Konfliktusok idején
A háborús övezetből, aki csak teheti, menekül. A katonák mellett az újságíróknak, tévéseknek is vállalniuk kell az életveszélyt ahhoz, hogy a világ tudomást szerezhessen a harcmezőkön történtekről – s olykor nők is tudósítanak a frontvonalakról. Al Ghaoui Hesnát elsősorban háborús riportjaiból ismertük meg.
Fel is merül a kérdés: vajon nem zavaró-e, hogy mindenki ezzel a szereppel azonosítja – holott már három év eltelt azóta, hogy veszélyzónából jelentkezett…
Al Ghaoui Hesna szerint nincs ezzel semmi gond, hiszen sokat köszönhet a háborús tudósításokkal töltött esztendőknek. Nem is tudná a munkáját elválasztani ettől, mert akkor ismerték meg a nézők: természetes, hogy a mai napig ez a típusú tévézés jut róla eszükbe. A riporternő kifejezetten jónak tartja, hogy így általa is nagyobb figyelem esik a közel-keleti régióra, ahol fontos és aktuális dolgok történnek.
Bár a Dunán kéthetente látható Bábel – Hesnával a világ alapvetően nem háborús műsor, a riporternő úgy véli, azok a témák, amelyeket hétről hétre próbál körüljárni, sokszor a konfliktuszónában átélt tapasztalataira vezethetők vissza: meg akarja ugyanis érteni az ott történteket, az emberi viselkedést és természetet.
Al Ghaoui Hesnát rendre a félelemről kérdezik a járókelők: nem félt, amikor robbantások és tömegmészárlások helyszínén kellett forgatnia? Az újságírónő ilyenkor mindig elmondja, hogy természetesen félt, de úgy érzi, a félelemmel mindenkinek foglalkoznia kell. A saját félelmeinek különös figyelmet szentel, több műsor szólt már erról a témáról a Bábelben is.
Az emberek azt hihetik, egy haditudósítónak külön receptje van a félelem nélküli élethez. Ezzel szemben Al Ghaoui Hesna arra jutott: a legjobb, ha elfogadjuk, hogy félünk. A félelemtől nem szabad idegenkedni, mert természetes emberi érzés, amitől nem lehet megszabadulni. Csak elfojtani lehetséges, ez viszont sokkal pusztítóbb, mivel átcsap szorongásba.
A félelem építő, motiváló is lehet – vallja a Salgótarjánban felnőtt tévés, és kiemeli: a kamera előtt kevésbé törődik a félelemmel, ilyenkor csak a feladatra koncentrál. A megnövekedett adrenalinszint tompítja a veszélyérzetet: ha nem forgott a kamera, sokkal kiszolgáltatottabbnak érezte magát.
A kislánya születésével aztán minden megváltozott: olyan új dimenziói nyíltak a félelemnek, amelyeket korábban nem ismert. Mindez önvizsgálatra késztette. A Feldmár Intézet nyári táborában workshopot is tartott a félelemről és annak kezeléséről, s a közös munka az ő számára is tanulságos volt.
Olyan idősebb hölgyek véleményét is hallhatta, akik több tapasztalat birtokában más szemszögből is megvilágították az anyai féltés, az anyai félelmek jelenségét. A Bábel riportere szerint ezt a félelemtípust meg kell tanulnunk kezelni, hiszen a túlzott anyai féltés megnyomoríthatja a gyerek lelkét. A szülő persze aggódik, de nem szabad folyton csak a világ veszélyeit látni a gyerek körül, mert így az ő világképét torzítjuk el.
Szóba sem jöhet a konfliktus-zónabeli munka, ha az ember nem csak magáért felelős. Al Ghaoui Hesna úgy érzi, nem tudna elég bátran dolgozni úgy, hogy otthon várja a kislánya. Az igény viszont megmaradt: olykor eszébe jut, hogy jó lenne ismét terepen forgatni – főleg most, hogy annyi minden történik a világban.
A félelem témaköre és az újságírónő félig szír származása miatt elkerülhetetlen, hogy a menekültválságról is ejtsünk néhány szót. Hesna külföldön járva szomorúan tapasztalta, mikor rossz fényben tűnt fel Magyarország a migránshelyzet kezelése miatt, ugyanakkor örül, hogy a teljes civil szféra megmozdult, és sok ember segíteni akar a menekülteknek.
Beszélgetésünk idején (szeptember közepén) Hesna is egy segélyszállítmányt szervezett, így megtapasztalhatta az összefogást, miközben azt is látta, hogy sokak legbensőbb félelmeit hozza felszínre a menekültkérdés – azokét is, akik menekülttel még sosem találkoztak. Mint mondja: meghatározó, hogy mit kezdünk ezzel a társadalmi feszültséggel, mert nincs rosszabb, mint amikor egy közösség félelemből reagál bizonyos dolgokra.
Al Ghaoui Hesna testközelből láthatta, hogy a háttérországokban a háborúk közepette is segítik egymást és együttműködnek a különböző világnézetű emberek – így a tragikus sorsokban is megmutatkozhat pozitív üzenet. A Bábel minden epizódjával az a célja, hogy elgondolkodtassa az embereket, és erre nem csak a – műsorban szintén nem ritka – hazai történetek képesek.
A riporternő próbál olyan külföldi élethelyzeteket, sorsokat bemutatni, amelyek rávilágítanak: még a szélsőségesen rossz helyzetekben is adódik egy-egy emberi gesztus, ami reményt adhat. A kilátástalanságból induló, de pozitív kicsengésű külföldi történetek a saját helyzetük újragondolására is késztethetik a magyar nézőt: milyen itthon az élet, és hogyan tehetnénk azt közösen jobbá.
Még nincs hozzászólás