A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Kórházsuli

Három tanár elhatározta, hogy segít azokon a gyerekeken, akik hosszú hónapokat - néha éveket - kénytelenek kórházban tölteni, és élvezetesebbé, érdekessé teszik a tanulásukat.

Fotó: Europress/Getty Images

Nagy kihívás ez, hiszen kinek van kedve IV. Bélával vagy a kémiai elemek kettős kötésével bíbelődni, amikor fájdalmai vannak, és erőtlen? A Kórházsulit szervező tanárok még ennél is többet tettek: olyan rendszert alakítottak ki, ahol a beteg gyerekek mellett az őket segítő önkéntes fiatalok érzéseire és szükségleteire is ügyelnek, hogy hosszú életű, kölcsönösségen alapuló segítőhálózat jöhessen létre.

Peti imádja a királylányokat. Mindent tud a paloták életéről, az öltözködés és az illem szabályairól és a bálok táncrendjéről. Kevésbé érdekli viszont a környezetismeret, a matekpéldák meg végképp hidegen hagyják. Tanulni pedig muszáj, még akkor is, ha Petit négy hónapja ágyhoz köti egy ritka betegség, amiről nem tudni még, milyen hosszan zárja el a kisfiút a gyerekközösségtől, és mennyire fogja megkínozni testét, lelkét.

A Kórházsuli elnevezésű szervezet lelkes önkéntesei mindent megtesznek, hogy a tanulás unalom helyett örömöt hozzon, és felépülés után ne kelljen osztályt ismételni.

A feladatokat munkafüzet helyett tableten kell megoldani, a tanár, aki néha nem sokkal idősebb Petinél, Skype-on jelentkezik be, és ami a legfőbb, a matekfeladatokban a bálterem méretét és a keringőző párok számát kell meghatározni, míg környezetből az a kérdés, hogy milyen állatokat lehet a kastélyparkba telepíteni úgy, hogy megfelelő legyen az életterük.

Tótné Almássy Monika kórházpedagógus, Berczelédi Réka és Prievara Tibor gimnáziumi tanárok arra vállalkoztak, hogy hosszú ideig kórházi ápolásra szoruló gyerekeknek játékos, digitális tananyagokat készítsenek, mégpedig személyre szólóan.

Gondos tervezés után másfél éve vágtak bele a projektbe, aminek úgy állították össze az elemeit, hogy az fenntartható legyen az igények növekedésével is. Mára mintegy ezer egyetemistát és középiskolást sikerült mozgósítaniuk, akik fejenként kis munkával járulnak hozzá a sikerhez, így nem kell attól tartani, ami sok civil szervezetet fenyeget, hogy az önkéntesei elfáradnak és elfogynak.

Amennyire fontos a beteg gyerekekkel éreztetni, hogy az anyagokat rájuk gondolva, kifejezetten nekik fejlesztették ki, hasonlóan nagy jelentősége van a tőlük érkező visszajelzésnek. Egy levél, egy kis videó nagyban növeli a fejlesztők lelkesedését.

Tudniuk kell, hogy nemcsak a „levegőbe” dolgoznak, hanem a munkájuknak tényleges hatása van. A tananyag mellett lehetőség van rá, hogy a segítők és a beteg gyerekek e-mailen, illetve Skype-on tartsák a kapcsolatot.

Ezeknek a kapcsolattartási formáknak vannak praktikus okai, hiszen a program így az egész országban hozzáférhető a gyerekek számára, és a kapcsolatnak akkor sem kell megszakadnia, ha valaki másik kórházba kerül, vagy hazaengedik.

Fontosabb oka, hogy a program kidolgozói nagy figyelmet szenteltek annak, hogy meghatározzák, pontosan milyen mélységű, mennyiségű és minőségű kapcsolat engedhető meg a diákok és a segítők között.

Védeni kell ugyanis a segítőket, hiszen ezekre a súlyos betegségekre épp az jellemző, hogy bár szerencsére egyre gyakrabban végződnek teljes felépüléssel, sűrűn vannak olyan szakaszai, amikor nem tudni, mit hoz a holnap. A segítő nem tudhatja, lesz-e olyan állapotban a diák, akinek ő épp egy játékos feladatot vinne, hogy azt értékelje, és képes legyen megoldani – ez pedig nagyon megterhelő lehet a számára.

A tananyagot fejlesztő diákok sokszor nem is igényelnék, hogy bemenjenek a kórházba; ha mégis, akkor a személyes találkozás előtt pedagógiai és pszichológiai érzékenyítés történik, mindkét két fél érdekében.

A szabály, hogy soha nem a betegségről beszélnek, csak a tananyagról. Előre elkészített óravázlattal és szigorú protokollal mennek be, pontosan tudva, hogy mi fog történni, hiszen ők irányítják a történéseket. Az önkéntes diáktanár dolga az, hogy megtanítsa mondjuk Magyarország három részre szakadását.

A feladatok ilyen pontos körülhatároltsága biztonságot ad. Nem kell azon gondolkoznia, mint sok segítőnek vagy akár rokonnak, barátnak, ha bemegy egy súlyosan beteg kisgyerekhez, hogy mit is kéne neki mondania, mivel tudna segíteni, hogyan vidítsa fel.

Így aztán ezeknek a segítőknek hatalmas sikerélményt jelent, ha látják, hogy képesek érdemben hozzájárulni a gyerekek tanításához, sőt, felépüléséhez, hiszen a kis betegek a tanulás idejére megfeledkeznek a betegségükről, és érzékelhetőbbé, hihetőbbé válik számukra a jövő.

Címkék: betegség, tanítás, kórházsuli, gyerek kórház

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!