Kíváncsian várni a holnapot
A belső egyensúly meglétére utaló elégedettségi mutató meglepő módon a nyolcvanötödik életév táján tetőzik, a londoni Lewis Wolpert szerint.
A magyarázat, hogy bár az öregedéssel romlanak bizonyos képességek, és megjelenhetnek krónikus betegségek, a döntéshozatal határozottabbá válik, és a nyocvanasok bátran fordítanak hátat a korábban családi vagy társadalmi nyomásra magukra kényszerített nemszeretem dolgoknak.
Százéves versmondó
A University College London pszichológusa, Andrew Steptoe a több mint 300 ezer megkérdezett válasza alapján készült felméréshez hozzáfűzi, hogy a jó egészség és a biztonságot nyújtó jövedelem fontos tényező volt az elégedettségi szempontok között. Persze: anyagi gondok híján könnyebb értelmet adni a mindennapoknak, kijelölni elérendő célokat. A világszerte folytatott kutatások bizonysága ugyanis az, hogy aki így él, a testi bajok ellen is egyfajta védőmechanizmus birtokába jut, sőt, talán épp ez teszi lehetővé a magasabb életkor megélését.
A pszichiáter, gerontológus és egyetemi tanár Iván László állítja, hogy az a legnagyobb baj, ha valaki „leteszi a lantot”. Az ilyen időszakot kell valahogy átvészelnie.
Ezért hozta létre tizennyolc éve a szegények orvosaként emlegetett Batthyány-Strattmann Lászlóról elnevezett idősek akadémiáját. A havonta találkozó csapattal megérttette, hogy az öregség nemcsak tény, de feladat is. „Újra és újra meg kell tanulnunk önmagunkat, a körülményeinkkel, a vágyainkkal, a képességeinkkel és a lehetőségeinkkel egybevetve a genetikailag hozott adottságainkat.”
Van a csapatának százéves tagja, aki ünnepségeken máig kiválóan memorizált szövegekkel szerepel. Azok a szerencsések a professzor szerint, akik elérik, hogy az utolsó pillanatig hajtsa őket valami, és minden este kíváncsian várják a holnapot. Ez stratégia, amelyet már az áthajlás korától (a WHO életszakasz-beosztása szerint 50 és 60 között) ki kell dolgoznia az egyénnek.
Sikeres öregedés
„Petőfi vén zászlótartója ötvennyolc évesen vén volt, a mai nyolcvanévesek aktivitása megfelel az akkori középkorúakénak” – mondja az orvostudomány jóvoltából meghosszabbodott életkorról Majercsik Eszter, a Szent Margit Kórház krónikus osztályának vezetője. „De míg az egyik kilencvenéves betegünk hat nyelven olvas, addig a kortársa meg se tud mozdulni, noha nincs komolyabb betegsége, mint a másiknak. Az öregedés sikere vagy sikertelensége a személyiségtípusokon is múlik.”
Vannak, akik függőségbe vonulnak, mondván, hogy ők fölnevelték a gyerekeiket, most gondozzák őket azok. Másoknál a csigaház-szindróma jelentkezik: se szomszédtól, se családtól nem fogadnak el semmiféle segítséget, még akkor sem, ha egyedül halnak meg a magukra zárt lakásban. A harmadik sikertelen típus az öngyűlölő, aki minden fiatalt irigyel, és haragszik magára, amiért megöregedett.
Nemzedéki ellentét
Úgynevezett szép öregkorra az számíthat, aki elfogadja, hogy idősödik, kiegyensúlyozott, és éli a maga életét: már nem tud olyan gyorsan menni, enni, gondolkodni, de még mindig próbálja tréningezni az agyát, és akár csak sétával a testét, hogy a meglévő képességei megmaradjanak.
Nem kesereg miatta, hogy ráncosabbá vált a bőre, fehéredik a haja, legfeljebb befesti. Fontos, hogy megtartsa az önállóságát, de keresse a családja, ismerősei társaságát, nehogy elmagányosodjon. Az önbecsülését pedig sokszor olyan alkotó vagy segítő tevékenységgel éri el, amivel esetleg régi vágyát váltja valóra. Aki élete során soha egy virágszirmot sem rajzolt le, időskorában festeni kezd.
Mindezekkel ellensúlyozni tudja a negatív életérzést, miszerint a társadalomnak csak addig volt szüksége rá, amíg robotolt, most meg már csupán a nyugdíjas tömeg egy tagja, és nem tartanak igényt az élettapasztalatára. „Ennek vélhetően egyik oka, hogy a fiatalok gondolkodásmódját könnyebb átprogramozni a mindenkori igények szerint” – írja egyhelyütt az osztályvezető főorvos az okról, amely felelős a nemzedékek eltávolodásáért, és figyelmeztetet, hogy ezt igyekeznünk kellene megállítani.
Még nincs hozzászólás