Kirekesztve
Kirekesztettnek lenni egyetlenegy életkorban sem jó. Ráadásul ez az állapot az egyik legkevésbé befolyásolható helyzet, hiszen az elszenvedőit olyan külső vagy belső jegyek miatt terrorizálják, amikről nem is tehetnek.
A kiközösítés nem új keletű dolog, már az ősi közösségekben is létezett a jelenség. Akkor leginkább az élettel (a túléléssel) össze nem egyeztethető jegyek miatt válthatott valaki a csoport kirekesztett tagjává. A kirekesztés szélsőséges ókori példája, a Taigetoszról levetett, fogyatékosan vagy idő előtt született spártai gyerekek voltak.
Az ősi társadalmakban a kiközösítés a halállal volt egyenértékű. Akkor alkalmazták, mikor valaki olyan súlyos bűnt követett el, ami az egész közösségre kihatott. Büntetésként a földdel tették egyenlővé a házát, és elűzték, mint egy vadat.
A vagyonosodás megjelenésével ez a büntetés egyre kisebb jelentőségű lett, mert könnyebben lehetett új otthont teremteni. A római birodalom idejében a kiközösítés a közösségi megmozdulásokból való kizárást jelentette.
A hierarchia kiteljesedésével egyfajta büntetőeszközzé vált a földesúr és az egyház számára. A családon, falun, városon vagy országon kívülre űzött egyén sorsa ebben az esetben megpecsételődött, és csupán nagy kegy eredményeként, és az előírt büntetés letöltése után emelték újra a közösség tagjai közé.
A társadalmon belüli megkülönböztetés és a kiközösítés máig élő jelenség. A közösségek nehezen dolgozzák fel a „normálistól” való eltérést, csakhogy ezt egyesek még fel is nagyítják. Az átlagtól való különbözés sokféleképpen mutatkozhat meg.
Kiközösítetté válhat az, aki szokatlan testi adottságokkal él (alacsony, magas, albínó, kövér stb.), más vallású, mint a környezete, vagy egy idegen ország zárt közösségébe érkezik; aki túl félénk, túl okos, egyszóval aki annyira eltér a csoporttól, hogy abba könnyűszerrel bele lehet kötni, fogást lehet találni rajta.
Ezzel el is érkeztünk ahhoz a kérdéshez, hogy mi a kiközösítés oka. Hiszen a gyermekek eleinte ösztönösen elfogadóak, csak később kezdenek el bírálni, kritizálni.
Lapunkban is foglalkoztunk már azzal, hogy a pszichológiai terror - melynek gyakran velejárója a kiközösítés - az interneten is létező jelenség. Sajnos nem egyedi esetekről beszélünk, hiszen a közösségi oldalakon szisztematikusan pellengérre állított gyerekek története többször bejárta a sajtót. Korábban elképzelhetetlennek tűnt, hogy egy ismerkedésre, élmények megosztására használt közösségi teret egyesek arra használjanak, hogy fiatalokat terrorizáljanak, és ehhez a tevékenységükhöz aktív társakra leljenek. Az egyes esetek jól mutatják, hogy a kezdetben viccesnek tűnő kipécézés sok esetben mély traumát okoz, és akár öngyilkossághoz is vezethet.
„Mindig lesz olyan gyermek, aki nem felel meg az átlagnak, akiben meg lehet látni a másságot.
A csoporthierarchia kialakulásával pedig megkezdődik a gyengébbek és erősebbek harca, ahol a középszerűek az erősebb felé hajlanak.
Ebben az esetben a csoporthoz tartozás vágya sokkal erősebb, mint az önálló véleményalkotásé, és az attól való félelem, hogy bárki bármikor a körön kívül találhatja magát, elég indíttatás ahhoz, hogy a vezéregyéniség mögé állva, a kiszemelt egyént támadják, kritizálják – részletezi Tóth Tibor szociológus, majd hozzáfűzi:
– A kiközösítés – amely az agresszió egyik megnyilvánulása – tanult viselkedés. A gyerekek tudatosan vagy tudattalanul, de a szülőktől kapják a mintát. A pszichoterrort a gyerekek legtöbbször az iskolában, diákközösségekben sajátítják el. Jellemzője, hogy az elkövetők nem éreznek bűntudatot, nem gondolnak bele a tetteik következményeibe.”
A kiközösítésben való részvétel a gyenge személyiségjegyekre vezethető vissza. Az önbizalomhiányos gyermek sokkal könnyebben befolyásolható, s könnyű rávenni, hogy a saját véleményét elnyomva a csoporthoz igazodjon.
A kiközösítést elszenvedő gyermek ugyanakkor nemcsak ezt a terrort szenvedi el, de a másságával sem tud megküzdeni. Mivel szégyenletesnek érzi magát, nem beszél a problémájáról, magába zárkózik, és még jobban eltávolodik a közösségtől. A kiutat gyakran más örömforrásokban keresi, kamaszkorában hazudozni kezd, droghoz, alkoholhoz nyúl, önbántalmazó lesz, szélsőséges esetben öngyilkosságot követ el.
A társadalmi intolerancia áldozatait a csoportkohéziót erősítő módszerekkel lehet támogatni, ám ehhez értő szem és tapasztalat szükséges. A jelenség nem csak a gyermekek között létezik, felnőtt társadalmunkban épp a mostani menekültkérdés vet fel hasonló problémákat, ami egyben faji, vallási szinten is megnyilvánul. Mivel a felnőttek esetében a tudatosság magasabb szintjéről van szó, esetükben a problémát is más megközelítéssel kell kezelni.
Még nincs hozzászólás