Wembley Stadion közönségét, nem sejthették, hogy ezzel a világ legnagyobb rockkoncertjét nyitják meg. Azóta már az emberiség egyik legjelentősebb kollektív eseményének tartják a 16 órás szuperkoncertet, melyet az afrikai éhezők megsegítésére szerveztek, és amelyet mintegy 110 ország másfél milliárd nézője követhetett a tévében.

Tina Turner és Mick Jagger
Fotó: PuzzlePix

Biztosan sokan emlékeznek arra a fickóra, aki a Pink Floyd The Wall című filmjében a főszerepet játszotta. Ő Bob Geldof, ír újságíró, énekes, a Boomtown Rats punkegyüttes frontembere, aki 1984-ben véletlenül látta a BBC éhező etiópiai gyerekekről készült dokumentumfilmjét.

A zenészt annyira megrázta a film, hogy elhatározta: ahogyan tud, a maga módján segít ezeknek az embereknek. És hogyan tud segíteni egy punkénekes? Hát természetesen azzal, amihez ért: a zenéjével.

A karácsonyi piacra készített a barátaival egy dalt, és remélte, hogy a kislemez bevételéből futja majd valamennyi élelmiszer-szállítmány Afrikába küldésére.

Az ötlet fényesen bevált: az Ultravox énekesével megkomponált daluk, a Do They Know It’s Christmas? (Vajon ők tudják, hogy karácsony van?), amelynek az előadói között volt Phil Collins, a Duran Duran, Paul Young, Bono, Sting és a Wham is, óriási sikert hozott.

Geldof előzetes álmaiban az szerepelt, hogy talán sikerül 70 ezer font bevételhez jutniuk – ehhez képest a dal 8 millió fonttal gyarapította az etiópiai éhezőknek szánt segélykeretet.

Két földrész összefog egy harmadikért

Geldof már látta, hogy a rockzene nemcsak egy egyszeri segélyszállítmány összekalapozására alkalmas, hanem rendszeres élelmiszersegítséget is lehetne gyűjteni az éhezőknek. Elkezdte tehát egy szuperkoncert megszervezését.

Ugyanebben az időben, ugyanezzel a céllal az Egyesült Államokban is összefogtak a zenészek. Lionel Ritchie és Michael Jackson megírta a We Are The World című dalt.

És naná, hogy az amerikaiak mindig felül akarják múlni az óvilágiakat: az általuk összeverbuvált „USA For Africa” névre keresztelt alkalmi társulásnak még több világsztár volt a tagja, mint Geldofék együttesének: Ray Charlestól Bob Dylanig, Diana Rosstól Stevie Wonderen át Paul Simonig elvállalta a részvételt mindenki, akit a producer, Quincy Jones felkért – a kislemez eladásából 44 millió dollár folyt be.

Világsztár-parádé

MAJDNEM NOBEL-DÍJ
Az Élő Segítség-koncert végül 127 millió dollárt hozott az afrikai éhínség csökkentésére. A koncert és az azt követő segélyprogram megszervezéséért Geldofot Nobel-békedíjra jelölték, amelyet ugyan nem kapott meg, de a királynő lovagi címet adományozott neki.
Hála a szervezők állhatatos munkájának – és Geldof fáradhatatlanságának – sikerült az angliai és a philadelphiai koncert időpontját egyeztetni: 1985. július 13-án délben a londoni Wembley Stadionban 70 ezer néző előtt kezdődött a nem mindennapi buli, majd az időeltérés miatt 2 órával később folytatódott a londoni koncerttel párhuzamosan a philadelphiai JFK Stadionban, ahová 90 ezren váltottak belépőt. A két műsor összideje mintegy 16 óra volt. Korábbi, már-már elfeledett előadókat (pl. Ray Charles, The Who, a Status Quo, a Beach Boys, B.B. King) újra felfedeztek, és felfelé ívelő csillagok – mint például Madonna, a U2 vagy Bruce Springsteen – ekkor lettek valódi sztárokká. 

De tele volt a műsor mára már ikonokká vált rock-előadókkal, mint a Dire Straits, a Santana, a Led Zeppelin, Elton John, Sting, a Black Sabbath, a Crosby, Stills & Nash-formáció, Paul McCartney, Eric Clapton stb.

A világméretű show-nak több csúcspontja volt. Londonban például azt a 6 dalt, amelyet a Queen játszott, minden idők legjobb Queen-előadásának minősítették.

Phil Collins pedig mindkét stadionban fellépett. Ezt úgy tehette meg, hogy a londoni előadása után azonnal felült a szuperszonikus Concorde-ra, New Yorkban pedig átszállt egy helikopterre, amely Philadelphiába repítette, s ott ezzel lépett a színpadra.

Az energiával teli Phil ráadásul nemcsak a saját műsorát adta le Amerikában, hanem ő dobolt Eric Claptonnak és az újra összeállt, még élő Led Zeppelin-tagoknak is. Érdekesség, hogy a Concorde-on találkozott az Európából épp hazatérő Cherrel, aki nem is hallott a koncertről. Collins erre egyszerűen magával vitte őt, és az énekesnő be is szállt a We Are The World előadói közt a dal refrénjébe.

Mick Jagger a Tina Turnerrel közösen előadott It’s Only Rock And Roll alatt elszakította az énekesnő ruháját, aki szerencsére viselt alatta egy szűk dresszt is.

Mindkét helyszínen a közös dallal: Londonban a Do They Know It’s Christmas?-szel, Amerikában a We Are The World-del zárult a program.

Címkék: bob geldof, live aid, usa for africa

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!