A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Láttad, hallottad, olvastad?

Visszavonult a színészettől Michael J. Fox

Fotó: Shutterstock.com

Az 59 éves színésznek megjelent az újabb memoárkötete, amelyben arról írt, hogy színészi pályafutása végére ért. A Vissza a jövőbe filmsztárja 29 éves korában tudta meg, hogy Parkinson-kórban szenved. Akkor egy orvos azt jósolta neki, hogy szerencsés esetben még tíz évig dolgozhat. Azóta harminc év telt el, és televíziós alakításaiért nyolc Emmy-jelölést és egy Emmy-díjat kapott.

Azért nehéz évek állnak Michael J. Fox mögött. Amikor megtudta a betegségét, az alkoholhoz menekült, de hamarosan rájött, hogy az nem segít a helyzetén, sőt… Felesége segítségével végül leszokott az ivásról, majd több filmet forgatott le egyszerre. Például a Szenzációs recepciós, a Szerelem a Fehér Házban, A pénz boldogít és a Törjön ki a frász! című filmeket.

A színész első önéletrajzi könyve 2002-ben jelent meg Lucky Man címmel. Az új kötetében megszokott optimizmusához képest józanabb hangot üt meg: színészi karrierje végéről beszél. „Az én 12 órás munkanapjaim és hétoldalnyi szövegtanulásom java már mögöttem van, legalábbis egyelőre. Másodszor is visszavonulok. Ez változhat, mert minden változik. De ha ez a színészi pályám vége, akkor legyen” – tette hozzá a színész.

(A teljes cikket elolvashatja a Ridikül Magazin 2021. évfolyama 1. számának 22. oldalán!)

Címkék: oscar-díj, erzsébet királynő, michael j. fox, horváth lili, buckhingham palota, michael b. jordan, alan rickman, svájci gleccserek, örök fiatalság titka, hírességek hamis gyászjelentései

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!