Kik úsznak alattam?
Türkizszínű tenger, olyan tiszta, hogy látni a legalját. Igen, kivéve, ha kicsit beljebb úszom, ahol már nem látni.
És ahol már nem látni, kénytelen vagyok a képzeletemre vagy hiányos ismereteimre támaszkodni, és nyomban kifordult szemű rémeket gondolok oda, meg ezerfogú, buta arcú, tátogó szörnyeket, meg rettenetes kígyókat, éhes vízi szőrmókokat, amiknek tüdejük meg kopoltyújuk is van, és már ki is nézték maguknak az egyre idegesebben tempózó lábacskáimat. És ekkor inkább kiúszom. Oda, ahol lelátni.
Ha végigsétáltatok már egy tengerparti étteremsoron, ahol üvegkoporsóban, jégkockák között agonizálnak a vacsinak való halak, akkor van némi sejtésetek arról, hogyan is néznek ki ezek az úszótársak.
A tengerek és óceánok mélye a horrorirodalmat is megszégyenítő lényekkel van benépesítve. Ráadásul nem is tudunk mindegyikről, némelyiknek még személyi igazolványa sincs, csak lapul a sötét tengerfenéken, és a pillanatra vár, hogy fölé ússzunk…
Suttogások és sikolyok
Tessék csak szétnézni az interneten, és máris szemben találjuk magunkat egy ilyen sötétből kukkoló rémmel. Ez az ezüst bárdhalnak cicomázott izé például egyszer valamikor véletlenül meglátta magát egy tükörponty oldalában, és idegösszeomlást kapott.
Nem kell tőle félni, mert ő jobban fél mindentől és mindenkitől, leginkább saját magától. Az örök sötétség birodalmának legközönségesebb lakosától azért sem kell tartanunk, mert legalább 300 méter mélyen él.
A jó hír, hogy ő legalább már be van azonosítva, bár én inkább nevezném gülüszemű nyákzombinak, mint bárdhalnak. Összefuthatunk vele a Földközi-tengerben, de az Atlanti- és az Indiai-óceánban is.
És hogy miért van ekkora gülüszeme? Hát hogy jobban lássa a gyanútlanul lubickoló habtestünket.
Ez valami vicc?
Nem kell azért annyira rémüldözni, mert ezek a helyes kis lények nem jönnek ám fel a felszínre, ugyanis roppant szégyellik, hogy ilyen csúnyák. Itt van például ez a szerencsétlen bluggyhal.
Az ő sorsa megpecsételődött, amikor sokkal kevésbé csúnyán meglátta a napvilágot, de mivel már oviskorában is csekély volt az önbizalma, mert mindig csúfolták, nem akart feljebb úszkálva megmutatkozni, így a mozgáshiánytól elvesztette minden izomzatát, és csak egy nagy bluggy maradt belőle.
Hogy a haját meg a fogsorát mikor vesztette el, arról nincs információm, de az biztos, hogy nagyon depi.
Hozzám beszélsz, kicsi csíra?
Sajnos vannak agresszívabb beállítódású pajtik is a vizekben, itt van, mondjuk ez az agyarhal nevű létező, aki szerencsére csak tintahalat meg hasonlókat kajál.
Na, neki nem okoz problémát a saját külseje, mert ha valaki beszól neki, azt nyomban szétmorzsolgatja a kis tűfogaival. De szerintem senki nem mer belekötni, mert már az első szemkontaktus felvételekor belátható, hogy jobb őt békén hagyni.
A kis sunyi uborka
Az milyen, hogy sem keze, sem lába, sem uszonya, sem szárnya, csak fetreng a tenger fenekén, és úgy csinál, mintha uborka volna? És különben is, miért pont uborka?
Miért nem mondjuk jégsaláta? Na mindegy, a lényeg, hogy a tengeriuborka azért álcázza magát növénynek, hogy az iszap, amelyben fetreng, rá ne jöjjön, hogy mindjárt megeszi.
Akkor most mi legyen?
Bemerészkedjünk a türkizkék, kristálytiszta vízbe, vagy menjünk inkább síelni Dubaiba? Én azon az állásponton vagyok, hogy sétáljunk le a partra, csücsüljünk le egy helyes koktélbárban, és dobjunk be valami stresszoldó vidítót, aztán irány a víz.
Különben sem kell, hogy nagyon arcoskodjunk, mert a rémhalak újságjában meg azt olvastam, hogy készültségi riadót fújtak, amiért a nyár beálltával iszonyatos külsejű, csupasz, négycsápos, fürdőruhás egyedek lepték el a vizeket.
Még nincs hozzászólás