Láttad, hallottad, olvastad?
Bauer ügynök Szolnokra látogat
Kiefer Sutherland először ad koncertet ad Magyarországon. A világhírű színész, aki eddig három zenei albumot jelentetett meg, július 8-án a RepTár Szolnoki Repülőmúzeumban lép fel.
Sutherland első countrylemeze 2016-ban jelent meg Down in a Hole címmel, ennek dalait Sutherland Jude Cole-lal közösen írta. A második, Reckless and Me című anyag három évvel később, 2019-ben érkezett, az ezen szereplő számok leginkább az americana stílusba sorolhatók.
A kilencvenes években a színész tehetségét több műfajban mutatta meg. Az Egyenesen át című thrillerben Julia Roberts volt a partnere, játszott az Egy becsületbeli ügyben és a Twin Peaks kultikus televíziós sorozat mozifilmváltozatában is.
Talán a legtöbben Jack Bauer ügynök szerepében látták a 24 című televíziós sorozatban, amelyben 2001-től 2014-ig játszott nyolc és fél évadon át. Alakítását Golden Globe- és Emmy-díjjal jutalmazták.
Demi Moore nem költözik volt férje új családjához
Nemrégiben több külföldi bulvároldalon is megjelent, hogy Demi Moore exférjéhez, Bruce Willishez és családjához költözne, azért, hogy segítsen a demencia súlyos formájával küzdő sztár ellátásában. Állítólag ugyanis Willis jelenlegi felesége Emme és Demi együtt akarják gondozni az egykori akciósztárt.
Nos, bár Willisről tényleg nem érkeznek jó hírek, mára kiderült, hogy kacsa az egész. Emma Instagram-sztorijában ezt írta: „Fojtsuk el csírájában ezt a hülyeséget. Kérlek, álljatok le.” Demi Moore képviselője pedig a Radarnak nyilatkozva azt mondta, hogy a színésznő egyáltalán nem tervezi, hogy hosszabb távon a volt férjénél marad.
Nem tudták, hogy milyen kincs lóg a falon
Elárverezik ifjabb Pieter Brueghel XVII. századi flamand festő egy vásznát, amelyet tavaly ősszel találtak egy francia birtokon – írta az ARTnews.com hírportál.
A falusi ügyvéd című képről tulajdonosai nem tudták, hogy a híres flamand festő alkotása, bár már egy évszázada a család tulajdonában van. A The Guardian szerint bár úgy hívták, ’a Brueghel’, azt hitték, hogy csak egy másolatról van szó.
Malo de Lussac, a Daguerre aukciós cég értékbecslője szerint, aki egy felmérés során talált rá a képre, különleges alkotásról van szó, ifjabb Pieter Brueghel egyik legnagyobb méretű ismert festményéről, amely ráadásul rendkívül jó állapotban van.
A Régi mesterek aukción a vételárát 600 ezer és 800 ezer euró közötti (234 millió-312 millió forint) összegre becsülik. Ez jóval alatta marad a 10 millió eurós rekordárnak, amelyet 2011-ben ért el egy ifjabb Brueghel-kép a Christie’s-nél.
A festményt a Cabinet Turquin párizsi székhelyű becsüscég hitelesítette, amely Németországba küldte tanulmányozásra. Klaus Ertz, a flamand régi mesterek szakértője decemberben erősítette meg a kép hitelességét. A tulajdonos személyazonosságát nem hozták nyilvánosságra.
A mókusok segítenek megérteni
A hosszú távú űrutazások egyik legnagyobb problémája a súlytalanság állapotában fellépő izom- és csonttömegveszteség. De akad egy kis rágcsáló, amely segíthet megérteni az emberi szervezet működését ebben az állapotban.
A sarkvidéki földi mókusokat most azért tanulmányozzák a tudósok, mert az évente nyolc-kilenc hónapot is hibernált állapotban töltő állatok képesek megtartani izom- és csonttömegüket. Annyira lelassítják ugyanis az anyagcseréjüket, hogy testhőmérsékletük lesüllyedhet fagypont alá, és mégsem kell szenvedniük testi tünetektől.
Amennyiben sikerül megfejteni a mókusok hibernációs titkát, úgy vélhetően közelebb kerülünk a hosszú távú űrutazások mellékhatások nélküli megvalósításához is.
Ezek a gombák gyógyítanak
A gyógygombák erejét őseink is ismerték, a történelem hajnala óta alkalmazzák őket a fertőzések és a daganatos megbetegedések ellen. De mire is képesek a legismertebb gyógygombák?
A közönséges süngombával az immunrendszer működését serkenthetjük, de hozzájárul a hasznos bélflóra növekedéséhez, a gyulladásos bélbetegségek esetén támogatja a vékonybél szöveti károsodásának csökkentését.
A shiitake gomba szuperélelmiszer, rákellenes tulajdonságairól ismert, tele van B-vitaminnal, a reishi fogyasztásától javulhat az alvásminőség, csökkenti a stressz káros hatásait, és a fáradtságot is elűzi.
A cordyceps az egyik legkülönlegesebb gomba: lepkék lárváin telepszik meg, és belőlük táplálkozik. A gomba immunerősítő erejét a természetes ölősejtekre gyakorolt serkentő hatásának köszönheti.
Vezető nélkül nincs túra
Nepál szigorítja a magashegyi túrázási szabályokat, mert évente több tucat eltűnés és halálos kimenetelű baleset történik a népszerű trekking útvonalakon. Áprilistól kizárólag regisztrált hegyi vezetővel lehet túrázni a himalájai területeken. A túravezetőket bejegyzett turisztikai cégek fogják kiközvetíteni.
Az intézkedés célja a túrázók biztonságának garantálása mellett az is, hogy megélhetést biztosítsanak a helyi túravezetőknek és a hordároknak. A nepáli turisztikai minisztérium adatai szerint évente 40-50 túrázó tűnik el a hegyi trekking útvonalakon. Fellelésük és esetleges mentésük nagy nehézségekbe ütközik, hiszen ezek az útvonalak közlekedési eszközökkel megközelíthetetlenek, a lakott települések ritkán és viszonylag nagy távolságokban helyezkednek el, és az útvonalak nagy részén egyáltalán nincs mobil szolgáltatási lefedettség.
„A túrázás közben meghalt vagy eltűnt személyek többsége egyedül, hegyi vezető nélkül, a terep ismerete nélkül indult útnak. Ezek a tragédiák megelőzhetők lettek volna egy helyi hegyi vezetővel” – mondta Nilhari Bastola, a nepáli trekking irodák szervezetének elnöke.
Egy kis édes perzsa leopárd
A Közel-Keleten élő perzsa leopárdok (Panthera pardus saxicolor) létszáma erősen megfogyatkozott, becslések szerint legfeljebb ezer példány élhet szabadon. A faj fenntartásában jelentős szerepe van az európai állatkerteknek, ezért is olyan nagy dolog, hogy január végén perzsa leopárdkölyök született a Miskolci Állatkertben.
A kölyök fő táplálékát még az anyatej jelenti, de már kóstolgatja a húst is. Kiderült az is, hogy hímről van szó, melynek nevéről az állatkert látogatói szavazással döntenek.
A leopárd a legnagyobb elterjedési területtel rendelkező nagymacska, hiszen Afrika déli részétől egészen a Távol-Keletig előfordul, ahol több alfaját is megkülönböztetik élőhelyüktől, méretüktől, színezetüktől függően. A veszélyeztetett nagymacskák megmentéséért az európai állatkertek az elsők között hoztak létre összehangolt tenyészprogramot az 1980-as években. Jelenleg Európa és a Közel-Kelet állatkertjeiben a fajnak mintegy 100 egyede él, köztük három Miskolcon.
Ez a csoki többé nem svájci…
Sokan esküsznek rá, hogy a világ legjobb csokoládéja, a ropogós mandulával és mézes nugáttal készült Toblerone. A csoki, amelyet azonnal fel lehet ismerni egyedi, alpesi hegyekre emlékeztető háromszög formájáról, a csomagoláson használt betűtípusról és logóról, valamint a csokoládéba vésett feliratról.
Mindez azonban hamarosan eltűnik. Történt ugyanis, hogy a Toblerone egyesült államokbeli tulajdonosa Svájcon kívülre – Szlovákiába – helyezi a termelést. A svájci törvények értelmében viszont csak a kizárólag és teljes egészében Svájcban gyártott tejalapú termékek használhatnak nemzeti szimbólumokat a marketingjükben.
Ez azt jelenti, hogy a Toblerone, amelyet először 1908-ban alapítottak a svájci fővárosban, Bernben, elveszíti csomagolásából a Matterhorn hegycsúcsot, amely a logó egyik legismertebb eleme. A Bernt jelképező címermedve is eltűnik, a csomagolásban új betűtípust használnak, és a dobozon az lesz olvasható, hogy „Svájcban alapítva” a „svájci” felirat helyett.
Még nincs hozzászólás