"Kortörténetet rajzoltunk:máig hiteleset."
Frajt Edit színésznő valósággal berobbant a köztudatba mint a televíziós Szomszédok-sorozat szépséges Mágenheimnéje. Azóta sok helyen játszott, mostanában főleg bársonyos szinkronhangját hallhatjuk. Nagyon elfoglalt, alig tudtunk interjúidőpontot találni.
RIDIKÜL MAGAZIN Rengetegfelé jár, sok a dolga. Hogyan telnek a napjai?
FRAJT EDIT Minden reggel készítek egy listát, összeírom az aznapra kiszabott feladataimat. Ha ezeket a nap folyamán teljesíteni tudom, akkor boldog vagyok. A fontossági sorrendet is felállítom. Ha mennem kell dolgozni, az az elsődleges feladat, aztán nagyon sok családi munka hárul rám. Néhány évig játszottam a Körúti Színházban, de most kiszálltam. Két darabban volt szerepem, mindkettő kifutott már. A Mezítláb a parkban előadásait nagyon szerettem, de úgy gondoltam, elég volt. Nagyon fárasztott az állandó vidékre járás.
Mondjuk Sátoraljaújhelyen volt egy előadásunk, oda leutazni három órába telik. Aztán lezajlik az előadás. Eddig nagyon jó. De aztán vissza a buszba vagy az autóba, és onnan még három óra haza. Másnap meg fel kell kelnem időben, és zajlik az életem. Úgyhogy most inkább szinkron van, alámondás, hasonlók, de bevallom, hiányzik a színpad.
RM Kemény időszakon van túl a magánéletében is.
FE Most januárban három éve, hogy elvesztettem édesanyámat. Hónapokig szinte 24 órát ápoltam. Hét hónapig volt kórházban, ahová naponta többször bejártam. Már 1992-ben volt egy szívinfarktusa, gyakorlatilag húsz évig vigyáztam rá. Kiköltözött ő is Szentendrére, ahol mi lakunk, mindent megtettünk neki, hogy semmivel se kelljen fáradnia. De végül 2013 elején, a 89. születésnapja előtt elment.
Egy jó évvel ezelőtt pedig az anyósom törte el a lábát, azóta nem tud közlekedni. Próbálok neki segíteni, intézem a dolgait, bevásárolok, főzök, bekészítem a gyógyszereit. Úgy látszik, most ezt a feladatot kaptam.
Nyilván valami oka van, hogy az ápolás jutott nekem. Ráadásul anyácskám halála kapcsán olyan gondolatok indultak el bennem, amelyek korábban nem foglalkoztattak a saját életemmel kapcsolatosan. Egy mondás szerint a szüleink eltakarják előlünk a halált. És nekem már nincs, aki eltakarja.
RM Mi változott? Talán jobban fél a haláltól?
FE Sok minden eszembe jutott, amire korábban nem gondoltam. Talán a legfontosabb, hogy nem érzem a lelkemben azt a szabadságot, ami régen mindig jelen volt bennem.
RM Arra is gondol talán, hogy ki fogja majd magát ápolni, ha arra kerül a sor?
FE Nem akarom, hogy ápolásra szoruljak. Tudom, nem én döntöm el, de anyácskám halála kapcsán megült bennem a mulandóság gondolata. De persze remélem a legjobbakat.
RM A szabadság helyett tehát feladatok, kötöttségek jöttek...
FE Sok minden behatárolja az életemet. Például régóta építkezünk. Szeretnénk már a végére járni.
RM Épp akkor vágtak bele az építkezésbe, amikor szinte egyik napról a másikra vége lett a Szomszédoknak.
FE Úgy képzeltem, hogy én vállalom a teljes hátteret, a férjem csak foglalkozzon a házzal. Augusztusban eladtuk az előző otthonunkat, szeptemberben kiköltöztünk onnan, és a Szomszédok december végén véget ért.
A Játékszínben is ment két darab, amiben játszottam. A Furcsa párban – még Garas Dezsővel és Darvas Ivánnal – és A bűnbeesés után című darabban volt szerepem. Az elsőnél túl voltunk a 250. előadáson, amikor kiderült, hogy a Játékszínben nem játsszák többet. Ott maradtam színház nélkül, az állandó és biztos jövedelmet jelentő televíziós sorozat, a Szomszédok nélkül, és a nyakunkon volt az építkezés.
RM Mikor lesz kész a ház?
FE Már rég nem mondok időpontot. Egyszer majd a végére érünk. A férjem villamosmérnök, most már nyugdíjas, ezerrel dolgozik a házon, de azért karácsonykor két napot sikerült pihennünk is. Szenteste tízen ültünk az asztalnál, a lányom sütötte a finomabbnál finomabb bejgliket, én pulykát készítettem és köreteket. Jó volt egy kicsit kikapcsolódni. Mondtam is a férjemnek: akár egy hónapot is el tudnék úgy tölteni, hogy ne legyen semmi kötelezettségünk, csak időtlenül éljünk.
RM Jó ötlet volt Szentendrére költözni?
FE Igen, imádom a Dunakanyart. Egyszerűen gyönyörű! Én már Budapestre vissza nem költöznék. Munka után rohanok haza a fővárosból. A vidéki életnek megvannak a maga szépségei.
Például a férjem nemrég csereberélt egy hízott mangalicát, amit fel kellett dolgozni. Persze, a munka nagy részét szakemberre bíztuk, de az ünnepek előtt kifőztünk negyven kiló zsírszalonnát. Én félévente egyszer bekapok egy darab töpörtyűt, tehát dobozokba raktuk, és elajándékoztuk a barátainknak karácsonyra. Nagy kaland volt.
Élvezzük a kisvárosi élet örömeit, a jó levegőt, a nyugalmat. Cserébe többet kell utaznom, ha dolgozni megyek. Néha másfél órákat autózom egy félórás szinkron miatt.
RM Muszáj dolgozni?
FE Persze! A lelkem kívánja. Nagyon sok energiát kapok a feladatoktól, a kollégáktól. Világéletemben harmóniára törekedtem, akkor éreztem jól magam, ha egyensúlyban volt a családra és a munkára szánt idő. Sokszor nemet is mondtam, amikor olyan szerepre kértek fel, ami eltolta volna az életemet a munka felé. Nekem fontos volt, hogy lássam a gyerekemet felnőni. Meg is maradt a lányommal a jó viszony.
RM Franciska is játszott annak idején a Szomszédok-sorozatban, a valódi életnek megfelelően a lányát alakította.
FE A forgatás közben, 1988-ban lettem terhes, és a forgatókönyvírók beleírták a gyerek születését a sorozatba. Adódott, hogy Franciska is részt vegyen a forgatásokon. De ma már felnőtt nő, Szegeden tanul mesterképzésen, és egy OKJ-s tanfolyamra is jár. Ha hazajön, még mindig velünk lakik, jól érzi magát otthon. Sok a barátja, de a párkapcsolatban magasak az elvárásai. És igaza is van.
RM Franciska otthon jó példát lát, hiszen ön és a férje immár több évtizede élnek harmonikus házasságban. Mi a jó és hosszú kapcsolat titka?
FE A legfontosabb – ez az alap –, hogy változatlanul szeretjük egymást. Az is fontos, hogy tiszteletben tartjuk a másik egyéniségét. Hagyjuk egymást élni, tudjuk, kinek mi a szenvedélye, nem telepszünk rá egymásra. Mindenki azt teszi, amit szeretne.
Jól választottunk. Nagy szerelem volt, és talán az is szerencse, hogy én nem az első felesége voltam a férjemnek. Már egyszer elvált, 25 évesen apa volt, van két felnőtt gyereke az előző házasságából. Ott már született is két kislány unoka, hatévesek, nagyon aranyosak. Azt hiszem, második feleséget már másként választ az ember. A férjem 33 éves volt, én 27, mikor egymásra találtunk.
Zűrös pasinak tűnt a válással és a gyerekekkel, ezért állandóan passzoltam a randikat. De olyan állhatatos volt, hogy beadtam a derekam: jó, menjünk el moziba. Utána hajnalig beszélgettünk, aztán a második, a harmadik este is. Kiderült, hogy jó érezzük magunkat a másik társaságában, és nagyon sok mondandónk van egymásnak. A nagy dolgokban azóta is egyetértünk. Persze, apró szösszenetek előfordulnak, de az mindig megbeszélés tárgya.
RM Volt valaha szerepálma?
FE Nem, soha nem álmodoztam. Néha egy-egy szerep eszembe jutott, de sosem tervezgettem. Ez önvédelem is volt a részemről, így nem ért komolyabb csalódás a szakmában. De a világ ijesztően változik a környezetemben, és ettől rossz érzésem van.
A színészet is sok esetben személytelenné vált. Rohanunk egyik helyről a másikra, ha valaki megkérdi, hogy vagyok, válaszolni sem tudok, mert sietek a következő munkát elvégezni. Régen ott volt a Pannónia Szinkronstúdió, a a kollégákkal le tudtunk ülni beszélgetni a munkák között, a büfében finomakat ettünk, volt egy hely, ahová jó volt bemenni dolgozni.
Ma sok kisebb szinkronstúdió működik, egyikből szaladunk a másikba. Ettől nem érzem magam jól, mert nagyon fontosak számomra az emberi kapcsolatok. Ma már az ismeretségek is felszínesebbek, és sok barátság politikai okokból megy tönkre. Régen ez nem történhetett meg. De az is tény, hogy az igazi barátokkal bármikor, bármit lehet folytatni, ott, ahol abbahagytuk. Régen összejöttünk, főzőcskéztünk, ma már ezek az események elmaradnak.
RM Talán ideje sem lenne rájuk a napi feladatok mellett.
FE Az biztos, hogy fontossági sorrendet kell felállítani. Például tavaly beültem a lányom OKJ-s képzésére. Ő éppen Szegeden, az egyetemen írt zárthelyit, nem tudott részt venni az egész napos budapesti előadáson. Megbeszélte a tanáraival, hogy én megyek el helyette, és jegyzetelek. Ez azt is jelentette, hogy fél hatkor keltem, és este jó későn értem haza. Másnap kellett bepótolnom az elmaradt teendőimet, így az dupla nap lett. De jó érzés volt fiatalok között lenni, újra „iskolapadban” ülni.
RM Nézik még az utcán Mágenheimnének?
FE Bizony! Különösen, hogy mostanában ismételték a sorozatot. Meglepő módon a fiatalabb korosztály is imádja a Szomszédokat. Számtalan rajongóm akad, aki azt állítja, ezen a sorozaton nőtt fel.
RM Jólesik, vagy fáj az emlékezés?
FE Nagyon jólesik. Történelmet írtunk akkoriban. A Szomszédok volt az első sorozat ebben a műfajban. Kortörténetet rajzoltunk. Máig hiteleset.
Még nincs hozzászólás