A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Lelépett egy bakfissal

Már-már közhelyszerű, hogy van a középkorú családapa, aki egy szép napon meghülyül, és fülig belezúg egy lánya korabeli hajadonba, aki mellett úgy érzi, sosem hal meg.

Fotó: Shutterstock.com

A feleség persze összeomlik. Öregnek, rondának, hasznavehetetlennek, elhagyottnak érzi magát, és nem lát több reményt. Pedig cseppet sem arról van szó, hogy ki csúnya, ki szép, ki fiatal és ki öreg. A kérdés az, hogy mitől annyival jobb egy húszéves nő egy negyvenes férfi számára, ha hosszú távú, komoly párkapcsolatban gondolkodunk.

Hiszen nem azonos az érdeklődési körük, az energiaszintjük, a vágyaik, a terveik, az igényeik… Sok férfi rávágja, hogy viszont feszes a bőrük és szépek. De bocsánat, egy negyvenesnek is lehet feszes a bőre, és szép is tud lenni, éppolyan százalékban, mint a huszonéves.

Kiszívott nyakkal jött haza

A negyvennyolc éves Márta, miután felnevelte két gyermekét, egy szép napon így szólt a férjéhez: Fogd a cuccod, és húzz el innen!

A férje ugyanis megkergült. Totálisan belezúgott az egyik kolléganőjébe, aki alig múlt húsz, szűk farmerban járt és tornacipőben, a haja pedig a fenekét verdeste. Olyannyira belebolondult a Géza, hogy már az sem érdekelte, ha lebukik. Nyíltan mászkált el hazulról esténként, és jött haza elcsigázottan, kiszívott nyakkal friss ingért hajnalonta, míg Márta meg nem unta az egészet.

– Láttam a férjemen, hogy a hormonjai irányítják, hiába beszélnék hozzá értelmesen. Az érzelmek sem hatottak rá, hiába kértük a fiúkkal, hogy ne hagyjon el minket, hisz szeretjük, semmi nem érdekelte. Géza negyvenhat éves, nyilván rátört a kapuzárási pánik…

Azt mondják, ilyenkor a férfiak azért vadulnak meg, mert rájönnek, hogy az élet mulandó, vagyis nem annyira a fiatal húsra vágynak, mint inkább a haláltól, az elmúlástól félnek. Márta taktikát váltott. Tudta, hogy Gézának milyen fontos a kényelmes lakás, a tiszta, vasalt ruha, a jó házi koszt. Márta egy nap betette a bőröndjébe férje ruháit, és a kezébe nyomta: fel is út, le is út, menj a szeretődhöz.

A nagy visszatérés

Géza kivett egy lakást, és összeköltözött a lánnyal. De az a lakás nem volt frissen takarítva, vacsora sem főtt, csak a zene bömbölt, és a cigifüst kavargott. Géza étterembe hordta a szerelmét és mosodába a ruháit, mígnem egy nap elege lett.

– A második külön töltött hónap első vasárnapján Géza bűnbánó arccal somfordált haza – mondja Márta. – Hozott virágot is, és könyörgött, hogy fogadjam vissza. Beengedtem szerencsétlent, hisz hozzánk tartozik akkor is, ha néha elszáll az ép elméje.

Fotó: Shutterstock.com

Na és a gólya?

Ám nem csak a szépségük vonzza az idősödő férfiakat a fiatal nőkhöz, hanem a gyermeknemzési lehetőség, még akkor is, ha ez nem szerepel a tervek között. A férfi a párosodásra ösztönzött, így öntudatlanul is azok a nők keltik fel a figyelmét, akik még képesek gyermeket szülni, még akkor is, ha a konkrét szándékuk nem éppen egy kisbaba.

Felmerül a kérdés, belegondolnak-e a férfiak abba, mi a következménye, ha fiatal nőt választanak? Hiszen a fiatal nők is arra vannak kódolva, hogy gyereket szüljenek, előbb-utóbb anyává akarnak válni, és ha olyan férfit találnak, aki megteremti számukra a fészekrakáshoz szükséges feltételeket és biztonságot, akkor inkább előbb.

A negyvennégy éves Anna negyvenhat éves férje szintén lelépett egy huszonkét éves nővel, akibe állítása szerint fülig beleszeretett. – A férjem úgy fogalmazott, nem akar megbántani, de abban a kislányban megtalálta a lelki társát, és ez ellen nincs mit tenni – mondja Anna.

– A válóper hamar lezajlott. Gábor azonnal elvette a kislányt. Vett egy lakást, szépen berendezte neki, és éltek boldogan. Amíg meg nem született az első baba. Aztán a második. A férjemmel jó kapcsolatban maradtunk, és egyszer beismerte, hogy rég oda a nagy szerelem, a két kissrác minden energiájukat felemészti, és ő már túl van azon a koron, hogy reggeltől estig a térdén vagy a hátán lovagoljanak.

Azt mondta, megbánta, hogy elhagyott, látnia kellett volna, hogy a két – időközben felnőtt – gyerekünkkel lezárult az a korszak, amikor ő szülőire járó apuka volt, és most más dolgokat kellene élveznie az életből.

Már másképp csinálnám

A negyvenhárom éves Bence épp túl van egy négyéves kapcsolaton. – Az a szerelem elvett mindenemet, ami fontos volt nekem – meséli. – Elhagytam a két gyerekem, a feleségem, odalett a lakásom, a kocsim, az állásom.

Amikor megismerkedtünk, Edina huszonegy éves volt és gyönyörű. Nem úgy volt szép, ahogy a modellek, inkább ártatlan volt és szűzies, mint egy mezei virág. Eleinte fel sem merült bennem, hogy kellenék neki, vagy egyáltalán, hogy lehetne köztünk bármi. De észrevettem, hogy ő olyan ámuló, csodálkozó szemekkel néz rám, ahányszor csak mesélek valamit, hogy egyre jobban szerettem mesélni. Aztán addig meséltem, míg egy nap összejöttünk.

Fantasztikus volt szeretkezni vele, mert úgy éreztem, én vezetem be a rejtelmekbe, és mindent enged, amit csak szeretnék. Felnézett rám, mintha egy bölcs lennék, egy mester. Jóképű, erős, menő, gazdag, sikeres és rettentő tájékozott voltam az ő szemén át, és ezt nagyon élveztem.

Elhagytam a feleségemet, a gyerekeimet, elváltunk. Otthagytam nekik a lakást, egyrészt bűntudatból, másrészt, mert Edina mellett elhittem, hogy mindent újra tudok építeni. Hát nem így lett. Leépítés volt a cégnél, kirúgtak. Nem volt munkám, nem tudtam albérletet fizetni. Egyre több feszültség volt köztünk. Ráadásul, ami a hab a tortán, kiderült, Edina nem azért csodál engem, mert csodálatra méltó vagyok, hanem azért, mert súlyos apakomplexusa van.

Ő az apját kereste bennem, én meg férfiként díszelegtem. A szex hamar elhalt köztünk, hiszen az ember nem szívesen bújik ágyba sokáig egy apafigurával. De annál több lett a követelőzés, a féltékenység, azt sem viselte el, ha a lányaimmal találkoztam. És eljött a pokol. A szerelmet mintha elfújták volna, én meg ott álltam csúfosan megszégyenülve, nincstelenül.

Fotó: Shutterstock.com

                     

A fruska szerető szeméből

Adri (19): „Két hónapig volt egy 29 évvel idősebb, nős pasim. Teljesen elájultam, hogy kellek neki. Gazdag volt és nagyon elegáns. Ötcsillagos szállodákba vitt és olyan éttermekbe, ahol lazacot meg kagylót ettünk. Megmutatta a felesége fényképét. Gyönyörű, ápolt és mesebeli nő.

Rájöttem, én sosem leszek olyan művelt és filmsztárszerű, mint ő. Folyton szorongtam, erőnfelül meg akartam felelni. Aztán rádöbbentem, jobb volt a haverokkal farmerban borozgatni a kocsmában, mint vele a márkás cuccokban befeszülve pezsgőzni egy szállodában. Teljesen kibukott, amikor szakítottam vele, ordított, hogy őt még soha nem dobta ki senki. Aztán köszönés nélkül elviharzott.”

Későn derül ki a kora…

Bede Zsuzsanna pszichológus szerint aki idősebb férfit választ, vagy apahiányt pótol, vagy olyan meghatározó volt az életében az apja, hogy ezt az érzést keresi a párjában, karakterben, gondolkodásban, stílusban, persze nem tudatosan. A férfiak pedig így próbálják fiatalítani magukat, ezzel érzik magukat tovább ’férfinak’, hiszen sokuk azzal növeli erejét, milyen nő sétál mellettük.

A pszichológus úgy véli, a kapcsolat megítélésénél az egyéni motivációk a lényegesek. „Egyesek nem szeretik a saját korosztályukat. Éretlennek tartják a velük egykorúakat, ezért az idősebbekhez vonzódnak. Mások földhözragadtabbak, és a befutott – idősebb – emberek oldalán érzik magukat biztonságban. Ugyanakkor találkozhatunk megtévesztő személyekkel, akiknél nem derül ki a koruk, mert érettebbek vagy fiatalosabbak az átlagnál, és a szerelem már kialakul, mire a kor szóba kerülne” – mondja a pszichológus.

(Forrás: www.eletforma.hu)

Nem okvetlenül kóros

A pszichológusok szerint a fiatalabb nőket hajszoló férfiak a saját fiatalságukat keresik a kapcsolatban, ahogy a fiatal férfiakat kereső, középkorú nők is. Ráadásul a tapasztalatlanabb fiatalt könnyebb befolyásolni, a magunk kedvére formálni. Az is tény, hogy a férfi ösztönösen azokhoz a nőkhöz vonzódik, akiktől utódokat remélhet, még ha korántsem ez a tudatos célja. Ez a lélektani háttér, ami persze nem zárja ki, hogy valódi, tiszta érzelmeken alapuló, érdek nélküli kapcsolat jöjjön létre a nagy korkülönbség ellenére.

Címkék: szerető, új párkapcsolat, idő pasi, fiatal nő, korkülönbség a kapcsolatban, kapuzárási pánik

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!