A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Kis strandtörténelem

Magyarország mindig is a fürdőzés országa volt, ahol rengeteg ember strandolt már az ókor óta. Most utánajártunk, hogyan változtak a fürdőzési szokások az elmúlt évszázadokban.

Fotó: Europress/Getty Images

Már a rómaiak is szívesen jártak hozzánk fürdeni. A legendák szerint maga Augustus császár is megfürdött a Balaton vizében, amit akkor Pelsónak neveztek. De nagyjából minden olyan helyen maradtak római maradványok, ahol csak feltört a meleg víz a földből.

A fürdés nemcsak a testi, de a lelki megtisztulás eszköze is volt, szinte kötelező minden imádság előtt. A fürdőkben meztelenül fürödtek a férfiak és a nők is – a férfiak a tavakban, tengerekben sem öltöztek fel. A nők ellenben már akkor feltalálták a kétrészes, szalagokból összekötött fürdőruhát, ami a fennmaradt mozaikok tanúsága szerint pont úgy nézett ki, mint egy bikini.

A középkorban nem volt fürdőruha,...

…mert az emberek nem tartották erkölcsös dolognak a fürdést. Magyarországon nem számított azért annyira rossznak a helyzet, mint Európa más tájékain, mert a gyógyvizek erejét nagyon is kihasználták a helyiek. Igaz, elsősorban legnagyobb kincsüket, a lovukat kényeztették vele.

Bizonyos emberi betegségekre is hatékonynak tartották a fürdőkúrát, például a Margitsziget kénes forrásainál sokáig leprásokat gyógyítottak. Mátyás király pedig annyira szeretett fürdeni, hogy a Rácz fürdőt egy fedett folyosó kötötte össze a várral. Itt férfi, nő, gyerek és öreg egyaránt ruha nélkül élvezte a medencéket.

A törökök...

…a kéz és a láb megtisztítása nélkül a mai napig nem léphetnek be a templomba, amelyet sűrű szövésű, puha szőnyeggel borítanak. Magyarországon nem csak azért építettek annyi fürdőt, mert olyan áhítatosak lettek volna: egyszerűen élvezték, hogy a meleg víz csak úgy magától zubog fel a földből. Sajnos a magyarok annyira összekötötték a hódítókkal a fürdőzés szokását, hogy miután kiűzték őket, évszázadokra feledésbe merült ez az élvezet.

A reformkorban...

…úgy vélték, hogy az egészséges életmód alapja a víz. De nem külsőleg, inkább ivókúraként. Ebben a korban divat volt fürdővárosokba járni, és ott ivókúrákat tartani. A gazdagabbak Abbáziába és Karlsbadba jártak, akiknek kevesebb pénzük volt, a Balatonnál kortyolták a savanyúvizet.

Egy-egy család 2-3 hónapot is eltöltött évente egy ilyen helyen – nemcsak az egészsége érdekében, de a társasági élete felpezsdítése céljából is. Ezeken a helyeken fellazultak a társasági szokások és korlátok, így rengeteg szerelem és házasság szövődött.

1800-ban még kesztyű is kellett...

…a strandoláshoz. Meg persze sál, sapka és bokáig érő szoknya, melynek az aljába súlyokat varrtak, nehogy a boka kilátsszon. Mivel illetlenség lett volna, ha egy nőt vizes ruhában látnak, ezért a nők egy olyan kisházban öltöztek át, amit lovak húztak ki a vízbe. Úszni természetesen ezekben a ruhákban nem lehetett, csak a hullámok közt ugrálni. A hölgyek derekára pedig kötelet kötöttek, nehogy elsodorja őket a víz.

1900-ban már úszni akartak...

…a nők, ezért ezekhez az igényhez alkalmazkodtak a fürdőruhagyártók is. Megjelentek a térdig érő, ujjatlan ruhák, amikben már nem süllyedt el azonnal az ember. Igaz, ekkor még kötelező szín volt a fekete, és a test kontúrjait igyekeznek elfedni. A női úszás olimpiai sportág lett, és ekkor úszta át az első nő a La Manche-csatornát. A változás megállíthatatlannak látszott.

1920-ra megjelentek a színek,...

...a rövid nadrágok, ujjatlan dresszek pedig már kihívóan követték a test vonalát. Divatba jött az egészség, megnyíltak az első nyilvános strandok, és a nők elkezdtek fogyókúrázni, hogy jól mutassanak a vízparton.

1937-ben törvénybe iktatták...

…a fizetett szabadsághoz való jogot és a hétvégi pihenőnapot. Így az üdülés, a pihenés hirtelen sok ember számára elérhetővé vált. Megnyíltak a gyárak saját strandjai – a postások, a vasutasok, a kábelgyárosok üdülője legendás hellyé vált, ahová kívülállók nem juthattak be. A diákok számára bevezették az ingyenes és kötelező úszásoktatást a tornaóra részeként.

1946-ban robbant...

…a bomba a Bikini-szigeteken, ennek a nevéről kapta a kétrészes fürdőruha is a nevét, azt remélve, hogy hasonlóan nagyon durran. A tervezőnek igaza lett, a férfiak és a nők egyaránt megőrültek a pici fürdőrucikért.

1960-ban eltűnt a felsőrész,...

…és divatba jött a monokini. A nők nem akartak fehér csíkot, pántot. Különösen a finn és a svéd lányok dobták le szívesen a felsőrészüket: náluk arra nevelték a lányokat, hogy nem kell szégyenkezniük a testük miatt.

Az 1980-as évek nagy újítása...

…a nudizmus. A délegyházi bányatavak környékét ellepték a naturisták, akik a meztelen fürdőzést tartották a legegészségesebbnek. Bár kezdetben a rendőrök rendszeresen razziáztak a telepen, hiszen a nyilvános meztelenkedés tilos volt, végül a tömeges igényt elismerve beletörődtek, mivel hétvégéken akár húszezer ember is ledobta a textilt a tóparton.

Azért igyekeztek kordában tartani a dolgot: óriási betonfalakkal zárták el a pucér fürdőzőket a ruhásoktól, és kitették a kukkolókat, akiket onnan lehetett felismerni, hogy nem vetkőztek le teljesen. A meztelenség egyfajta politikai tettnek számított, csendes ellenállásnak – ezért a rendszerváltás után sokat csökkent a népszerűsége.

2010-ben nagy botrányt keltett a burkini,...

…azaz a teljes testet fedő fürdőruha, amelyben a legvallásosabb iszlámhívő nő is bemerészkedhet a vízbe anélkül, hogy a férfiak szemét magára vonná. Persze, nem csak vallási okokból lehet ilyet hordani – Nigella Lawson például azért vette fel, mert nem akarta, hogy a fehér bőre leégjen. Ennek ellenére sok nyugat-európai uszodából már kitiltották ezt a viseletet, arra hivatkozva, hogy nem higiénikus, és zavarja a „normál fürdőruhát” hordókat. 

Címkék: balaton, bikini, strandolás, meztelenség, nudizmus, fürdőkultúra, monokini, burkini

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!