Láttam magam odafentről
A földi létünk csak illúzió? Egy behatárolt gondolat, melyet annyi minden irányít, korlátoz? Meghatározza a szüleink, nevelőink véleménye, a különféle vallások dogmái, a fizikai tanulmányaink, melyekhez képest mindig van újabb és modernebb tézis?
Hogy van-e élet a halál beálltát követően, senki nem állíthatja teljes bizonyossággal. Vagy ha állítja is, nem bizonyító erejű, hiszen egy vélemény mindig szubjektív. Mégis sokan beszéltek már arról, hogy bizonyítottan meghaltak, és közben mégis éltek, mert láttak, hallottak, azonosítani tudták saját lényüket.
Ezek az emberek a halál beállta után kívülről látták önmagukat, a környezetüket. Látták az autójuk ronccsá gyűrődött elemeit, a megdöbbent járókelőket, látták, ahogy a műtőben feléjük hajolnak az orvosok, miközben ki is szállhattak a kórházból, hogy találkozzanak a szeretteikkel.
Aztán egy lény vagy egy hang azt mondta, még nincs itt az időd, vissza kell menned. És szomorúan bár, mert az az ’ott’ tökéletes volt, nem akarták elhagyni, bármi is kötötte őket azelőtt e világhoz: család, szerelem, szeretet.
Bár az élmények sokfélék, abban mégis megegyeznek, hogy lényünk sokkal hatalmasabb a fizikai valóságunknál, végtelen és időtlenül létező, miközben földi testünk és énazonosságunk csak valamiféle gondolat.
Hazaértem!
De hiába van egyre több beszámoló – orvosok, agysebészek, tudósok megerősítésével is akár, még mindig nem állíthatjuk egyértelműen, hogy a halál utáni élet létezik. A szkeptikusok azzal érvelnek, hogy az ilyen ’látomások’ a sokkban lévő agy neurológiai tünetei, mindezt bizonyítja, hogy a jelenség előidézhető bizonyos agyterületek ingerlésével vagy kábítószerrel is.
Ugyanakkor, akik visszatértek a fizikai halál állapotából a testükbe, azt állítják, hogy az úgynevezett életük messze nem olyan valóságos és elsöprő erejű, mint az, amit a testüket elhagyva láttak. A valóság tehát szerintük nem a fizikai létezésünk, az csak valamiféle álom vagy gondolat, a valóság az, hogy spirituális lények vagyunk.
Vár a végtelen
A ’halálból visszatértek’ mind egyetértenek abban, hogy a végtelent megismerve szavakkal nem leírható boldogságot éreztek, vagy akár úgy is mondhatjuk, hogy totális megnyugvásra leltek. Miközben megzavarhatatlan békességben voltak, mindent egyszerre láttak, ami a földön történt, olyasmit is, ami sok ezer kilométerrel távolabb volt a fizikai testüknél. Látták, tudták a környező emberek gondolatait, érzéseit, és egyszerre voltak tudatában a múltnak, jelennek és a jövő történéseinek, melyek igazsága utólag be is igazolódott.
Egy balesetet szenvedett nő, miközben a mentő száguldott vele, látszólag eszméletét vesztette, de mint mondja, sosem volt még annyira tudatos. Átélte saját lényének halhatatlanságát, és úgy érezte, abban a testen túli fényességben van igazán otthon, és nem akar többé a teste börtönében élni. De akkor hirtelen meglátta kétségbeesett édesanyját, amint a kórházba igyekszik hozzá, és úgy döntött, hogy az ő megnyugtatására inkább mégis visszatér a testébe.
Egy internetes videofelvételen Nádas Péter író beszél arról, hogy egy infarktusos állapottal járó fizikai halál miként „repítette át” önmagán túlra, ahol felismerte, hogy egész fizikai életében azt a körülírhatatlan tökéletességet és békét, megelégedettséget kereste, de csak akkor és abban a dimenzióban találta meg.
A meditáció repített oda…
De nem csak a fizikai test időleges halálával érhető el a testenkívüliség élménye. Meditációval is ’haza’ lehet találni. A keleti szerzetesek azért meditálnak kisgyerekkoruktól kezdve napi rendszerességgel, hogy megtapasztalják, sőt, minél többször tapasztalják ezt az állapotot.
Egyik ismerősöm bár magyar, mégis sokat meditál, és egy alkalommal kívülről látta önmagát, amint épp lekókad a feje, elalszik, és álmodni kezd jógaülésben. Miközben szemügyre vehette a testét és ruházatát, azt is pontosan látta kívülről, hogy mit álmodik.
Egy másik alkalommal azt tapasztalta, hogy egyszer csak a lénye hatalmasra nő, és tágulni, terjedni kezd, miközben hömpölyögve, pulzálva forog. Látta a testét a szőnyegen kuporogva, mintha egy kis gyűrött rongydarab lenne, de képes volt szeretetet érezni iránta. Ezután azt tapasztalta, hogy a ’dolog’, ami a saját tudata, mintha szürkévé, semmilyenné vált volna, majd hirtelen felbukkant benne egy lágy, meleg fény, és olyan mérhetetlen szeretet öntötte el, amilyent a földi síkon képtelenség megtapasztalni.
Akkor, mintha üzenetet kapott volna, mintha valakik odaátról biztosították volna, hogy végtelenül szeretve van, és minden a legnagyobb rendben van, és nincs miért aggódnia az életében, hiszen lénye halhatatlan, végtelen és határtalan.
Bizonyított testelhagyás
A kaliforniai Charles T. Tart professzor, aki a 70-es években létrehozott transzperszonális pszichológia egyik alapító tagja, érdekes kísérletet végzett a testelhagyás lehetőségének bizonyítására, melyet a Journal of the American Society for Psychical Research tudományos lap is leközölt.
Tart professzor egy olyan hölgy testelhagyásának igazát vizsgálta, aki állítása szerint meditáció útján képes kilépni a testéből. A kísérlethez berendeztek egy szobát, volt benne egy ágy, az ágy fölött magasan egy polc, a szoba falán megfigyelőablak, ahonnan a kísérlet vezetői végig figyelemmel tartották a hölgyet.
Miss Z. mindvégig az ágyon feküdt. A feladata az volt, hogy anélkül, hogy elmoccanna a helyéről, olvassa el és mondja vissza a magasban lévő polcon elhelyezett papírlapon lévő ötjegyű számot. Miss Z., amint visszatért a testébe, pontosan visszamondta a számsort, mely a 25132 volt. Hogy Miss Z. véletlenül találta volna el a számokat, annak esélye 1 az 59 ezerhez.
Túl a testelme határain
Sokan azt gondolják, fogalmuk sincs, hogy mit kell csinálni meditáció alatt, és hogy ők képtelenek rá. Az a helyzet, hogy meditálni a legkönnyebb dolog a világon, mert nem kell csinálni semmit. Épp attól működik, hogy csak engedjük, hogy megtörténjen.
Vannak elme-technikák, melyek elcsendesítik a gondolatokat, és segítenek a belsőnkre koncentrálni, de hatásosabb a szív technikája. Ez azt jelenti, hogy csendben ülve engedjük, hogy a fejünkben csapongjanak a gondolatok, hiszen úgysem lehet megállítani őket, de mi a szívünk tájékára fókuszáljuk a figyelmünket. Ott érezhető az a bizonyos énérzés, amely hol könnyed és boldog, hol pedig szorongó, szomorú. Az ismétlendő kérdés: Ki vagyok én? Minél jobban figyeljük a kérdést követő érzést, annál könnyebben megtörténik az áttörés.
Lehet, hogy csak egy pihentető, üdítő néhány percet fogunk eltölteni, de az is lehet, hogy boldogságérzés önt el, esetleg megtapasztaljuk valódi önmagunkat, ami túl van a testelme határain, és mint Örök Megfigyelő létezik.
Mooji, korunk egyre nagyobb tiszteletnek és szeretetnek örvendő spirituális tanítója azt mondja, ha minden ember, vagy csak az emberiség fele, vagy legalább az emberek 20 százaléka naponta kétszer tíz percre leülne meditálni, a világ megváltozna, és csupa csodálatos dolog történne a bolygón.
Még nincs hozzászólás