A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Könyörgöm, olvass már!

Amikor azt mondom, könyv, elhúzza a száját, és rögtön a telefonja után kap. Ha azt kérem, legalább a szünetben olvasson napi néhány oldalt, rábólint, megígéri, aztán kezdődik elölről a huzavona. Szilárd meggyőződésem, hogy az egyik legnehezebb életfeladat manapság rávenni a gyereket az olvasásra.

Fotó: Shutterstock.com

Internet, televízió, kütyü, videó, film. Instagram, Youtube, Twitter, Viber és társai. Próbáld csak elvonni a gyerekedet ezektől a nagyszerű találmányoktól, és hamar rájössz arra, hogy a legnehezebb feladatra vállalkoztál. Akár szent küldetésnek is nevezheted, mert minden erődre, tapasztalatodra és ötletedre szükséged lesz, hogy megnyerd a csatát. Nem, nem a háborút.

Csak egyetlen kis csatát. Mondjuk az aznapit. Hogy már akkor elfáradsz benne, amikor minden erődet összeszedve, végtelen nyugalmat erőltetve magadra felteszed az első kérdést? Pedig tudod, pontosan tudod, hogy nem hagyhatod békén. Mert olvasás nélkül nincs semmi. Nincs képzelet, nincs játék, nincs szellemi kirándulás olyan tájakra, ahová másképp soha el nem jutnánk.

Bizonyított tény az is, hogy az olvasás elengedhetetlen a gyerekek értelmi fejlődéséhez, szókincsük növekedéséhez. Talán nem is gondolnánk, milyen komoly különbségek alakulhatnak ki az olvasó és nem olvasó gyerekek között.

Felmérések bizonyítják, hogy az ’olvasóknak’ akár ötször-hatszor nagyobb lehet a szókincsük, erősebb a nyelvi készségük már kisiskoláskorban, mint azoknak, akik nem vesznek a kezükbe könyvet. Az is közismert, hogy azok a gyerekek, akik sokat olvasnak, jobban teljesítenek az iskolában is.

És ma már azt is tudjuk, hogy a tanulási problémák hátterében, az esetek felében kimutatható valamilyen, az anyanyelvhez, az olvasáshoz, a szövegértéshez, a szókincshez kapcsolódó elakadás, zavar, fejletlenség vagy gyakorlatlanság.

Az olvasást nem pótolja és nem helyettesíti semmilyen elektronikus médiában való jártasság, olyan alapvető technika, amely segít eligazodni a világban, bárki túlélésének záloga lehet. Az persze rendben van, hogy mi ezt értjük. A kérdés csak az, hogy hogyan fogadtassuk el mindezt a gyerekkel? Hadd ajánljunk néhány tippet!

A felolvasás fontossága

Az olvasás is csak egy szokás, mint minden más szokás, így lehetséges, hogy lépésről lépésre rászoktassuk a gyerekünket azzal, hogy kicsi korukban meséket olvasunk nekik lefekvés előtt. Érdemes rászánnunk az időt, mert a kisgyerek pozitívan fog emlékezni az esti meseolvasásokra, és nagyobb korában is igénye lesz, hogy esténként, lefekvés előtt egy könyv altassa majd el.

Fotó: Shutterstock.com

A szülőknek is olvasniuk kell!

Nem lehet vizet prédikálni és közben bort inni, tehát ha a szülő nem szokott olvasni, nehezen fogja rávenni a gyerekét, hogy vegyen a kezébe könyvet. A gyerekek utánozzák a szüleiket, és ha azt látják, hogy apu vagy anyu elmerül egy regényben, akkor érdekelni fogja őket, hogy vajon miről is olvashatnak a szülei, ami ennyire izgalmas.

Ezzel a módszerrel már felkeltettük a gyerek figyelmét, érdeklődését, ajánlhatunk neki egy jó regényt vagy mesekönyvet, melyet remélhetően izgatottan vesz majd a kezébe.

Járjatok gyakran könyvtárba!

Mikorra a gyerekek elérik a kétéves kort, elragadtatással veszik kezükbe a képeskönyvet, tehát elérkezett az idő, hogy elkezdjenek könyvtárba is járni! A könyvtárakban van úgynevezett kedvencek listája minden korosztály számára, így könnyebben lehet válogatni.

Ha a könyvtárba járás szokásként megmarad a családban, a gyerek várni fogja minden alkalommal, hogy milyen új könyvet kölcsönöznek ki éppen, és így idősebb korában is rendszeres látogatója lesz a könyvtáraknak, hiszen pozitív emlékeket hordoz az emlékezetében.

Ne siettesd a gyereket az olvasás megtanulásával! 

Minden gyerek más-más tempóban tanul meg olvasni, ettől még nem okosabbak vagy butábbak másoknál. Míg egyes gyerekek már egészen kis korban megtanulnak folyékonyan olvasni, addig más gyerekeknek a matematika megy jobban, és az olvasással gondjaik akadnak még az általános iskola második osztályában is.

Semmiképpen ne kritizáld a gyereket, mert egy életre elmegy majd a kedve! Ha komolyabb problémái akadnak, és hosszú távon összekeveri a betűket, érdemes az iskola logopédusához fordulni.

Legyen szertartás a napi olvasás!

Lehet egy párnákkal körülvett sarkot kialakítani a lakásban, melyet olvasósaroknak jelöltök. Ez lehet a nappaliban is, ha a szülő is együtt olvas a gyerekkel, de lehet egy kis kuckó is a gyerekszobában. Az olvasási időt is meg lehet szabni, például vacsoraidő előtt, amíg várja a gyerek, hogy elkészüljön a vacsora – tévénézés helyett.

A gyerekek pedig bármit megtennének, hogy kicsivel később fekhessenek le aludni, ezért ha azt mondjuk nekik, hogy fél órával tovább fennmaradhatnak, ha olvasnak az ágyban, biztosak lehetünk benne, hogy meg fogják ragadni az alkalmat.

Címkék: könyvtár, olvasási szokások, tanulási nehézségek, személyiségfejlődés, tévénézés, az olvasás fontossága, szókincs növekedése

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!