Külön ágyban is lehet közösen álmodni
A valódi szerelemről azt gondoljuk, természetes, hogy együtt élünk, együtt alszunk, együtt ébredünk - hiszen ez jelenti a valódi intimitást, a kötődést. De biztos ez? Mi van, ha zavar a másik horkolása, örökös forgolódása, a hajnalban megszólaló ébresztő hangja? Ha nem tudjuk magunkat mellette kipihenni. Ha külön alszunk, az már a szerelem végét jelzi?
A közös ágy mítosza
A szerelemről alkotott elképzelésünk tele van romantikus képekkel. A kis kifli, nagy kifli összebújás, az, hogy még álmunkban is érezzük a másik leheletét, és ha csak a kisujjunk hegyével, de hozzá akarunk érni egész éjszaka. Nos, mindez a szerelem kezdetén valóban működik. Akkor úgy gondoljuk, hogy a valódi intimitás a közös ágyban kezdődik.
A szerelem kezdetén úgy érezzük, hogy együtt kell aludnunk, mert álmunkban vagyunk a legsebezhetőbbek, a legkiszolgáltatottabbak és leggyengébbek. Csak a másik mellett lehetünk biztonságban. Meg egyébként is, az ölelések után tudunk a legjobban elaludni, s ha felébredünk, félálmunkban is őt akarjuk látni először.
Sajnos a valóság sokszor összetöri romantikus elképzeléseinket. Egy párkapcsolatban elképzelhető, hogy más az alvásunk ritmusa. Egyikünk pacsirta. Korán szeret lefeküdni, és reggel korán ébred. Míg a másik bagoly, későn tér nyugovóra, s későn ébred, ha megteheti.
Van, aki este még olvasni szeret az ágyban, a másik tévét néz, míg elálmosodik. Van, aki tökéletes sötétségben, nyitott ablaknál alszik jól, míg a másik szereti, ha egy kis fény világít, és 22 fok minimum van a szobában. Amikor a kialvatlanság felülírja a romantikát, sokan döntenek a külön alvás mellett, persze ha tehetik és van külön szobájuk.
A külön alvás nem mindig távolság
Sokan úgy érzik, ha külön alszanak, az a szeretet hiányát jelenti. A külön ágy már az elválás kezdete, és hallani sem akarnak erről. Húzzák, halasztják a beismerést, hogy már jobb volna elfelejteni a franciaágyat. Nem mernek szólni, hogy talán kényelmesebb lenne külön, mert azt hiszik, hogy megbántják ezzel a párjukat, akit pedig nagyon szeretnek. Miközben a másik is ugyanezt érzi talán.
Hiszen az igazság bonyolult. Minden párkapcsolatban, mindenkinek igénye van, lehet a személyes térre, arra, hogy néha egyedül legyen. Ahogy telnek az együtt töltött évek, egyre inkább megjelenik az igény arra, hogy a közös élet mellett megőrizzük az egyéni szükségleteinket, akár eltérő alvási szokásainkat is. Nem gyengeség belátni ezt.
Minden kapcsolatban van olyan időszak, amikor szeretünk egyedül maradni. Ha két ember egymástól függetlenül jobban alszik, kipihentebb, kiegyensúlyozottabb – az nem eltávolodás, hanem önismeret. És talán épp ez az a stabilitás, amelyre a kapcsolat is épülhet.
Mikor jelent bajt a külön alvás?
A külön alvás akkor válik problémává, ha menekülés valami elől. Ha nem merünk beszélni arról, hogy kellemetlen szagú a másik lehelete, ha nem merjük elmondani, hogy meghízott és elfoglalja az ágy háromnegyedét, hogy gyakran izzad, s ez nem kellemes, nem vonzó a közeledése, az érintése, és alig várjuk, hogy vége legyen az ölelésnek, végre elaludjon. S mi magunk legyünk a saját gondolatainkkal.
Ha nem beszélünk erről, ha nem kölcsönös döntés a külön ágy, hanem elhallgatott feszültség. Ha éjszakánként arra ébredünk, hogy gyűlik fel bennünk a düh, amiért horkol, szuszog, s mi nem tudunk újra elaludni. Ha minden éjszaka felébresztjük egymást, amikor vécére kimegyünk.Ha a testi közelség hiánya már az érzelmi elhidegülést is jelzi.
Akkor nincs baj, ha az intimitás nemcsak az ágyban, hanem a hétköznapokban is megmutatkozik, egy ölelés a konyhában, egy mosoly a reggeli kávé mellett, egy esti beszélgetés a kanapén, egy összebújás a külön lefekvés előtt. Ha ezek működnek, ha figyelünk egymásra, érdekel minket a másik gondolata, munkája, öröme, bánata, és őszinték vagyunk egymáshoz, el tudjuk mondani azt is, ami a másikban idegesít, s ezt ő megérti, és megpróbál változtatni rajta, akkor az éjszakai távolság nem jelenti azt, hogy a kapcsolat a közöny útjára lépett.
Minden és mindenki változik
Ahogyan az életünk különböző szakaszait éljük, nem csak a kötelességeink, érdeklődésünk iránya, nem csak a prioritásaink, nem csak a gondolatink a világról, de a testünk, az egész szervezetünk is változik. Egy fiatal képes bárhol elaludni, és bármilyen zajban, fényben akár tíz órát is aludni. Ahogyan telnek az évek, ez a dolog egyre kevésbé megy.
A nők többségének a gyerek, a gyerekek születése után romlik el az alvása. Hiszen évekig fel kell kelni éjjel, és soha többé nem lehet ugyanolyan mélyen aludni, mint régen. Hiszen ugrani kell, ha megnyekken a gyerek. Amikortól gyerekünk van, rosszabbul alszunk, gyakrabban felébredünk. Mire a gyerekeink felnőnek, már késő. Soha nem tudunk már úgy és olyan mélyen, olyan sokáig aludni, mint egykor, a szerelem hajnalán.
Már több csend kell a nyugalomhoz, jó, ha megoldható a külön szoba, de legalább a külön ágy. Érzelmeink párunk iránt megváltozik. Már nem lobogó szenvedélyes szerelem az, amit érzünk, hanem valami mélyebb, állandóbb, megbízhatóbb. Úgy hívják, szeretet. Már nem azért szeretjük a másikat, mert minden este mellette hajtjuk álomra a fejünket.
Sok pár titkolja, hogy külön alszanak, mert félnek az ismerősök, rokonok ítéletétől. A külön alvás vállalása bátorságot kíván, azt, hogy kimondjuk, szeretlek, de szükségem van a saját térre is. A határok meghúzása nem a szeretet hiánya, hanem a felnőtt intimitás jele.
A pszichológia álláspontja
Az együtt alvás nem feltétele egy jól működő kapcsolatnak, de a rendszeres testi közelség – bármilyen formában – elengedhetetlen az érzelmi intimitáshoz. A kulcs a kommunikáció. Ha a külön ágy tudatos döntés, amit mindkét fél elfogad, akkor nem gyengíti, hanem erősíti a kapcsolatot.
Még nincs hozzászólás