Legelni, legelni, legelni
A tavaszi fáradtságon innen, de az influenzajárványon túl létkérdés valahogyan feltölteni a saját és családtagjaink lemerült vitaminkészleteit. Már csak önző okokból is, hiszen ha kidőlnek, még ápolgathatjuk is őket, ami sokkal kevésbé szórakoztató elfoglaltság, mint kitervelni, aztán kivitelezni, hogyan etessük meg őket medvehagymával és turbolyával.
A természetjárókat ilyenkor már csak a csüdig érő sár tarthatja vissza attól, hogy az erdőket vagy a réteket kajtassák, pedig értelmes – mármint a nagyközönség számára is értelmezhető – vadon termő dolgok ilyenkor még nincsenek. Hol vannak még a bodzavirág-kaliberű szupersztárok… azaz vannak, csak divatba kell hozni őket!
Szerencsére ez utóbbival sem állunk rosszul, mert a korábbi években a gasztrobloggerek is felfedezték a témát, úgyhogy ha vasárnap ebédre nem húslevest, hanem medvehagyma-krémlevest főzünk, és a család gyanakodva kerülgeti, azonnal mutathatjuk a fine-diningra dizájnolt bejegyzéseket vagy a piaci kofa vastag tollal írt nyugtáját.
A téli sápkór leküzdésében eleve nagy segítséget nyújt maga a hardcore beszerzés, vagyis a kirándulás. Semmi nem hozza meg úgy az étvágyat, mint egy délelőttnyi friss levegőn csavargás, még ha a pufimellényünk el is akad a bozótban. Eljön viszont a perc, mikor a kipirult arcú kirándulók már szó szerint bármit megennének, és ekkor jön a legcsodálatosabb élmény, ami kora tavasszal, a fehérrépával és céklával töltött zöldségespultok látványa után érheti az embert: leheveredik, és legel!
Ha van olyan szerencsénk, hogy magunk fedezünk fel egy érintetlen medvehagymamezőt (kevéssé valószínű), vagy hallunk egy tuti tippet (sokkal valószínűbb), akkor csak vastag pokróccal, jó kenyérrel és jó vajjal kell készülnünk. Cinizmus nélkül mondom: tényleg spirituális élményt nyújtó tavasznyitó szeánsz lehet az erdőben piknikezni, és a piknik fő hozzávalóit a pokróc mellől tépkedni.
Medvehagyma: fokhagymához hasonló aromájú, egy vagy két nagy levelet hajtó növény. Levelei virágzás előtt fogyaszthatók, de könnyű összekeverni a gyöngyvirággal, ami súlyosan mérgező! Legkönnyebben úgy különböztethetjük meg őket, hogy összemorzsoljuk és megszagoljuk: a gyöngyvirágnak nincs átható hagymaillata.
Salátaboglárka: a gólyahírhez hasonló,de annál centikkel kisebb, sárga virágú növény, apró, sötétzöld, szív alakú levelekkel. A levelei csak virágzás előtt fogyaszthatók, akkor is kis mennyiségben, mert kiütést okozhatnak.
Turbolya: ánizshoz hasonló ízű, akár combközépig is megnövő, apró, fehér virágú és törékeny, nagyon tagolt levelű növény, amit a többi, friss fűszernövényhez hasonlóan virágzás előtt fogyasszunk.
A medvehagymaszedésre a gyakorlatlanabbak is bátran vállalkozhatnak: tavaly már egészen komoly iparág kezdett erre épülni.
Az egyik lelőhelyünkön például szombat délelőtt nemhogy szabályos közlekedési dugó fogadott, hanem egy komplett lángossütő lakókocsi is, ami a vadromantikának ugyan árthat, de egyrészt nagyon jó ötlet a friss lángos friss medvehagymával, másrészt, ha valahol van ebből a növényből, akkor annyi van, hogy tényleg képtelenség leszedni az összeset. (Most nyilván nem a piacokra szállító, kereskedelmi céllal gyűjtőkről beszélünk, de rájuk eleve más, törvényben meghatározott szabályok vonatkoznak.)
És vadromantika ide vagy oda, még mindig inkább egy szervezett túrán gyűjtsön valaki nájlonzacskóba (óh, kárhozat!) medvehagymát, mint hogy egy aluljáróban vegyen egy csövestől gyöngyviráglevelet, és aztán a kórházban kössön ki, ahogy az tavaly is előfordult. (A kettő ugyanis külsőre nagyon hasonlít egymásra, de a gyöngyvirág súlyosan mérgező.)
Túlságosan felpakolni belőle nem is érdemes: az obligát medvehagyma-krémleves és medvehagymás pogácsa után azért meg lehet tőle csömörleni, tartósítani viszont nemigen lehet. Fagyasztva ugyanis az íze nagy részét elveszíti – nekem csak olajba aprítva, pesztószerűségnek szokott sikerülni, de azt is jó még őszig elfogyasztani, hiába dunsztoljuk ki.
Erdőkóstoló blog: http://erdokostolo.blogspot.hu/
Vadnövény gasztronómia Facebook-csoport (zárt, a csatlakozást kérni kell)
Online növényhatározó: http://novenyhatarozo.info
A turbolya inkább haladóknak való, egyrészt, mert ilyenkor még csak a – hogyan is fogalmazzunk – turisztikailag kevésbé kedvelt, elbozótosodottabb akácosokban nő, másrészt szokatlan lehet az íze.
Az ánizs aromáját a magyarok inkább a medvecukorhoz és az ouzóhoz kötik, mintsem egy friss fűszernövényhez, úgyhogy konzervatívabb kóstolóknál heves tiltakozást válthat ki, de én személy szerint több embert tettem már függővé. A szokatlanságáért cserébe még a medvehagymánál is nehezebben tartósítható.
A salátaboglárka a botanikusok körében a legünnepeltebb, hiszen ez a valaha skorbut ellen használt növény magas C-vitamin-tartalmú, kiváló vértisztító hatású, sőt, veseelégtelenség és aranyérpanaszok esetén is bevált gyógynövény – csak sajnos nem túl finom. Az ízét leginkább a fejessalátáéhoz szokták hasonlítani: hát igen, olyasmi, csak rágósabb az állaga. Én azért évről évre kipróbálom az első tojásos nokedli mellé, hátha…
Még nincs hozzászólás