Kötődésünk a világhoz
A csodákban addig hisz az ember, amíg át nem éli. Utána már tudja, hogy csodák igenis vannak. Számomra a gyerekszületés is ilyen, amit ezen a tavaszon ismét átéltem.
„Terveztétek?” Már nem is emlékeztem, mi a legidegesítőbb a szülővé válásban, de hamar eszembe juttatták. Ez a kérdés az első gyermekem születésénél is kiborított, pedig tudom, hogy nem kéne vele foglalkozni. Manapság a többség inkább meglepődik, ahelyett, hogy őszintén örülne.
Mintha feledésbe merült volna, hogy az egyetlen kötődésünk ehhez a világhoz a gyerek, és jó, ha minél több szállal kötődünk. Csak hát, ez áldozatokkal jár, nem is kevéssel. Sőt, a második gyereknél jön rá igazán az ember, hogy az egész nem könnyebb, hanem egyre nehezebb lesz.
Fészekrakó ösztön
Le a kalappal minden nő előtt, aki vállalja a szülés kálváriáját, és úgy dönt, hogy a születés csodájában teljesíti ki az életét, családot hozva létre! Ám egy mini süvegelés jár a férfiaknak is, akik (nemcsak úgy tesznek, hanem tényleg) elviselik a nőket a terhesség alatt.
Ez másodszorra is nehéz kenyér volt, és sok megalkuvással járt. De mit lehet tenni, mikor az egyik pillanatban még mindent eldobva zoknit húzok neki, mert mozdulni sem tud, a másikban pedig már útban vagyok, amint széken egyensúlyozva a könyvespolc tetejét portalanítja. Szerencse, hogy a tudomány majdnem mindenre talált már magyarázatot! Nekem is megfelel, hogy ezt betudhatom a fészekrakó ösztönnek.
Majd’ el felejtettem!
Amikor első gyermek születik, leírhatatlan az eufória, le nem bírja venni a szemét az újdonsült apa a kicsiről. A másodiknál meg előfordul, hogy belefeledkezik a tennivalóiba, és halálra rémül, mikor valami szuszogni kezd a kanapén.
Két kezemen sem tudnám összeszámolni, hányszor esett meg velem az első hetekben, hogy miután letudtam a fiamat (letettem az ágyba vagy elvittem az óvodába), és azt hittem, kettesben lehetünk végre fél órát, felsírt a lányom. Derült égből villámcsapásként ért ilyenkor: van egy másik gyerekem is! Ehhez is újra hozzá kellett szokni, mint oly sok érzelmi és gyakorlati dologhoz.
Az első csoda mindig nagyobb, mint a második
Nem lehetett szavakkal leírni, milyen szépnek találtam az első gyerekem. Szavakkal most sem tudom leírni, mennyire szépnek találom a második gyermekem. Számokkal viszont igen: 4/10. És nem azért, mert egy fikarcnyival is ráncosabb vagy kajlább lenne, csupán én lettem racionálisabb.
Megértem azokat a gyermektelen kortársaimat, akik fintorból faragott mosollyal mustrálják az orruk alá dugott újszülöttképeket. A gyerek egy csoda. De látványra inkább olyan csoda, mint egy dadaista festmény. Nézni kell egy ideig, mire a szemed megszokja, és le kell táborozni előtte, hogy megértsd a remekművet.
Erre nem lehet felkészülni
Mármint az apaságra. (Az anyaságra sem, de ott legalább van pár hónap terhesség az összecsiszolódásra.) Még másodszorra is olyan érzés, mintha kiugrottál volna egy repülőből úgy, hogy zuhanás közben akarsz rájönni, hogy is működik az ejtőernyő. A szabadesés csak másodpercekig opció.
A gyereked attól a pillanattól kezdve, hogy elhagyta az anyaméhet, gondoskodásra, etetésre, babusgatásra, beállított hőmérsékletekre, böfizésre, cumira, alvós pelusra, játékokra, barátokra, új tolltartóra, szerelemre, albérletre, majd a gyereknevelésben részt vevő nagyszülőkre vágyik. Minden egy felsírással kezdődött négy hete, de nemsokára neki is lesz egy gyereke, és megint ott fogok állni bizonytalanul, kezemben egy pelenkával: melyik is volt ennek az eleje?
Álompozíció bárkinek
Az autóvezetéshez vizsgázni kell elméletből, elsősegélynyújtásból és gyakorlatból, majd a forgalomban is bizonyítani kell ahhoz, hogy jogosítványod legyen, és felelősségteljes résztvevője lehess a közlekedésnek. Ehhez képest a gyerekvállaláshoz semmilyen engedély nem kell. Elég, ha valaki szét tudja tenni a lábát, vagy le tudja tolni a gatyáját, és máris jogot nyer rá, hogy pár év alatt meghatározza valakinek az egész hátralévő életét. Ijesztő.
Az ember gyereknevelés közben döbben csak rá, hogy ez a gyönyörű teher mennyire nehéz tud lenni. Olyan feladat, aminek az elvégzésére kizárólag polihisztorok alkalmasak. „Minimális elvárás: orvosi, óvodapedagógusi és gyógyszerész diploma.
Előnyt jelent a logisztikai és természetgyógyász szakvizsga. A hulladékgazdálkodási tapasztalat, valamint az állatnyelvek társalgási szintű ismerete elengedhetetlen…” És ez csak az első pár sora lenne annak a hirdetésnek, amelyben apai állásra keresnék ideális jelentkezőt. Ha én lennék a HR-es, meg is oldódna a túlnépesedés problémája.
Minden nehézség ellenére…
Két gyerek után is úgy érzem, elég kvalifikált vagyok ehhez. Meg fogjuk csinálni! Nem lehet, hogy nem. És azért akad könnyítő tényező is, például hogy az újszülött az első hetet alvással tölti, mintha tudná, hogy az anyának pihenésre van szüksége a szülés után.
Azt azonban álmunkban sem gondoltuk volna, hogy egy hónapig nem lesz olyan alkalom, amikor hárman ülünk egyszerre a vacsoraasztalnál. Valakinek mindig fel kell ugrania: anyának vaj kell, Benedeknek bili, a kádba dugó, Hangának meg… Hangának még nem kell semmi, csak ismét úgy sír, hogy nem lehet nem felvenni. A lényeg, hogy itt van! Lesz még bőven eseménytelen vacsoránk.
Még nincs hozzászólás